Porcelánt, órát és fényképeket lopott egy pécsi férfi
A rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki egy pécsi ingatlanból lopott 2018 decemberében. Egy 37 éves helyi férfit fogtak el a rendőrök 2019. január 15-én 10 óra 55 perckor Pécsett, a Janus Pannonius utcában. A gyanú szerint a férfi 2018. december 13-án délelőtt kifeszítette egy pécsi ingatlan ajtaját, majd bement a házba és onnan porcelánokat, fényképeket, egy karórát, egy gázpalackot és egy kézikocsit tulajdonított el. A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerte.A...
Madách-díjjal tüntették ki a pécsi drámaírót, Pozsgai Zsoltot
Madách Imrére emlékeznek születésének évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A megyei Madách-ünnepségen átadják a Madách-díjakat is, amelyeket idén Pozsgai Zsolt író-rendezőnek és a Kassai Thália Színháznak ítéltek - közölték a szervezők az MTI-vel. A Nógrád megyei Madách-ünnepségen, amelynek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet, megkoszorúzzák a Köztársaság téri Madách-szobrot, majd Csach Gábor művészettörténész, Balassagyarmat alpolgármestere megnyitja a Madách Imre Városi Könyvtár galériáján Czudor Beáta festőművész és Siket Marianna keramikus...
Tizenöt autót rongált meg egy idős pécsi asszony - Berágott, mert elfoglalták a járdát
Videó! A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az eljárás felfüggesztése mellett közvetítői eljárást rendelt el annak az idős nőnek a büntetőügyében, aki 2018. tavaszán és nyarán 15 gépkocsit rongált meg Pécs kertvárosában. A gyanúsított 2018. tavaszától sérelmezte azt, hogy lakóhelyéhez közeli járdaszakaszon az ott parkoló autóktól nehéz a gyalogosközlekedés. Emiatt egy alkalommal szóváltásba is keveredett egy ott megállni szándékozó autóssal.[#video:3371]A terhelt az útjában lévő gépkocsikon úgy állt bosszút, hogy kulcscsomójával megkarcolta azoknak az autóknak a...
Tűz volt egy pécsudvardi...
Tűz ütött ki kedden egy családi házban Pécsudvardon, a Széchenyi utcában. A mintegy ötven...
Mintegy negyvenmilliárd...
Több mint 300 felsőoktatási fejlesztési projekt valósul meg 33 intézményben, több mint 280 milliárd forint értékben - mondta...
Költségvetési csalással...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében indult eljárás Pécsvárad független polgármestere ellen...
Feltörte volt élettársa...
A Pécsi Járásbíróság információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettében bűnösnek mondta ki egy férfit, s 48 óra fizikai...
Csongrád megyéből érkezik a...
Magyarország belügyminisztere - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével...
Ilyen az, ha elmúlik a...
Annyira megharagudott volt párjára egy 25 éves nő, hogy egy húsklopfolóval verte szét az autóját Pécsett. Egy...
Utasokat ejtett túszul a MÁV, nem sokon múlott a baleset Szentlőrincen
Nem volt zökkenőmentes a Pécs és Dombóvár között közlekedő járat útja január 3-án. Mint arról egyik olvasónk beszámolt, a Szentlőrincre begördülő vonat ajtajait csak nagy nehézségek árán tudták kinyitni, emiatt volt, aki a már elindult szerelvényből ugrott ki. Kis híján komoly baleset történt január 3-án a szentlőrinci vasútállomáson. Amint azt egyik olvasónktól megtudtuk, a Pécsről Dombóvárra tartó reggeli járat utasainak egy része hiába próbálta, nem tudta kinyitni a vonatkocsi ajtaját. Volt, aki a szerelvény elindulását követően ugrott le a mozgó járműről. A lapunkhoz...
