Csúcskísérlet Mohácson: megdöntenék a kólózás világrekordját az idei busójáráson

Csúcskísérlet Mohácson: megdöntenék a kólózás világrekordját az idei busójáráson Különleges csúcsdöntésére készülnek az idei, február 28-án kezdődő busójáráson azzal, hogy a lehető legtöbben kólóznak egyszerre. Ehhez legkevesebb 12 361 embernek kell táncra perdülnie, így egy fővel haladnák meg az eddigi rekordot.    Tíz esztendeje került fel a mohácsi busójárás az emberiség szellemi örökségének listájára, az kerek évfordulót pedig egy csúcskísérlettel is szeretnék emlékezetessé tenni. Mohács - részint erre tekintettel - bevallottan szeretne bekerülni a Guinness-rekordok közé azzal, hogy főterén egy időben a lehető legtöbb ember kólózik egyszerre.Erre...

Kocsit lopott, aztán jól beborult vele az árokba

Kocsit lopott, aztán jól beborult vele az árokba A rendőrök elfogták azt a kishajmási férfit, aki engedély nélkül vitt el egy gépkocsit, majd azzal árokba hajtott.   Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre január 4-én 22 óra 40 perckor arról, hogy ellopták az autóját Oroszlón.   A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett az udvaron parkolt le autójával, amely nyitott állapotban volt és az indítókulcsot is benne hagyta a tulajdonosa. Ezt kihasználva egy ismeretlen személy elhajtott a gépkocsival, majd Oroszló és Kishajmás között árokba borult a járművel, amelyet ezután hátrahagyott. A rendőrök a...

Felborult egy kisteherautó a Siklósra vezető úton

Felborult egy kisteherautó a Siklósra vezető úton A baleset a II. János Pál úti körforgalomban történt.    A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.   Elsődleges információink szerint a balesetben senki nem sérült meg.

Ilyen a balerinák élete:...

Ilyen a balerinák élete: Frank Edina mesélt a táncosok lemondásokkal teli világáról Kislányként ovitornára és zongora előkészítő órákra íratták be szülei Frank Edinát, majd tíz évet tanult az ANK művészeti...

A délvidéki vérengzés...

A délvidéki vérengzés áldozataira emlékeztek Pécsett - Megtanultuk a leckét A történelem az életre tanít minket, és mi, magyarok, megtanultuk a leckét - mondta Őri László alpolgármester Pécsett, a...

Így fest madártávlatból a...

Így fest madártávlatból a behavazott Pécsi-tó Január első napján, amikor a Jeges csobbanás résztvevői megmártóztak a Pécsi-tóban, még nyoma sem volt a jégnek, most azonban...

Tűz volt egy pécsi lakásban...

Tűz volt egy pécsi lakásban a Zsolnay-dombon A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.   Berendezési tárgyak égtek szerda délután egy Endre utcai...

Négyszeresére emelkedett...

Négyszeresére emelkedett Baranyában az influenzával orvoshoz fordulók száma Intenzíven terjed az influenza: az év harmadik hetében - január 14. és 20. között - kétszer annyi, 38 200 beteg fordult...

Német juhászkutyát...

Német juhászkutyát mentettek ki a pécsi szennyvíztisztító-telep egyik medencéjéből Fürdőző német juhászt mentettek ki a pécsi szennyvíztisztító-telep egyik ülepítő medencéjéből a Tettye Forrásház Zrt. kollégái...

Hahó, itt a hó! Kinyitott a pécsi sípálya, várják a sportolni vágyókat

Hahó, itt a hó! Kinyitott a pécsi sípálya, várják a sportolni vágyókat Szerdától várják a síelőket a pécsi sípályán - közölte a pálya fenntartója, a PVSK síszakosztálya.   A mecseki Misina-tető szomszédságában található, 600 és 500 méter hosszúságú sípályákat 13-14 centiméteres, sportolásra alkalmas hó borítja.Mivel a szakosztály hóágyúval nem rendelkezik, ezért csak hóesés után használható a pálya, évente átlagosan 25-30 napon. Tavaly mintegy 400, többnyire baranyai síelő használta a pécsi pályát, ahol Magyarország legrégebb óta működő, 1963-ban épített sífelvonója található.Felhívták a figyelmet arra, hogy akik nem tagjai a...

Leváltották a komlói rendőrkapitányt, Váczi Istvánt

Leváltották a komlói rendőrkapitányt, Váczi Istvánt A megyei rendőr-főkapitányság múlt héten kinevezett vezetője, Gulyás Zsolt visszavonta Váczi István, a komlói kapitányság vezetőjének megbízatását.      Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője 2019. január 23-ai hatállyal dr. Váczi István (képünkön) rendőr ezredesnek, a Komlói Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének a vezetői kinevezését visszavonta. 2019. január 24-ei hatállyal Oletics Károly rendőr alezredest, a Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetőjét bízta meg a kapitányságvezetői feladatok...

