Egyszerűbb lesz ADSL-szolgáltatót váltani
2008. július 06. vasárnap 14:29
Az aláírást követő sajtótájékoztatón Pataki elmondta, hogy az NHH lépéseinek hatására 2005 óta több mint 40 százalékkal csökkent Magyarországon a széles sávú előfizetések kiskereskedelmi ára, az előfizetők száma pedig 600 ezerről 1,4 millió fölé emelkedett. Az NHH megteremtette a verseny feltételeit, az előfizetők, az érdeklődők pedig az ország legtöbb településén több szolgáltató - és a legtöbb helyen több technológia - közül választhatnak.
Mint az ITcafé beszámolójából kiderül, ennek ellenére eddig kevesen éltek a szolgáltatóváltás lehetőségével, mivel az bonyolult és időigényes procedúra volt. A mostani megállapodás nyomán az ügyintézés gyorsabb és egyszerűbb lesz, ha a régi előfizetés helyett más cégtől, kedvezőbb feltételekkel akarnak az ügyfelek szolgáltatást vásárolni.
Az internetszolgáltató-váltást ezután elegendő az új szolgáltatónál kezdeményezni, és amennyiben az előfizetőnek nincs hűségnyilatkozata vagy lejárt számlatartozása, a váltás az eddigi 30-60 nap helyett 11 napon belül megtörténik.
A megállapodást aláíró szolgáltatók vállalták, hogy július 15-ig az együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően módosítják általános szerződési feltételeiket, és így legkésőbb augusztus közepétől már ennek alapján lehet ADSL-szolgáltatót váltani - természetesen a szolgáltatás szüneteltetése nélkül.
ITcafé
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...