Mosdóban feleljtett mobilt lopott egy nő Szigetvárom

Mosdóban feleljtett mobilt lopott egy nő Szigetvárom A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki egy szigetvári áruház mosdójából lopott el egy mobiltelefont.        Lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves patosfai nő ellen, aki 2019. február 28-án délután egy helyi áruház mosdójából eltulajdonított egy, a helyiségben felejtett mobiltelefont. A nő magához vette a telefont, azonban azt nem adta le, hanem távozott az áruházból. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd március 21-én lakásán elfogták a tolvajt, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte...

Elhunyt Torma János, a legendás mohácsi játékvezető

Elhunyt Torma János, a legendás mohácsi játékvezető Hatvannégy éves korában elhunyt Torma János, a mohácsi játékvezetés meghatározó alakja, aki több mint 40 évig szolgálta a Baranya megyei labdarúgást játékvezetőként és játékvezetői ellenőrként.    Játékvezetőként 1978-ban kezdte működését, melyet 2018-ig aktívan végezett, majd 2018. július óta játékvezetői ellenőrként működött.   Aktív játékvezetőként számos bajnoki és kispályás mérkőzésen működött közre. Határozottságával, közvetlenségével, a sport iránti szeretetével mindenkinél a tiszteletet vívta ki. A fiatalok példaképként tekintettek rá, mindig volt...

Pécsi, mohácsi családoknak adományoztak füstérzékelőket

Pécsi, mohácsi családoknak adományoztak füstérzékelőket Ne gyújtsa, gyűjtse!" elnevezéssel közös kampányt indított tavaly szeptemberben a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek.    A kampány keretében újabb tizenöt füstérzékelőt adott át a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a tűzkockázati szempontból leginkább...

A mohácsi bíróságon ért...

A mohácsi bíróságon ért véget a fesztivál A Mohácsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével az első- és a másodrendű vádlottakat - akik összeverekedtek egy...

Százhúsz zsák szemetet...

Százhúsz zsák szemetet szedtek össze a kormányhivatal dolgozói Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a „TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" akciót. A Baranya Megyei...

Ajándékkal lepte meg a...

Ajándékkal lepte meg a környezetvédő pécsi kisgyereket a BIOKOM Hatalmas örömöt okozott egy pécsi fiúnak a városüzemeltetésért felelős cég. Az ifjú legény számára ugyanis fontos a bolygónk...

Ifjúságvédelemmel...

Ifjúságvédelemmel foglalkozók konzultáltak Pécsett A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon megtartott rendezvényen pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek és iskolarendőrök...

Felfüggesztett börtönre...

Felfüggesztett börtönre ítélték egy pécsi alapítvány vezetőjét A Pécsi Járásbíróság szerdán kihirdetett ítéletéve hűtlen kezelés és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat...

Fénymásolt bérlettel...

Fénymásolt bérlettel buszozott egy nő Pécsett, lebukott Egy helyi járatú autóbuszon ellenőrizték a hamis bérlettel utazó nőt Pécsett.        A...

Felveszik a kesztyűt: külön brigád számolja fel a szeméthegyeket Pécsett

Felveszik a kesztyűt: külön brigád számolja fel a szeméthegyeket Pécsett Képletesen és szó szerint is érthető, hogy felveszik a (munkás)kesztyűt a BIOKOM-nál létrehozott új csoport tagjai. A városüzemeltetésért felelős cég „harcot" hirdet az illegális szemétlerakók ellen, ezért kifejezetten ezek megszüntetése céljából alkalmaz közfoglalkoztatottakat. Éves szinten közvetlenül körülbelül hatmillió forintot költ a BIOKOM Nonprofit Kft. az illegálisan lerakott hulladék elszállítására. Ez egy véget nem érő történet, hiszen a tapasztalatok szerint, amint felszámolnak egy ilyen lerakót, rövid időn belül keletkezik egy másik. A szeméthalmok között...

Több mint 300 diák ment el a rendőrség bűnmegelőzési programjára

Több mint 300 diák ment el a rendőrség bűnmegelőzési programjára A komlói színház volt a helyszíne az „Útjelző - Reflektorfényben az ifjúságvédelem" elnevezésű programjának kedden.    A színpadi performensz érintette az iskolai erőszak, a szerfogyasztás, a prostitúció, valamint az online veszélyek témakörét is. Az erre a tematikára épülő kisfilmek mellett a HolaZalán zenekar élőben játszott dalai is sikeresek voltak.A program második részében szakemberek folytattak beszélgetést a színpadon elhelyezett asztal körül, amelyhez csatlakozott a népszerű Youtube-videós,Sirius is.  A beszélgetés résztvevői reagáltak a...

