Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban

Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban pénteken délután - erősítette meg a Bama.hu értesülését a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-nek.   Mint írták, a haláleset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértők bevonása mellett vizsgálja a rendőrség. Annak részleteiről a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak.

Letették a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkövét Szemelyben, bővítik az épület

Letették a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkövét Szemelyben, bővítik az épület Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szemelyben, a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkőletételi ünnepségén.     Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány számára legalább olyan fontosak a vidéken élők, mint a városlakók, és hasonlóan fontos a magyarországi nemzetiségekkel való együttélés erősítése. A politikus a többi között a kormány előtt álló feladatok közé sorolta a kultúrházak, temetők, elhagyott...

Halálra gázolt egy idős asszonyt egy autóbusz Baranyában

Halálra gázolt egy idős asszonyt egy autóbusz Baranyában Az idős nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.    Eddig tisztázatlan okból és körülmények között pénteken délután egy autóbusz elütött egy úttesten áthaladó gyalogost Hiricsen, a Petőfi Sándor utcában.A baleset során a gyalogos - egy 78 éves nő - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztett

A Közlekedésbiztonsági...

A Közlekedésbiztonsági Kupáért versengtek pécsi diákok Idén is három kategóriában indulhattak a középiskolás tanulók a versenyen. Pécsett, a Baranya Autósiskolában rendezte meg...

Kölcsönös kulturális...

Kölcsönös kulturális programokról állapott meg Pécs és Arad Pécs és Arad önkormányzatának kulturális bizottságai tartottak együttes ülést csütörtökön Aradon. Az érintettek az idei...

A részegszemüveget is...

A részegszemüveget is kipróbálták az Ifjúsági Napon Idén is megrendezték Szigetváron az Ifjúsági Napot a várban csütörtökön.     A hagyományként számon...

Ötnapos útlezárás lesz a...

Ötnapos útlezárás lesz a Megyeri úti vasúti átjáróban A MÁV felújítási munkákat végez Pécsen, a Budapest-Pécs vonal és a Megyeri út kereszteződésében lévő vasúti...

Járóbotos idős asszonyt...

Járóbotos idős asszonyt rabolt ki, hat évet kapott A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. november 20-án...

Átszervezés: az európai...

Átszervezés: az európai igényekre szabják a termelést a mohácsi vágóhídon A tervezett szűk 50 milliárd forintos árbevételi tervet nem sikerült teljesíteni tavaly, az eredmény is negatív lett - mondta...

Április 15-ig igényelhető a locsolási kedvezmény

Április 15-ig igényelhető a locsolási kedvezmény A kerttel rendelkező fogyasztók április 15-ig adhatják be/újíthatják meg igényüket a májustól szeptember végéig érvényes tíz százalékos locsolási kedvezményre. Aki addig nem kérvényezi a locsolási kedvezményt a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. ügyfélszolgálatán, az idei nyárra lemarad róla.   A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. kétféle lehetőséget kínál lakossági ügyfeleinek, hogy csökkentsék a locsolási célra elhasznált víz mennyisége után fizetendő közüzemi díjakat. A két kedvezmény közül egyszerre csak az egyikkel élhetünk. A kerttel rendelkező fogyasztók május elsejétől szeptember végéig...

Sikkasztás miatt vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen

Sikkasztás miatt vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen Frissítve a Zsolnay közleményével! Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen - közölte a Tolna megyei főügyész pénteken az MTI-vel.     Magyar Pál közleményében azt írta: a vádlott 2014. március 7-től látta el a cégvezetői tisztséget, és pozíciójából adódóan a gyár területén ellenőrzés nélkül közlekedhetett. Ezt kihasználva 2016. április 26-án több mint 11 millió forint értékben porcelán termékeket tulajdonított el a pécsi gyár területéről. A porcelánok egy részét...

Anya és fia akart átverni egy mobilszolgáltatót Pécsett

Anya és fia akart átverni egy mobilszolgáltatót Pécsett A pécsi rendőrök csütörtökön este fogták el azt a férfit és édesanyját, akik egy harmadik személy személyi igazolványát felhasználva vettek át egy csomagot az egyik szolgáltatótól.    A 21 éves pécsi férfi 2019. április 4-én más személyi igazolványának adataival rendelt meg egy csaknem 200 ezer forint értékű mobiltelefont az egyik mobilszolgáltatótól. A futár másnap ki is vitte a megrendelt csomagot, amelyet a férfi édesanyja - magát a felhasznált személyi igazolvány tulajdonosának kiadva - átvett, majd átadta azt a fiának.A rendőrök előállították, majd gyanúsítottként...

