Székely áttekinti az egészségügyi jogszabályokat
Közölte: az egészségpolitikát felelősen irányító, és az egészségbiztosítási kassza tervezésében részt vevő tárcát képzel el.Arra a kérdésre, mit hagyna változatlanul elődei intézkedéseiből, Székely Tamás az Egészségbiztosítási Felügyeletet és a jogviszony-ellenőrzést említette.Közölte azt is, az egészségbiztosítás átalakításának általa elképzelt koncepcióját, illetve a készülő javaslatcsomagot reformértékűnek tartja. Mint fogalmazott, a rendszer csak akkor működhet normálisan, ha az egészségbiztosítást képviselő szervezet erős jogosítványokkal rendelkezik.A tárca új vezetője...Reformot nem lehet bársonyosan végigcsinálni
A szakember szerint Magyarországon az a gond, hogy az egymást követő kormányok igyekeztek azt a benyomást kelteni, hogy a nagy átalakításokat fájdalommentesen meg lehet úszni.Felcsuti Péter úgy látja, a magyar gazdaság és társadalompolitika már legalább tíz éve teljesen elhibázott, ám ebből a csapdahelyzetből "nem lehet lágyan kibontakozni".Csak a gazdasági növekedés képes húzóerőt kifejteni. Ha nem jönnek létre ennek feltételei, akkor önmagában az államháztartás konszolidációja kevés lesz, és bele lehet süllyedni egy elhúzódó stagnálásba - figyelmeztetett a...Folytatódik az egyeztetés a BKV-nál
A sztrájkbizottság a legutóbbi, múlt hét csütörtöki tárgyaláson megállapodás-tervezetet nyújtott át a cég menedzsmentjének. Várhatóan a mai egyeztetésen ad választ a vezetőség, hogy elfogadja-e a szakszervezetek által a dokumentumban rögzített követeléseket vagy nem. A május 27-étől kilátásba helyezett többnapos munkabeszüntetés elkerülése érdekében a munkáltatónak vállalnia kellene, hogy eláll a tervezett létszámleépítéstől, a szakszervezetekkel közösen feltárja a cég működési problémáinak valós okait. Kidolgozza a vállalat rövid, közép és hosszú távú programját az...A választásokra való...
Orbán Viktor pártelnök is felszólal azon a mai értekezleten, amelyen a Fidesz a kisebbségi kormányzásból fakadó feladatokról valamint a következő országgyűlési választásokra való...Bajba kerülhetnek a...
Július 1-jétől a piacra lépő új biztosításközvetítőnek valamilyen szakképzettséget igazolnia kell ahhoz, hogy üzletet köthessen; a hatósági vizsga ezt a lehetőséget teremtené meg.A...Öt év múlva alig lesz orvos...
Varga Imre szerint a gyógyítókat nehezebb pótolni, mint betömni az intézmények dologi finanszírozásában keletkezett rést.Kiszámítható életpályamodellre van szükség - mondta az elnök, aki...Nem csitul a Kapolyi-Keller...
Mivel Kiss Péter kancelláriaminiszter válaszát nem fogadta el a két képviselő, a Ház szavazott róla. Ennek során 185 igen és 183 nem szavazattal fogadták el a miniszteri választ.Később...Adatcsere-egyezményt írt...
A megállapodást Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter és April H. Foley, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete írta alá.A...Gyakran lesz erősen borult...
Várható időjárás kedd estig: Kedden napközben már gyakran lesz erősen borult az ég. Kezdetben szórványosan, éjszakától sokfelé kell esőre, záporra, zivatarra, helyenként...Tojással dobálták meg Pesten a Microsoft-vezért
Steven Ballmer azt követően kezdte el beszédét, hogy átvette a Corvinus Egyetem díszpolgári címét. A vezérigazgató néhány mondata után a nézőtéren felállt egy fiatalember és angolul kritizálni kezdte a Microsoft és a magyar kormány közötti megállapodást. Ezt követően tojásokat vett elő és megcélozta a Microsoft-vezért. Steven Ballmer hétfőn azt követően tartott előadást a Corvinus Egyetemen, hogy megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Ennek értelmében közösen indít programot az információs társadalom alkalmazkodó képességének növelésére a Magyar EU Fejlesztési...Gyurcsány Ferenc Párizsba és Prágába utazik a héten
A kormányszóvivő, Budai Bernadett elmondta: a miniszterelnök Nicolas Sarkozy elnök meghívására utazik a francia fővárosba, viszonozva az államfő tavaly szeptemberi látogatását. Hozzátette: megbeszélésükön áttekintik a kétoldalú kapcsolatok mellett, a nemzetközi politika aktuális kérdéseit is. Párizsban aláírják a Magyarország és Franciaország közötti stratégiai partnerségi okmányt, valamint a biotechnológiai központok közötti kétoldalú együttműködésről szóló szerződést.Mint mondta, a miniszterelnök találkozik olyan francia üzletemberekkel is, akik Magyarországi befektetéseket...Tavaszi halpusztulás a Balatonban
Angolnák, keszegek és busák tetemei okoztak riadalmat a Balaton partjainál, főként a tihanyi félsziget egyes partszakaszainál és Balatonvilágos térségében. Tavasszal, amikor gyorsan felmelegszik a víz, természetes jelenség a halak nagyobb számú elhullása, ami a pünkösd utáni napokban kezdődött, és várhatóan június elejéig tart - mondta el az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, Specziár András.A haltetemeket vagy a madarak eszik meg, vagy apró szervezetek bontják el pár nap alatt, vagyis anélkül tudnak hasznosulni, hogy káros hatással lennének a víz...Dr. Gyenesei István...
