"Alantas MSZP-támadás Balog Zoltán ellen"
Balog Zoltán bizottsági elnökként, országgyűlési képviselőként számtalanszor tanúbizonyságát adta az emberi jogok, a demokrácia, az alkotmányosság iránti elkötelezettségének. A Magyar Gárda kapcsán az elsők között utasította el a félelemkeltő felvonulásokat, az ilyen jellegű diszkriminatív jelenségeket több közleményben és számos sajtó-interjújában ítélte el. A meleg-felvonulások kapcsán Balog Zoltán szintén kiállt az alkotmányos értékek, a szabadságjogok gyakorlásának lehetősége mellett. Azt is világossá tette ugyanakkor, hogy aki tüntetőként törvénytelenséget követ el, annak...Krízishelyzetben lelki-elsősegély itthon is
Beszámolója szerint kétéves munka eredménye, hogy országos lefedettséget biztosító, bevethető csoporttá fejlődött a főként pszichológusokból és részben szociális munkásokból álló, önkéntes alapon szerveződő magyar KIT, amely az unió polgári védelmi gyakorlatához igazodva ténykedik. A katasztrófavédelem infrastruktúráját használó, önálló forrást nem igénylő szerveződés lényege, hogy katasztrófák, tömegszerencsétlenségek idején pszicho-szociális, lelki segítséget nyújtson a bajbajutottaknak és hozzátartozóiknak a kialakult helyzet kezeléséhez, feldolgozásához. Közreműködésük fontos...Hármasgyilkosság Makón: keresnek egy Astrát
A bejelentés szombaton este érkezett a rendőrséghez - mondta a helyszínen Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A helyszíneléskor két nő és egy fiatalabb férfi holttestére bukkantak. Az áldozatokon szúrt és vágott sérülések voltak.A holttesteket az áldozatok egyik hozzátartozója találta meg. A bűncselekmény okáról a rendőrség jelenleg nem tud felvilágosítást adni - közölte a szóvivő.Az esettel összefüggésben a rendőrség keresi a ERE-658-as forgalmi rendszámú Opel Astra személygépkocsit. A szóvivő azt kérte, hogy aki bármilyen felvilágosítást tud adni,...Dávid-javaslat: Horn esélyt...
Válaszában a KDNP jelezte: nem szavazza meg a jövő évi büdzsét, s ilyen tartalmú közleményt juttatott el az MTI-hez a Fidesz szóvivője is. Az MSZP a kezdeményezésből azt a következtetést...Az SZDSZ-es ifik a római...
Léderer András a homofóbia ellenes világnap alkalmából szervezett sajtótájékoztatóján a Magyar Köztársaság Alkotmányának egy példányát dobta be az Apostoli Nunciatúra postaládájába, hogy...Bomlás: feloszlatták a...
A baloldali ifjúsági szervezet Szombathelyre hívta össze kétnapos tisztújító kongresszusát, ahol az előzetes információk szerint készültek az önfeloszlatásra. A szigorúan zárt ajtók...Többször lesz erősen felhős...
Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap többször lesz erősen felhős az ég, szórványosan várható zápor, zivatar, néhol jégeső. A délnyugati szél többfelé...Az ötös lottó e heti számai...
53 (ötvenhárom)57 (ötvenhét)62 (hatvankettő)82 (nyolcvankettő)90 (kilencven)Nyeremények: Joker telitalálatos szelvény nem volt.5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 18...Egyre olcsóbb sörökre jut...
