"Hazánk az EU fekete báránya"
2011. január 08. szombat 19:56

Az elnökséggel Magyarország lehetőséget kapott bizonyítani, hogy beilleszkedett az unióba, ehelyett azonban kétségek támadtak, vizsgálatok folynak, hogy a kormány egyes intézkedései nem sértik-e az uniós alapelveket - jelentette ki a szocialisták alelnöke.
A volt külügyminiszter úgy fogalmazott: Magyarország és egyetlen soros elnökség sem kapott korábban ennyi bírálatot, ami azt mutatja, hogy Orbán Viktor és kormánya eljátszotta a nemzetközi bizalmat, megbecsülést, amelyet szerinte az ország már a nyolcvanas évek eleje óta élvezett.
Mint mondta, a bírálók kétségbe vonják, hogy Magyarország demokratikus jogállam, hogy alkalmas a soros elnökség betöltésére, berendezkedését egykori és mai tekintélyuralmi rendszerekhez, diktatúrákhoz, a kormányfőt pedig azok vezetőihez hasonlítják. Hozzátette: a bírálók között baloldali, liberális és konzervatív lapokat és politikusokat is találni.
Kovács László szerint bár e bírálatokat a médiatörvény szülte, azokat a kormány korábbi, a demokráciát és jogállamiságot romboló intézkedései alapozták meg, és azok hiteltelenítik a médiatörvénnyel összefüggő kormányzati nyilatkozatokat is. Úgy vélekedett, az ország tekintélyének helyreállításához kulcsfontosságú lenne, hogy a parlament - a szocialisták által is szorgalmazott rendkívüli ülésen - visszavonja a médiatörvényt, és helyette szakmai egyeztetések után új jogszabályt alkosson.
Ellenkező esetben a jogszabály visszhangja a soros elnökség egészét meghatározhatja.
Beszélt arról is: hamis a kormány érvelése, amely a médiatörvény és más európai szabályozások rokonságáról szól, mert bár valóban nem példátlan, hogy a médiahatóság vezetőit a kormány nevezze ki, szokatlan, hogy saját emberei közül tegye ezt.
Az MSZP alelnöke úgy összegzett: a kormánynak be kell látnia, hogy kétharmados parlamenti többsége idehaza szinte korlátlan lehetőségeket biztosít számára, az Európai Unióban azonban nem ad többletjogokat.
Képünkön Kovács László látható.
Forrás: MTI - Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