Határozottan kijelentem, hogy mindazok a negatív állítások, amelyek - 17 éves Somogy megyei tevékenységemmel összefüggésben - a sajtóban megjelentek, nem felelnek meg a valóságnak. Ezt...Lezuhant egy férfi a...
A 35 éves budapesti férfi kora délelőtt zuhant le a Gellért-hegy oldalából. Holttestét a tűzoltók emelték ki az Erzsébet híd felőli vízesés medencéjéből - mondta a sajtóügyeletes,...Magyar Gárda-per:...

Késsel támadt a rendőrökre...
A járőrök először felszólították a férfit, hogy tegye le a kést, majd figyelmeztető lövést adtak le. A támadót így sem sikerült megfékezniük, ezért célzott lövést adtak le a férfi...Öt új adó indítását tervezi...
Mint mondta, sok múlik azon, hogy megnyerik-e az első rádiós multiplex (digitális programcsokor) kiépítésére és üzemeltetésére kiírt, most zajló pályázatot, amelyen egyetlen riválissal...Orbánnál találkozik a...
A lap úgy tudja, azért szánták rá magukat erre a lépésre, mert azóta sem születtek meg az általuk sürgetett, a sikeres jövő érdekében szükségesnek tartott kormányintézkedések.A kiáltvány...Ma folytatódik a Magyar Gárda pere
Mivel az első, március 12-i tárgyalás helyszínén a gárdisták több tucat újságíró és emberi jogi aktivista bejutását kényszerrel megakadályozták, az FB döntése értelmében annak, aki részt akart venni a Magyar Gárda perének tárgyalásán, előzetesen már regisztráltatnia kellett magát.A tárgyalóteremben 63 ülőhely áll rendelkezésre, s 48 újságíró jelezte részvételi szándékát. A teremszolgák előbb a sajtó munkatársait engedik be, ezt követően annyi érdeklődő és magánszemély léphet a tárgyalóterembe, ahány szabad ülőhely maradt. Azok az újságírók, akik regisztrációval rendelkeznek, de...Átalakult a FIB: Zuschlag stigmatizálta őket
A baloldali ifjúsági szféra nem válhat politikai kalandorok áldozatává - közölte a kétnapos kongresszus és alakuló ülés utáni sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy a Zuschlag-ügy milyen szerepet játszott az új szervezet létrehozásában. "Hasonló értékeket képviselő emberek húzzanak a francba a baloldali ifjúsági szférából", ezt az új szervezetet "semmiképpen se tekintse semmilyen tisztázatlan vagy kétes politikai kalandor az áldozatának" - jegyezte meg a régi-új elnök.Varga László a tanácskozás kapcsán elmondta: Gyurcsány Ferenc telefonon üdvözölte a Societas...Háromszor rabolták ki a Kaposváron fél óra alatt
A sértett feljelentése szerint a kaposvári vasútállomás restijében italozott, majd átment a távolsági buszpályaudvarnál lévő boltba, ahol egy férfi megütötte és pénzt vett el tőle, majd pár perc múlva ismét visszatért, fellökte és még egyszer kirabolta.A férfi harmadszor, alig 10 perc múlva immár két nővel támadt a sértettre. A két nő - akik közül az egyik 15 éves, állapotos - lefogta és rugdosta a földön fekvő sértettet, a férfi pedig átkutatta zsebeit és elvette a még nála lévő negyvenezer forintját. A rendőrség a bejelentést követően mindhárom elkövetőt elfogta, a...
« Előző
38691 | 38718 | 38745 | 38772 | 38799 | 38826 | 38853 | 38880 | 38907 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...