Külföldi diákok keresték...

Külföldi diákok keresték fel a megyei rendőr-főkapitányságot A Pécsi Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok képzésében részt vevő külföldi hallgatók látogattak a Baranya Megyei...

Az erdősmecsekei bányatónál...

Az erdősmecsekei bányatónál vizsgáztak a mentőbúvárok Az elmúlt hétvégén a Határszél Önkéntes Tűzoltó egyesület vizsgázott búvárai vízből mentési-, kishajó vezetési- és merülési...

Diákok mérték össze...

Diákok mérték össze tudásukat a katasztrófavédelmi versenyen A Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen rendezték meg szerdán a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, ahol az általános...

Százkettő autóst értek...

Százkettő autóst értek gyorshajtáson Baranyában a monstre ellenőrzés alkalmával A rendőrök a 24 órás ellenőrzés ideje alatt 102 sebességtúllépést dokumentáltak Baranya megyében.    Az Európai...

Világszenzáció Pécsett:...

Világszenzáció Pécsett: Ervina szűznemzéssel adott életet négy utódának A világon soha, sehol nem írtak még le, nem dokumentáltak olyan esetet, mint ami nemrég a pécsi állatkertben történt: Ervina,...

Az intenzíven fekvő beteget...

Az intenzíven fekvő beteget lopott meg egy nő Pécsett A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kifosztás miatt – és egy korábbi elítéléséhez kapcsolódóan alkalmazott próbára bocsátás...

Már Mohácson horgonyoz a város új kirándulóhajója

Már Mohácson horgonyoz a város új kirándulóhajója Szerdán érkezett meg a mohácsi kikötőbe Budapestről az önkormányzat megrendelésére elkészült katamarán. A bruttó 207 millió forintba került korszerű, nagyon jól felszerelt hajó ötven fő szállítására alkalmas. A Mohács I. nevet viselő katamarán idegenforgalmi célokat szolgál majd, de konferenciák, baráti, családi rendezvényekre is igénybe vehető.   A város két esztendeje nyert el Pélmonostorral közösen egy több mint háromszázmilliós pályázati támogatást határon átnyúló turisztikai fejlesztésekre. A keret Mohácsra eső részéből kívánták fedezni más beruházások mellett a...

Nádbálák kaptak lángra egy ültetvényen Zalátán

Nádbálák kaptak lángra egy ültetvényen Zalátán Szerdán Zalátán egy nádültetvényen felhalmozott nádbálák gyulladtak meg.   A sellyei hivatásos tűzoltók vonultak a káreseményhez, biztosították a helyszínt, majd egy traktor segítségével a bálákat szétterítették a leégett területen. Ezt követően a tüzet kettő sugárral és kéziszerszámokkal eloltották.Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban a tűz kárt okozott három fa oszlopban, egy felsővezetékben, illetve egy térfigyelő kamera jeladójában. A Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat – az eset jellegére tekintettel – tűzeseti helyszíni szemlét...

Csaknem négyszáz táncost láthatunk a Pécsi Fordan Táncklub szombati versenyén

Csaknem négyszáz táncost láthatunk a Pécsi Fordan Táncklub szombati versenyén Ismét közönségcsalogató táncversenyt rendez szombaton 12 órától a Pécsi Fordan Táncklub az Expo Centerben. A XI. Databox Free Dance Style Magyar Kupa, Minősítő Verseny és Csapatbajnokság a klub visszatérő rendezvénye, több mint 12 éve rendezik évente két alkalommal. Ez a Pécsi Fordan Táncklub idei rendezvénysorozatának harmadik állomása lesz.    A pécsieken kívül a megyéből érkeznek bólyi, szajki, és pécsváradi táncosok is, de ezúttal több budapesti klub is leadta nevezését. Az előzetes nevezések szerint 360 táncos fog versenyezni szombaton 12.00 és 19 óra között az...