Török Zsolt paktumra gyanakszik
2011. január 10. hétfő 14:53
Török Zsolt emlékeztet: a fideszes Varga Mihály nemrég még azt követelte a szocialista kormányoktól, hogy csökkentsék az üzemanyagárakba beépített jövedéki adót, mert 300 forint lett egy liter 95-ös benzin. Ugyanezért az üzemanyagért jelenleg egyes benzinkutakon már 360 forintot is kell fizetni és a benzin ára szakértők szerint lassan a 400 forintos határt is elérheti. A kormány mégsem tesz semmit az üzemanyagárak csökkentése érdekében - mutat rá.
Az MSZP szóvivője közleményében azt írja: szakértők szerint vannak eszközei a kormánynak, elsősorban az üzemanyagok áfa-tartalmának csökkentése, de a jövedéki adót is lehetne mérsékelni. Török Zsolt felidézi, hogy Szijjártó Péter ellenzékben még legalább 20 forintos literenkénti jövedékiadó-csökkentést javasolt.
A szocialista politikus szerint ráadásul különböző internetes felületeken az elmúlt napokban már olyan találgatás is megjelent, hogy "a kormány valójában azért nem csökkenti az üzemanyagárakat, mert a háttérben megegyezett a Mollal, hogy az energiaszektorra is kivetett extraadót így kapja vissza a magyar olajtársaság" - áll a közleményben.
Az MSZP szerint ha a kormány továbbra sem tesz semmit, a következő hetekben, hónapokban minden autósnak, kereskedelemben dolgozó fuvarosnak egyre drágább lesz az élete, és ez az alapvető fogyasztási cikkek árában, valamint a tömegközlekedési tarifákban is meg fog jelenni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