Migránsokat és embercsempészt fogtak el Baranyában - A csomagtartóból is afgánok kerültek elő

Migránsokat és embercsempészt fogtak el Baranyában - A csomagtartóból is afgánok kerültek elő Szigetváron állították meg éjszaka a rendőrök a nyolc migránst szállító személygépkocsit.  A Szigetvári Rendőrkapitányság rendőrei szerdán 0 óra 40 perckor egy magyar honosságú személygépkocsit, illetve annak utasait ellenőrizték Szigetváron, a Széchenyi utcában.  A rendőrök megállapították, hogy a járművet vezető 35 éves oltalmazott státusszal rendelkező afgán férfi 8, magát szintén afgán állampolgárnak valló személyt akart jogellenesen külföldre juttatni.  A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges...

Fotókiállítást tartanak az...

Fotókiállítást tartanak az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban Szeretettel várnak minden érdeklődőt az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ 40 éves születésnapját ünneplő...

Pécsi Fidesz-frakció:...

Közleményt adott ki szerdán délelőtt Decsi István a Fidesz Önkormányzati Frakciójának vezetője, amelyben többek között az áll, "hogy a francia többségi tulajdonban lévő pécsi hőerőmű...

Egyezséget kötött, így...

Egyezséget kötött, így megúszta a börtönt a jemeni orvos A Pécsi Járásbíróság a kedden megtartott előkészítő ülésén jóváhagyta a jemeni állampolgárságú vádlott és a Pécsi Járás...

Dupláztak a kisüzemi...

Dupláztak a kisüzemi sörfőzdék - A pécsi is hozzátette a magáét Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, az általuk előállított sör mennyisége meghaladta az egymillió...

Villanyoszlop fogott meg...

Villanyoszlop fogott meg egy buszt az uránvárosi végállomáson Egyelőre tisztázatlan körülmények között villanyoszlopnak ütközött egy helyi járatú autóbusz kedden este Pécsett, az...

Belehalt sérüléseibe az nő,...

Belehalt sérüléseibe az nő, akit elgázolt a vonat Mohácson Kórházba szállítása után életét veszítette az a nő, akit pénteken gázolt el egy vonat Mohácson. A rendőrség közigazgatási...

Balhézott egy férfi a Széchenyi téren Pécsett, üveggel, fúrógéppel is támadt

Balhézott egy férfi a Széchenyi téren Pécsett, üveggel, fúrógéppel is támadt A Pécsi Járásbíróság kedden tartott nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt bűnösnek mondott ki egy férfit, aki egy pécsi Széchenyi téren okozott közbotrányt, s ezért a bíróság 50 nap elzárásra ítélte.     A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2018. augusztus 29. napján 20 óra 45 perckor Pécsett, a Széchenyi téren tartózkodott a görög táncest elnevezésű, bárki által látogatható nyilvános rendezvényen, erősen itta állapotban.A vádlott egy sörösüveggel a kezében bement a táncosok közé, és felváltva a sörösüveggel a...

A PTE campusa lett a harmadik az online szavazáson

A PTE campusa lett a harmadik az online szavazáson Immár másodszor nyerte el a Miskolci Egyetem Az ország legszebb campusa címet az eduline.hu oktatási portál szavazásán - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel kedden.   A tájékoztatás szerint öt napig lehetett szavazni az ország tizenegy nagy egyetemére, és ez idő alatt összesen 22 300 szavazatot kaptak az intézmények.A Miskolci Egyetem campusa 6747 szavazattal végzett az első helyen, maga mögé utasítva a Debreceni Egyetemet 5961 szavazattal, illetve a Pécsi Tudományegyetemet 2932 szavazattal.

Úszásban is remekeltek a baranyai tűzoltók

Úszásban is remekeltek a baranyai tűzoltók 2016 után idén ismét a szentesi uszodába várták a versenyzőket a tűzoltók országos úszóversenyére. Tizenöt versenyszámban, negyvenhét futamban több mint kétszázharminc sportoló állt rajthoz.  A baranyai tűzoltók egy első és két második helyet szereztek meg.  Gyors-, hát- és mellúszásban, négy korcsoportban, három különböző távon mérték össze erejüket március 20-án a katasztrófavédelem munkatársai. Az ország minden pontjáról érkezett nevezés, több mint kétszázan regisztráltak a megadott határidőig. A megnyitót követő percekben már rajthoz is álltak az első futam...