Tizenegy szakrendelő újult meg Uránban, tízezrek gyógyulhatnak jobb körülmények közt

2019. június 19. szerda 08:01

Tizenegy szakrendelő újult meg Uránban, tízezrek gyógyulhatnak jobb körülmények közt

Befejeződött a Veress Endre utcai rendelőintézet felújításának első üteme. Több mint 170 millió forintból 11 szakrendelés újult meg. 

 

 

Tavaly októberben döntött a közgyűlés arról, hogy több százmillió forintot fordít a város a rendelőintézet felújítására a betegellátás fejlesztésére.

Januárban kezdődtek a munkálatok, mára pedig befejeződött az első ütem. Elsők között végezték el a mammográfia, a nőgyógyászat, a szemészet valamint az ideggyógyászat felújítását.

Őri László alpolgármester szerdán a rendelőintézet bejárásán elmondta az épület öt évtizedes fennállása óta nem volt ilyen mértékű felújítás, a beruházással pedig egy régi adósságát törleszti a város a városrészben lakók felé.

Decsi István alpolgármester, Uránváros önkormányzati képviselője kiemelte, a Veress Endre utcai rendelőintézet közvetlen környéke Pécs nyugati városrészének központja, így több tízezer ember veszi igénybe itt a szolgáltatásokat. - A 60 éves városrész folyamatosan fejlődik.

Közterek, játszóterek, óvodák és iskolák újulnak meg, így nem maradhatnak ki az egészségügyi intézmények sem. A cél pedig az, hogy a háziorvosi rendelőket is szebbé tegyék, amivel tízezrek ellátása működhet majd jobb körülmények között - tette hozzá a városvezető.

A beruházás során a rendelőintézet eszközparkját is korszerűsítik. Többek között kardiológiai ultrahangot, a neurológiai vizsgálatokban használható ENG-berendezést, szemészeti OCT-gépet, nőgyógyászati ultrahangot is beszereznek.

A nyár második felében kezdődik a felújítás második üteme, ami az energetikai fejlesztéseket, korszerűsítéseket foglalja magába. Erre csaknem 400 millió forint a keret mondta el Őri László alpolgármester.

Forrás: Pécs önkormányzata