Újabb tíz migránst fogtak el a határvédők Hercegszántón
Tíz illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántó közigazgatási területén hétfőn este. A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2019. január 14-én 20 óra 50 perckor tíz külföldit tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén. A férfiak török állampolgárnak vallották magukat.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Buszjegyeket lopott egy férfi egy pécsi dohányboltból
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki buszjegyeket lopott egy pécsi trafikból. A férfi 2018. augusztusában két alkalommal bement vásárolni egy pécsi dohányboltba. A férfi a vásárlása során kihasználta, hogy a boltban dolgozó alkalmazott azért, hogy őt kiszolgálja, a pulttól elfordul és ekkor a pénztárgép mögé nyúlva táskájába tett első alkalommal 90 db, majd néhány nappal később további 89 db buszjegyet. A buszjegyek értéke 62.000,- Ft volt.Az elkövető cselekményét a biztonsági kamera rögzítette, így ez...
Ismét számba veszik az...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ismét országos erdei fülesbagolytelelőhely-felmérést hirdet a lakosság...
Betépve vezetett, utasainál...
Egy pécsi közúti ellenőrzés alkalmával fogták el a rendőrök azt a gépkocsivezetőt, aki bódult állapotban vezette autóját, és...
Itt adhatunk vért a héten...
A következő helyeken és időpontokban várják a véradókat Pécsett és a megyében a héten: Pécs Regionális...
Gyerekeket molesztált egy...
A Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit három rendbeli szexuális erőszak bűntette - melyből két rendbeli folytatólagosan...
Az MDF egykori képviselője,...
- Felajánlom a további szolgálatomat a városnak, és bejelentem, hogy elindulok a versengésben a pécsi polgármesteri...
Lángolt egy lakás Siklóson,...
Kigyulladt egy sorházi lakás hétfő hajnalban Siklóson, a Mária utcában. A tűzhöz a város hivatásos tűzoltóit...
Nyílt napra várják az érdeklődőket kedden a PTE-re
Az egyetemi nyílt napokhoz kapcsolódóan hét helyszínen, köztük Pécsett mutatják be az európai és hazai forrásokból megvalósuló felsőoktatási fejlesztéseket január 15. és február 2. között - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten. Schanda Tamás elmondta, hogy 33 magyar felsőoktatási intézményben több mint 300 projekt valósul meg 280 milliárd forintot meghaladó hazai és európai uniós fejlesztési források felhasználásával. A rendezvényt január 15-én a...
Baranyaiak is elismeréseket vehettek át a németek országos gáláján
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott január 12-én a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok töltötték be a színpadot és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal. Az országos német önkormányzat az idei gálát az augusztusban elhunyt Heinek Ottó emlékének szentelte. Az MNOÖ egykori elnöke két évtizeden át, számos fontos kezdeményezés révén járult hozzá ahhoz, hogy a hazai németség öntudatra ébredt, erős közösséggé formálódott és...
Sokakat varázsol el a világűr a planetáriumban, idén érkezhet a 150 ezredik látogató
Évtizedeken keresztül működött a Mecsek oldalában felépített planetárium, amely Magyarország első ilyen intézménye volt. A létesítményt 2004-ben bezárták, majd az épületet pár évvel később lebontották. A világűr iránt érdeklődők manapság már a Zsolnay Kulturális Negyedben lévő planetáriumban csodálhatják meg az éjszakai égbolt csodáit - várhatóan 2019-ben köszöntik a 150 ezredik vendéget. Folyamatosan növekszik a pécsi planetárium népszerűsége. Szebényi Anita, a modern digitális vetítőgéppel rendelkező intézmény koordinátora érdeklődésünkre elmondta, a látogatószám...
A rovat további témái
- Hatszázezerrel verte át ismerősét egy pécsi férfi
- Gilbert Varga elsőként a Müpában dirigálja vezető karmesterként a Pannon Filharmonikusokat
- Puch László, az MSZP volt pénztárnoka elismerte, többet költöttek, mint amennyit bevallottak
- Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről
- Vojnics Tímea lett az Év iskolarendőre Baranyában
- Megkezdődött az élményekben gazdag tanulás a Pécsi Állatkertben
« Előző
13230 | 13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 | 13419 | 13446 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szenteste napjától idén is...

