Az optimista forgatókönyv szerint nyáron indulhat az új kertvárosi játszótér építése

2019. február 23. szombat 12:17

Az optimista forgatókönyv szerint nyáron indulhat az új kertvárosi játszótér építése

Fontos mérföldkőhöz érkezik márciusban a kertvárosi játszótér építésének előkészítő munkája, ekkor bonyolítják le ugyanis a közbeszerzési eljárást. Ha minden flottul megy, már nyáron elkezdődhet a park kialakítása. A beruházás összköltsége körülbelül 100 millió forint.



A 2016-os Kertváros Konzultáció keretében a városrészben élőket többek között arról is megkérdezték, hogy hol épüljön fel az új játszópark. A válaszadók többsége szerint az alkalmas helyszín a Nagy Ferenc tér, illetve a Tildy Zoltán utca közelében lenne. A döntéshozók a kérésnek megfelelően ezt a helyszínt jelölték ki, ahol azóta egy gördeszkás park is elkészült.


Ilyen lesz a játszótér. (Látványterv)


Ha minden a tervek szerint alakul, a játszótérre sem kell már sokat várni.

A kutyásokra is gondoltak

Az új játszóparkkal együtt kutyafuttatót is építenek. Erre a célra egy csaknem ezer négyzetméteres területet kerítenek körbe. Itt esőbeállót és padokat is elhelyeznek majd. A tisztaság érdekében szemetesek is kerülnek ide, köztük olyanok is, amelyek kifejezetten a kutyagumi gyűjtésére szolgálnak.

Merza Péter, a beruházást koordináló Pécsi Városfejlesztési (PVF) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, a kivitelezési közbeszerzés lebonyolítása márciusban várható. Mint megtudtuk, az építkezés kezdete attól függ, hogy ez a procedúra milyen eredménnyel zárul. Mindenesetre az „optimista forgatókönyv" alapján már nyáron felvonulhatnak a munkagépek.

A kertvárosi családok már nagyon várják az új parkot. Ez nem meglepő, hiszen a lurkók tizenhat különböző játékot kapnak az 1550 négyzetméteres területen. Lesznek többek között mászókák, játszóvár, hinták, kuckó, kötélpálya, de természetesen a homokozóról sem feledkeztek meg a tervezők. Sőt, a nagyobbak is kedvükre mozoghatnak majd, a felnőttek részére fitneszeszközöket helyeznek ki.
A nyári forróságot nyolc darab fa, valamint tizenegy napvitorla enyhíti, illetve ivókút is működik majd.


A park látványterve madártávlatból.

A beruházás megvalósítására az önkormányzat összesen bruttó 100 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a Pécsi Helyi Akciócsoport által megjelentetett helyi felhíváson. 

Az összeg a tervezési és építési költségeket teljes egészében fedezi. 

Palotás Péter - Fotó: pixabay.com