Összeverekedett a testvérével egy pécsi férfi
A 28 éves férfit előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra. Pécs-Vasason intézkedtek a rendőrök csütörtökön egy 28 éves helyi férfival szemben. A férfiról kiderült, hogy megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. október 6-án 20 óra körül testvére lakóházának udvarán előzetes szóváltást követően összeverekedett testvérével, majd a kölcsönös bántalmazást az utcán is folytatták. A férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, tettét beismerte.Ellene garázdaság vétség elkövetésének megalapozott...
Működött a kémia: sósavval öntötte le egy részeg férfi a lakótársát Mohácson
Életveszélyt okozó testi sértés miatt áll bíróság előtt az a férfi, aki Mohácson sósavval öntötte le lakótársát. A bíróság közlése szerint a vádlott a sértettnél szívességi lakáshasználóként tartózkodott egy mohácsi lakásban, ahol gyakran fogyasztottak együtt szeszes italt, emiatt többször is leittasodtak. 2017. november 9-én reggel a vádlott dolgozni ment, majd késő délután ért vissza. Aznap nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, amitől ittas állapotba került. A ház folyosóján egy edénybe maró anyagot, sósavat öntött, a folyosóról a szobába lépett, ahol a...
Az élő fába is belekötött, nőket molesztált egy pécsi férfi
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével egy fiatal pécsi férfit kétrendbeli garázdaság vétsége, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette és kétrendbeli szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és kötelezte az eljárás során felmerült 92.094 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 évre felfüggesztette. A vádlott férfi 2017.június 26. napján 0 óra 40 perc körüli időben, ittas állapotban, Pécsett egy téren tartózkodott, hangosan kiabált, szitkozódott, az arra gyalogosan...
Téli rezsicsökkentés:...
Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly október 15-ig lehetett beadni az igénylőlapokat azoknak a háztartásoknak, amelyek...
Kabátlopási ügybe...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szerdán este érkezett bejelentés arról, hogy lopás...
Több ezer, a két...
Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív...
Felborult egy furgon Borjád...
A jármű akadályozta a forgalmat a Bóly felé vezető úton. Felborult csütörtökön hajnalban egy furgon Borjád...
Drogot találtak egy közúti...
Négy személlyel szemben nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság. A siklósi rendőrök kedden 20...
Tizenhat komlói család...
Tizenhat család kapott összesen 12 millió forintot otthonteremtésre 2018-ban a komlói önkormányzattól. A támogatás...
Jégzivatar csapott le Hosszúhetényre délután - Videó
Szerdán kora délután heves jégzivatar érte el Hosszúhetényt. Amint az az egyik olvasónk által küldött felvételen is látható, a sűrűn hulló, apró jégdarabkák rövidesen elborították az előzőleg a hótól már megtisztított felületetek.[#video:3369] A szokatlan természeti jelenség néhány percig tartott, váltakozó intenzitással.
Ütköztek a járdán, aztán gázpspray-vel fújt egy 15 éves fiú
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két fiatalnak az ügyében, akik szóváltásba keveredtek az utcán, majd egyikük lefújta egy gázspray-vel a másikat. Garázdaság gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 15 éves fiú és egy 29 éves férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a két helyi fiatalember 2018. március 18-án délelőtt Nagyharsány belterületén egymással szemben közlekedett a járdán, majd amikor egymás mellé értek egyikük sem tért ki a másik elől, ezért a vállukkal összeütköztek. Pár órával később a 29 éves férfi meglátta az utcán a 15 éves...
Pongó, a komlói rekorder nem adta alább, s ezúttal az egész világot kihívta
Milyen lenne, ha 24 órán keresztül, a világ minden táján, sportpályákon, edzőtermekben, az összes sportra alkalmas helyén az emberek együtt mozognának? Képzelje csak el, ahogy Pécsett atléták veszik be a PVSK pályát, Budapesten úszók csobbannak a sportuszoda medencéibe, Angliában bevonulnak a Wembley Stadionba, másutt edzőtermek telnek meg súlyemelőkkel. Movere Orbis terrarum, azaz „Mozog a világ" elnevezéssel hívott életre január elsején Lassan Zoltán, ismertebb nevén Pongó egy nem mindennapi sporteseményt a Facebook- oldalán. Az esemény ötletgazdája sokaknak már...
Baltával végezte ki a...
A Mohácsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi férfi ellen, akinek bántalmazása következtében...
Megkezdődött az élményekben...
Izgalmas és érdekes kísérletekkel, több tudományágat összekapcsoló versenyfeladatokkal kezdődött meg január 7-én a Pécsi...
Jogerősen életfogytiglanra...
Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2016-ban fejszével megölte szomszédját...
Játszóházban találkoznak...
Kihelyezett klubfoglalkoztatást tartott nemrég az Egyedülálló Szülők Klubja Pécs az egyik játszóházban. Az ötlet bevált,...
Lelőtte a szomszédja...
A Mohácsi Járásbíróság a napokban megtartott előkészítő ülésen egy év, másfél évre felfüggesztett börtönre ítélt egy mohácsi...
Átszerelte egy másik kocsi...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki úgy közlekedett gépkocsijával az 58-as főúton, hogy arra...
Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést Baranya megyére
Havazás, hófúvás és ónos eső miatt adott ki figyelmeztetéseket keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A havazás miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a fővárosra, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar,...
Csaknem ötezren pályáztak Baranyából hűtő- és mosógépek cseréjére
Novemberben indult újra az Otthon melege program, amelynek keretében a nemzeti kormány ezúttal összesen ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a háztartási nagygépek cseréjére. A korábbi kiírásokhoz hasonlóan hatalmas volt az érdeklődés, Baranyából csaknem ötezer, Pécsről több mint kétezer pályázat érkezett be. Az elmúlt években országosan körülbelül 200 ezer otthon energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá az Orbán-kormány az Otthon melege programon keresztül. Tavaly novemberben ismét megnyílt a pályázati lehetőség, ezúttal a háztartási nagy gépek - mint...
Ittasan, jogsi nélkül pattant motorra egy baksai férfi
Egy segédmotor-kerékpárral közlekedő 51 éves baksai férfit igazoltattak a rendőrök vasárnap az 5802-es számú úton, Baksa és Pécsbagota között. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a járművezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel.A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Siklósi Rendőrkapitányság, valamint az engedély nélküli vezetés miatt a rendőrök...
A rovat további témái
- Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében
- Holttestet találtak egy leégett fabódéban Pécsett
- Hat nap, nyolcvan program, ezernégyszáznál is több maszkos: íme, a busójárás forgatókönyve
- Kigyulladt egy lakóház egyik szobája Hiricsen
- A felújítása óta már csaknem félmillióan váltottak jegyet a Pécsi Állatkertbe
- Hétfőtől ismét közlekedik a karácsonyfagyűjtő járat
« Előző
13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 | 13419 | 13446 | 13473 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Szenteste napjától idén is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...

