Vasárnap meghalt a másik ikerkisfiú is
2011. január 10. hétfő 08:55
Az osztályvezető elmondása szerint kórházba kerülésétől kezdve folyamatosan küzdöttek a baba életéért, de nem tudták tartósan stabilizálni a fő életfunkciókat. A koraszülött a kisfiúkat a 33. terhességi hétben kellett világra hozni császármetszéssel.
Az orvos az MTI-nek elmondta: mindkét kisbabánál a méhen belüli oxigénhiányos állapot okozott gondokat, amely az anya keringési rendellenességével hozható összefüggésbe.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a mentőket szombaton 17 óra tájban riasztották a kismama rosszullétéhez. A beteg légzése és vérkeringése leállt, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, majd helyszíni császármetszés után folytatták a harcot az újszülöttek életéért is.
A küzdelemben több speciális mentőegység és egy szülész-nőgyógyász orvos is részt vett. Az anya életét nem lehetett megmenteni, a csecsemőket azonban sikerült kórházba szállítani - tartalmazta a mentőszolgálat közleménye, amely kitér arra is, hogy az anya halálának okát igazságügyi szakértői vizsgálat fogja tisztázni.
A két kisfiú válságos állapotban került kórházba, a korábban elhunyt újszülött életét a stabilizációs kísérletek ellenére sem tudták megmenteni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

