Az MSZP kíváncsi a különadókra vonatkozó EB-vizsgálatra
2011. január 10. hétfő 11:55
Szekeres Imre, a bizottság szocialista tagja közleményében úgy fogalmaz: az Európai Unió magyar soros elnökségének időszakát közvetlenül megelőzően a kormány olyan - részben visszamenőlegesen is alkalmazandó - adószabályokat fogadtatott el az Országgyűléssel, amelyek költségvetési bevételnövelő hatásuk mellett rontják Magyarország gazdasági növekedésének kilátásait és elbizonytalanítják a magyarországi beruházásokat. Ráadásul az elfogadott szabályoknak az EU joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kételyek miatt az Európai Bizottság is vizsgálatokat folytat - teszi hozzá.
Az MSZP szerint nemzeti érdek a magyar soros elnökség sikere, ezért az ellenzéki párt fontosnak tartja, hogy a különadókkal kapcsolatos európai bizottsági vizsgálatokról, annak várható hatásairól, a költségvetés egyensúlyát biztosító feltételekről a kormány tájékoztatása alapján az Országgyűlés tagjai azonos információkat kapjanak. Az MSZP nem Brüsszelben, hanem a Magyar Országgyűlésben kíván tájékozódni - hangsúlyozzák.
Úgy gondoljuk, hogy az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága méltó teret és fórumot kínálhat a kormány számára ahhoz, hogy megfelelő tájékoztatást nyújthasson az országgyűlési képviselőcsoportok számára a különadókkal kapcsolatos európai bizottsági vizsgálatokról, így különösen az EU verseny- és adózási szabályairól, a várható eljárásról és annak költségvetési hatásairól, valamint a különadókra vonatkozó törvények esetleges visszavonása esetén a költségvetési egyensúly biztosításának alternatív megoldásairól - írja Szekeres Imre, aki szerint a kormány tájékoztatója után - akár egy másik bizottsági ülés keretében is - szükség lehet az érintett vállalatok álláspontjának megismerésére is.
Mindezek alapján az MSZP javasolja a Számvevőszéki és költségvetési bizottság elnökének, hogy a fenti napirend megtárgyalása érdekében hívja össze a bizottság ülését, amely az EU soros magyar elnökségének időszakához méltó, alkalmas alapja lehet egy szakmapolitikai párbeszéd újraindításának.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