Kultúrával a családokért: csaknem tízezren vettek részt a pécsi programokon

Kultúrával a családokért: csaknem tízezren vettek részt a pécsi programokon Csaknem tízezren vettek részt két év alatt a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) Kultúrával a családokért elnevezésű projektjében, amelynek keretében mintegy ötszáz ingyenes, a családokat támogató programot szerveztek a Zsolnay Kulturális Negyedben - hangzott el a kezdeményezést értékelő szerdai sajtótájékoztatón.   Vincze Balázs, a kulturális holding ügyvezetője az eredményeket összegezve azt hangsúlyozta: nemcsak szórakozásra és kikapcsolódásra adtak lehetőséget, hanem tudást, tartalmat és segítséget nyújtottak a szülőknek, nagyszülőknek és a családosoknak. A...

Kirabolt egy 17 éves pécsi...

Kirabolt egy 17 éves pécsi fiú egy idős asszonyt A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki tavaly októberében kirabolt egy asszonyt a baranyai...

Elállt a hóesés a megyében,...

Elállt a hóesés a megyében, a fő- és mellékutak még havasak - Télies marad az időjárás Baranya megyében a tegnapi nap és az éjszaka folyamán 5-10 centiméter hó esett. A hóeséssel kapcsolatosan tűzoltói...

Tizennyolc migránst fogtak...

Tizennyolc migránst fogtak el éjjel Baranyában, Sárháton tartóztatták fel őket A csoport jogellenesen próbált bejutni Magyarország területére kedden éjszaka.   A rendőrök kedden 21 óra 20 perckor...

Kiutasítása végrehajtásáig...

Kiutasítása végrehajtásáig őrizetben marad Ahmed. H. Hatvan nappal meghosszabbította a Nyírbátori Járásbíróság kedden a szír Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét. A 2015....

Emlékeztető: szerdától már...

Emlékeztető: szerdától már ismét fizetni kell a parkolásért Pécsett Amint arról hírt adtunk, befejeződött a parkolóautomaták cseréje, így szerdától ismét fizetni kell. Minderre a BIOKOM kedden...

Tíz évre ítéltek egy férfit...

Tíz évre ítéltek egy férfit drog birtokálásáért Pécsett Kilencről tíz év fegyházra súlyosította kedden a Pécsi Ítélőtábla egy 46 éves Pest megyei férfi büntetését, akitől egyebek...

Rendhagyó felhívás: keressük meg együtt egy pécsi kislány, Natália alvókendőjét!

Rendhagyó felhívás: keressük meg együtt egy pécsi kislány, Natália alvókendőjét! Nem mindennapi ügyben kereste fel szerkesztőségünket egy pécsi család: gyermekük, Natália, szombaton, az esti órákban az Árkádban elhagyta az alvókendőjét. Azóta pedig nem jön álom a szemére.   Látszólag piti ügy, azonban azok a gyerekek (na és persze a szülők...), akik már kerültek ilyen helyzetbe, pontosan tudják, mit jelent, ha egyszer csak nyoma vész a megszokott alvókendőnek. (Sírás, nem alvás, stb.) Így járt egy pécsi kislány is, Natália (képünkön), akinek a szülei keresték fel szerkesztőségünket, segítséget remélve.Nos, rajtunk természetesen nem múlik, cikkünk...

Késsel kergetett egy ismeretlen férfi egy 16 éves diáklányt a Kertvárosban

Késsel kergetett egy ismeretlen férfi egy 16 éves diáklányt a Kertvárosban "Ma reggel 6:45 óra körül az egyik tanulónkat (16 éves lány) az iskola környékén egy sötét ruhába öltözött férfi késsel a kezében(!) megkergette", közölte Facebook-oldalán kertvárosi Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola.    A tanulónak volt annyi lélekjelenléte, hogy beszaladt az iskolába, így az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt."A történteket bejelentettük a kertvárosi rendőrőrsnek, akik ki is jöttek és kihallgattak mindenkit, tehát tudnak az ügyről.Bízunk benne, hogy „csak" egy egyszeri esetről van szó, de ha bárki...

Elfogták azt a homorúdi férfit, akit a fél ország keresett

Elfogták azt a homorúdi férfit, akit a fél ország keresett Pécsett, a Kertvárosban igazoltatták a rendőrök hétfőn azt az 57 éves homorúdi férfit, aki ellen a Pécsi Rendőrkapitányság, a Győri Járásbíróság, valamint a Tatabányai Törvényszék csalás, a Bajai Rendőrkapitányság pedig lopás miatt adott ki elfogatóparancsot.  A rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetnek átadták.Ugyanezen a napon 16 óra 55 perckor egy 26 éves pécsi férfit igazoltattak a rendőrök Pécsett, a Felsőbalokány utcában. Az adategyeztetés során kiderült, hogy a férfi ellen a Pécsi Törvényszék adott ki...