Egyedi elektromos motort épített Fröhlich Balázs, a prototípus egyes részeit nyomtatták
Több szempontból is egyedinek számít a SKART - Unique Electric Motorcycle névre keresztelt jármű. Az elektromos meghajtású motorkerékpárt egy pécsi egyetemista, Fröhlich Balázs tervezte, akit helyi, komlói és budapesti cégek is segítettek. A tervek szerint a prototípust újabb járgányok követik, de a különböző külalakú kétkerekűekből csak kis számban gyártanak majd, hogy megmaradjon azok különlegessége. Nagy sikert aratott a Design Pécs rendezvénysorozaton Fröhlich Balázs elektromos motorkerékpárja. A jármű nem csak műszaki tartalma, hanem külalakja miatt sem nevezhető éppen...
A vád szerint húszmilliót nyúlt le ügyfeleitől egy ügyvédként dolgozott pécsi nő
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a korábban ügyvédként dolgozó pécsi nő ellen, aki 2009. és 2011. között két ügyfelét több, mint 20 millió forinttal károsította meg a vádirat szerint. Az ügyészség közlése szerint a vádlott és az egyik sértett korábban munkatársak voltak, közöttük jó ismerősi viszony alakult ki. Erre tekintettel a vádlott ügyvédként közreműködött a sértett számos, ingatlanokkal kapcsolatos jogügyletében. Mivel a sértett gyakran vásárolt, illetve értékesített ingatlanokat, a vádlott azt javasolta neki, hogy...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45 Pécs, Nyugati ipari út09.15 - 10.45 Pécs, Makay István út11.15 - 12.45 6-os főút 204 KM szelvény14.00 - 15.30 Pécs, Makay István út16.00 - 17.30 Pécs, II. János Pál út18.00 - 19.30 58-as főút 12 KM szelvény, Szalánta belterülete
Az LMP úgy véli, hogy a...
Sajtóközleményt adott ki a pécsi LMP: "A várost a csőd szélére juttató, és pártpolitikai irányítás alá helyező FIDESZ újabb ügyekben árulja el Pécset. 8.5 év rombolás után már...Kicserélik a...
A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei a Jókai utcában szennyvízvezetékek cseréjét végzik csütörtöktől egy hónapon keresztül. A...
Cirfandli Esték: egy pohár...
A Pécsi Polgári Szalon Egyesület egyedülálló beszélgetés-sorozatot indít Pécsett október 26-án. A Pécsi Cirfandli Esték néven...
Pécsre érkezik az...
150 éve alapították a legendás pécsi orgonakészítő műhelyt, az Angster gyárat. Az alapító, id. Angster József hittel és...
#NoBabel - Új komolyzenei...
Új programsorozattal várja a tizenéveseket a Pannon Filharmonikusok Pécsett, a Kodály Központban; az októberben induló...
Rengeteg ruha gyűlt össze a...
A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a társadalmi felelősségvállalás terén is mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Sikerrel zárult...
Betörőket fogtak a rendőrök Drávasztárán
Egy férfi kért segítséget a rendőröktől kedden azért, mert házába betörtek. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a kabátja zsebéből 100 000 forintot, a bankkártyáját és a személyi igazolványát, míg a melléképületből szerszámgépeket lopott el valaki. A rendőrök három órán belül elfogták a lopással gyanúsítható 49 éves helybeli férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy csak a pénzt lopta el.A nyomozók két órával később beazonosítottak és elfogtak egy másik férfit is, akitől lefoglalták az ellopott szerszámgépeket, majd azokat visszaadták a tulajdonosnak. Az...
