Külföldön kap csak munkát a magyar sztrádaépítő

2008. július 05. szombat 16:55

Miután a magyar autópálya- és útépítések hektikusak, a Betonút Zrt. úgy igyekszik kihasználni kapacitásait, hogy Romániában és Szerbiában vállal munkát, e célból céget is vásárolt Szerbiában - mondta Horváth Gergely vezérigazgató egy szakújságíróknak rendezett háttérbeszélgetésen.

A Betonút Zrt. 2006-ban 126 milliárd forint árbevétel mellett 3,1 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, az év végén 1.464 alkalmazottja volt. A múlt évet 75 milliárd forint árbevétellel és 1 milliárdnyi nyereséggel zárta. A létszám az év végén még ezer felett volt, de mára már ez alá csökkent, mert nemrég kétszáz ember elbocsátásra kényszerültek.

A hazai igények szélsőségeesen változnak, egy cég sem tudja folyamatosan kihasználni az eszközeit - jellemezte a helyzetet Horváth Gergely. Az ő cége a földmunkák 25-30 százalékára, és a teljes befejező - aszfalt - munkákra "szerszámozta fel" magát.

A hazai ingadozást a Betonút külföldi munkákkal egyensúlyozza. Romániában jelenleg hét, pályázaton elnyert munkájuk van, ezek értéke meghaladja a 20 millió eurót. Ezek közül a legnagyobb a Borvizutak nevű, több megyére kiterjedő 10,5 millió eurós projekt, amelyben 40 százalékos konzorciumi tagként szerepel a Betonút, helyi partnerekkel.
Ezzel szemben Szerbiában egy kis céget vásároltak. Múlt év őszére a Belgrádtól 80 kilométerre dél-nyugatra fekvő Valjevoban a Valjevo Put fő tulajdonosa lett a Betonút.

Az 1 millió 570 ezer eurós vételár megfizetése mellett 2 millió 730 ezer euró beruházási kötelezettséget vállalt magára a magyar cég. Így a beruházások végén a Betonút tulajdoni hányada már több, mint 95 százalék lesz a Valjevo Put-ban. A 143 fővel dolgozó társaságnak 2007-ben az értékesítési nettó árbevétele 4 millió 904 ezer euró volt.

Ez a cégvásárlás is hozzájárult ahhoz, hogy idén a Betonút kapta a Regionális Üzleti Partner Díjat Belgrádban, másodikként a Mol Nyrt. után a magyar nagyvállalatok közül. A díjat 14 évvel ezelőtt alapította a Mass Media International, a díj odaítéléséről egy hat tagú, szerbiai egyetemek professzoraiból álló kuratórium dönt. A Dél-Kelet-Európában sikeresen működő cégek közül választják ki minden évben a legjobbat.

(mti)