A múlt évben hazánkban értékesített 7,335 millió hektoliter sör több mint a fele - 52 százaléka - továbbra is a hagyományos sörmárkákból került ki. A növekedés az alacsony árú söröknél...Megkezdődött a szezon a Balatonon

"Fodor és Kóka együtt adja az SZDSZ erejét"
"Találja meg nálunk a helyét minden szabadságszerető választó, politikus. Jöjjenek a polgári liberálisok (...), a szociálliberálisok (...), a zöld liberálisok. Nyissuk ki a pártot a fiatalok előtt (...), és jöjjenek mindazok, akik a személyeskedő hitvitákat megelégelve az ország megújulásáért akarnak és tudnak tenni" - írta Fodor Gábor, a liberális párt ügyvivője a Nyissuk ki az SZDSZ-t! című cikkében.Ezzel kapcsolatban a távirati iroda által megkérdezett Ludassy Mária filozófiatörténész, egyetemi tanár és Kiszelly Zoltán politológus úgy vélekedett: az SZDSZ-ben ma is...Egy filmrendező, aki nem akart az lenni
A magyar film vizuális nyelvének megújítójaként is ismert Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező-operatőr pénteken ünnepelte 65. születésnapját. Az MTI-nek elárulta, hogy soha nem akart filmrendező lenni. Eredetileg magyar-német szakra járt, onnan váltott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, tagja volt az Egyetemi Színpadnak, ahol rendszeresen vett részt filmes vitákon. Itt figyelt fel rá az Oldás és kötés című filmje vitáján Jancsó Miklós, akivel később évekig dolgozott együtt - mutatott rá Grunwalsky Ferenc, kiemelve, hogy a szakma "eleganciáját", a magatartást,...Már Dávid Ibolya is...
Dávid Ibolya Orbán Viktornak, Kóka Jánosnak és Semjén Zsoltnak címzett levelében ismét leszögezi, hogy az MDF nem szavazza meg a költségvetési törvényt, szerepeljenek bármilyen számok a...Csontereklyét helyeznek el...
Az ereklyét neogótikus szentségtartóban, ünnepi szentmise keretében helyezik el a templomhoz tartozó kápolna oltárán vasárnap - mondta Nagy József prépost-plébános az MTI-nek. Közlése...Mátyás király és Széchenyi...
A Felvételi Információs Szolgálat legújabb, idén január-februárban készült felmérése során 267 érettségit adó középiskolában 2.273 pedagógust és 2.863 diákot kérdeztek meg.A négy évvel...A Mazsihisz méltó...
A távirati iroda azzal a hírrel kapcsolatban kereste meg a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, hogy német történészek, illetve kutatók egybehangzó feltételezése szerint több mint 700, a...Elszórtan záporok,...
Várható időjárás szombat estig:A napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan záporok, zivatarok is kialakulnak, néhol jégeső is előfordulhat. A délnyugati szelet...Még nem késő rendelkezni az...
2007-ben nagyjából 2,5 millió adózó tett nyilatkozatot és ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát egyházaknak vagy civil szervezeteknek. Ez azt jelenti, hogy összesen 14..."Nem lesz elbocsátás a közszférában"

Egyre több a parlagföld Somogyban
Főleg a vadkár sújtotta, mély fekvésű, kisebb parcellákat hanyagolják el, de gyakori, hogy a gazdálkodók bejelentés nélkül erdőt telepítenek, illetve a gyepet, szántót az eredetitől eltérő módon hasznosítják. Az engedély nélkül épített utakat, kisebb házakat is felmérik a szakértők.A statisztikai hivatal adatai szerint 2001 és 2005 között átlag 11 ezer hektár maradt gondozatlanul Somogyban. Az elmúlt néhány év csökkenése után tavalyelőtt már több mint 14 ezer hektárt nem műveltek meg - olvasható a megyei napilapban.Elsősegélynyújtó tanfolyam vízirendőröknek
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya szolgálatteljesítés közben gyakran kerül olyan élethelyzetekbe, hogy a bajba jutottakat azonnal elsősegélyben kellene részesítenie - mondta Csúr Péter rendőr őrnagy az MTI-nek. Erre azonban eddig a megfelelő képzés hiányában nem kerülhetett sor, általában az intézkedő járőr a tőle elvárható segítségnyújtáson túl értesítette a mentőszolgálatot - tette hozzá a vízirendészeti kapitányság kiskörei őrsparancsnoka.Tájékoztatása szerint ezen az állapoton mindenképpen változtatni kívánt a rendőrkapitányság vezetése, ezért a Tiszafüredi...
« Előző
38718 | 38745 | 38772 | 38799 | 38826 | 38853 | 38880 | 38907 | 38934 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...