Középületei energiafogyasztását csökkenti Paks a PTE segítségével
Az energiafogyasztás csökkentése klímavédelmi és gazdasági szempontból egyaránt fontos feladat. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az épületek az Európai Unió végső energiafelhasználásának több mint 40%-ért felelősek, a középületek energiafogyasztásának mérséklésével ezért jelentős megtakarításokat érhetnek el az állami intézmények és a helyi önkormányzatok. A költséges szigetelést, nyílászárócserét, gépészeti rendszer felújítását tartalmazó beruházásokra azonban nem mindig áll rendelkezésre elegendő forrás, azonban léteznek olyan megoldások, amelyekkel...Négy és félmilliárd forintot csalt el egy cégláncolat, motorcsónakot és drónt is lefoglaltak
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést. A cégláncolat négy és félmilliárd forintot csalt el. A baranyai munkaerő-kölcsönzésre szakosodott bűnszervezetből akad, aki már a börtönben várja a folytatást. Klasszikus vagyonvédelmi és takarítási feladatokra szerződött az a huszonegy cégből álló láncolat, amit azért hoztak létre, hogy megússzák az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését. A munkavállalókat bejelentették ugyan, de utánuk a járulékokat és az áfát nem fizették meg. Az így eltitkolt adóból a...
Több száz kutyást...
Véget ért az egyhetes kutyás razzia. A közterület-felügyelők múlt héten fokozottan ellenőrizték Kertvárosban és Uránvárosban,...
Kisgépkezelői vizsgát...
Hétfőn a pécsi, kedden a komlói tűzoltók vizsgáztak összesen tizenöt tűzoltó technikai eszközből. A vizsgáztatók a...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 -...
Illegálisan akart...
A Pécsi Járásbíróság egy férfit vesztegetés bűntette miatt 156.000 forint pénzbüntetésre, egy másikat befolyással üzérkedés...
Megújultak az erdei...
Október 8-án a sasréti Mária-szobor megáldásával ért véget a Mecsekerdő Zrt. által megvalósított projekt, amelynek...
Forgalomkorlátozás lesz az...
2017. október 11-én (szerdán), október 12-én (csütörtökön) és ha szükséges október 16-án (hétfőn) az Alsóhavi utca...
Felújítják Pécs legnagyobb iskoláját is, hamarosan indulnak a fejlesztések a Nevkóban
Újabb iskolafelújítás kezdődhet el Pécsett, a város legnagyobb iskolája, a mintegy 2000 diákot oktató Nevkó területén indulhatnak el hamarosan rekonstrukciók és fejlesztések. Az iskolát egyébként tíz éve már teljesen felújították az előző városvezetés idején, de annyira jól sikerült az akkori munka, hogy most ismét rá kell költeni több mint százmillió forintot - írja a pecsma.hu. Újabb iskolába vonulhatnak fel a közeljövőben az építőmunkások: Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője kedden jelentette be, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással 110 millió forintot...
Kisteherautó és kisbusz ütközött Kozármisleny közelében
A kedden kora délután történt súlyos balesetben az elsődleges adatok szerint heten sérültek meg. Egyelőre pontosan nem tisztázott körülmények között összeütközött egy kisbusz és egy kisterherautó az 57-es főúton, Kozármisleny közelében.A balesetben az elsődleges adatok szerint heten sérültek meg. Az út félpályán járható, a forgalmat rendőrök irányítják. Képünk illusztráció.
Táncterem nyílt a pécsváradi Fordanosoknak
Heckerné Jagados Diána és Jagados Dominika vezetésével nyolc éve kezdte el működését a Fordan Táncklub Pécsváradi Tagozata. Mindketten a pécsi klub eredményes akrobatikus rock 'n' roll táncosai voltak, és amikor befejezték a versenyzői pályát, edzőként, oktatóként nagyszerű közösséget hoztak létre szülővárosukban, Pécsváradon. Értékteremtő munkájukat a közelmúltban az önkormányzat Emlékplakettel jutalmazta.Éveken keresztül a Művelődési Ház nagyterme adott otthont a rock 'n' roll és fashion dance edzéseknek. A több mint félszáz fiatal rendszeresen részt vett...
A rovat további témái
- Az utcán vert össze egy nőt egy 52 éves férfi
- Jelentős kedvezménnyel látogatható az egyiptomi kiállítás
- Elárasztják a büdösbogarak a nagyvárosokat, Pécs is a legfertőzöttebbek között van
- Pécsett koncerteznek a mohácsi harmonikatábor résztvevői
- Egyre népszerűbb a bankkártyás adóbefizetés
- Rajzolni tanulhatnak a Zsolnay Negyedben
« Előző
17685 | 17712 | 17739 | 17766 | 17793 | 17820 | 17847 | 17874 | 17901 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...

