Horn Gábor is részt vesz a melegfelvonuláson
2008. július 04. péntek 20:28
A politikus elmondta: ebben a helyzetben, amikor a másság tisztelete sokak számára megkérdőjeleződik, nagyon fontos az emellett való kiállás.
A párt Új Generáció nevű ifjúsági szervezete egy nyitott platós teherautóval vesz részt a melegfelvonuláson - mondta a távirati irodának Léderer András, a szervezet elnöke.
Rajtuk kívül a tervek szerint megjelenik a helyszínen Mohácsi Viktória, az SZDSZ EP-képviselője is.
Mohácsi Viktória úgy nyilatkozott, hogy ha akkor kiáll, amikor a romákat diszkriminálják, akkor ugyanilyen fontos, hogy a melegek mellett is kiálljon.
A politikus hozzátette, hogy az utóbbi időben a romák, illetve a melegek ellen elkövetett Molotov-koktélos támadások kísértetiesen hasonlítanak egymásra, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ugyanazok a személyek vagy csoportok állnak mögöttük.
Mohácsi Viktória azt is elmondta, hogy több, nem magyar EP-képviselő is jelezte neki a közelmúltban, hogy részt szeretnének venni a budapesti melegfelvonuláson. A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett melegfelvonulás az Erzsébet térről indul szombat délután az Andrássy úton keresztül az ´56-osok terére.
A demonstrációval egy időben, ugyanezen az útvonalon, csak ellentétes irányban egy másik felvonulás is lesz, amelyet egy magánszemély jelentett be. A Regnum Marianum emlékműtől indulók az Andrássy út szervizútján haladnak majd.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...