Gyurcsány Orbán "gyáva magatartásáról"

A miniszterelnök blogbejegyzésében arról írt, hogy Orbán Viktor gazdasági vezetőknek azt mondta, először győzni akar, aztán egy darabig nem csinálna semmit és csak utána mondaná meg programját."Gyáva magatartás ez. Sőt hazug is. Különösen olyan ember szájából, aki eddig azt mondta, hogy csak azt hajthatja végre a kormány, amire a választóktól felhatalmazást kapott" - fogalmaz a miniszterelnök.A kormányfő szerint a jobboldal legnagyobb ellenfele az idő. Indoklása szerint egyre jobb helyzetben lesz az ország, és ezt a választók is érezni fogják. Mint sorolta, javuló...

Tölgyessy: nagy a baj, cselekvőképes kormány kell

A politikai elemző a Magyarország politikai évkönyve 2007-ről szóló kiadvány bemutatóját követő politikai vita egyik moderátora volt, ahol az előadók - az évkönyv szerzői - a várható politikai fejleményeket elemezték. A 2007-es év hosszú és nagyon érdekes év volt, de nem tudjuk, hogy az idei évnek mi lesz a vége - közölte Tölgyessy Péter.Az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, az egyik lehetőség a jelenlegi helyzetben az, hogy a kisebbségi kormányzás stabilizálja magát, ami "patthelyzet kialakulását jelentheti", s ez határozza majd meg az ország életét a következő két évben....

Többnyire derült, száraz idő várható

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Reggelig többnyire derült, száraz idő várható. Pénteken napközben főként délen és nyugaton időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Estig többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik a keleti, északkeleti szelet, majd mérséklődik a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de északkeleten helyenként 10 foknál is hűvösebb lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 26, 31 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:A Skandináv-félszigettől...

Zuschlag lemondott...

Zuschlag lemondott mandátumáról A képviselő a nekem címzett levélben értesített döntéséről - mondta Bányai Gábor.Zuschlag János és 15 társa ellen májusban...

Fidesz: Gyurcsány, el a...

Selmeczi Gabriella felidézte, hogy a sajtóban megjelent információk szerint a kormány a gyes rendszerének átalakítását tervezi, és a miniszterelnök felesége, Dobrev Klára is arról...

Megkezdődik a szúnyogirtás...

Hozzátette, hogy a kémiai beavatkozásra a tervek szerint pénteken és szombaton kerül sor, de ha kedvezőtlen lesz az időjárás, akkor a helikopteres permetezést két nappal későbbre...

Ingyenes felsőoktatási jogi...

A jogi adatbankot elsősorban joghallgatóknak, jogi tantárgyakat tanuló diákoknak, valamint oktatóiknak hozták létre. Az ingyenes szolgáltatás több mint ötszáz jogi dokumentumot tartalmaz,...

Halálosan megfenyegették...

A fenyegetésekről Szepessy Zsolt a lapnak azt mondta: egy ismeretlen telefonáló azt mondta neki, hogy "agyonverünk", egy másik pedig azzal fenyegette meg, hogy "le fogunk...

Már készülnek a...

A voksolások gördülékenyebb intézése érdekében egyszerre három tendert írt ki a szaktárca, a minisztérium - az eddigi gyakorlattól eltérően - négyéves keretmegállapodásokat szeretne kötni...

Ötven volt besúgó az evangélikus egyházban

Prőhle Gergely ezt annak kapcsán mondta el, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának májusi ülése a történész kutatók beszámolója alapján megtárgyalta az egyház ügynökmúlttal foglalkozó tényfeltáró bizottságának éves jelentését.A MEE azt tervezi, hogy - előreláthatóan a jövő év folyamán - könyv alakban jelentetik meg az addigi kutatási eredményeket összegző tanulmányokat, amelyekben az iratok tanulságának levonásán kívül lehetőség nyílik a még élő érintettekkel folytatott beszélgetések dokumentálására is - közölte.Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Állambiztonsági...

Kémprogramot telepítettek a BKV-hoz?

A BKV közleménye szerint a cég felügyelőbizottságának egyik tagjához, Vitézy Dávidhoz került, később általa továbbküldött, és vélhetően manipulált e-mailek miatt a cégnél fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be. A Népszabadság szerdai számában megjelentek szerint öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a BKV informatikai rendszerére, ezzel a behatolók a cég számítógépes hálózatának minden eleméhez hozzáfértek. A kémkedésre a közlekedési cégnél elrendelt vizsgálat nyomán derült fény.Az illetéktelen behatolók a BKV informatikai hálózatába férkőzve nemcsak a cég szerverén...

Fodor: hiteles SZDSZ-re van szükség

A liberális párt elnökjelöltje erről kampánykörútjának kaposvári állomásán beszélt. Megválasztása esetén az SZDSZ a jelenleginél határozottabb ellenzéki szerepfelfogást fog képviselni - mondta Fodor Gábor, hangsúlyozva: nem lesznek látszatellenzéki párt, és nem támogatják szavazataikkal automatikusan a kormánypártot. A közelgő, június 7-én esedékes pártelnök-választásról szólva hangsúlyozta: valódi választás lesz, mivel különböző programok, elképzelések között kell választaniuk a küldötteknek. Az elnöki posztra ugyancsak aspiráló Kóka János jelenlegi pártelnökről azt mondta:...

Navracsics nyitott...

A politikai kilátásokról szólva úgy vélte, hogy "Lehet egy hosszú, vajúdó válság is, de az is lehet, hogy valamikor a nyár folyamán megoldódik az egész kérdés, de jobbára nem a...

Az MSZP nem a távfűtés-áfát...

"A takarékosság és a hatékonyság javítása érdekében további erőfeszítések történnek, úgy a programok, mint a jogszabályi környezet terén. Abban is egyetértés született, hogy azonnali...

Derült, száraz idő lesz,...

Várható időjárás csütörtök estig:Derült, száraz idő lesz, legfeljebb eleinte északkeleten növekszik meg időnként a felhőzet. A szél északkeletire, keletire fordul, megerősödik, majd...

Mór: hét évet kapott a...

A férfi még a bicskei rendőrkapitányságon dolgozott, amikor fegyvereket adott el N.Lászlónak, az egyik móri bankrablónak. A bíróság szerdán öt rendbeli lőfegyverrel való visszaélés...

Elferdítették Kéri szavait?

Elferdítették Kéri szavait? "Nem biztos, hogy titkosszolgálati módszerekkel, de egészen biztosan lehallgatták valakik Orbán Viktor előadását április...

Sűrű, fehér anyag folyik a...

Dobson Tibor elmondta: a csatornázási művek helyszínre érkezett munkatársai szerint egy ipari területről kivezető csatornából ömlik a sűrű, fehér színű, vízben feloldódó anyag a hárosi...

Egyszeri bérkiegészítés a közszférában

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén a szociális partnerek és a kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a vártnál magasabb inflációs szint miatt ki kell egészíteni a közszférában dolgozók keresetét. A decemberi bérmegállapodásban ugyanis rögzítették, hogy ezen a területen átlagban meg kell őrizni a keresetek reálértékét - írta a lap.A Világgazdaság értesülései szerint a kompenzáció első részeként 15 ezer forintot kapnának a közszférában dolgozók júliusban. A második részhez decemberben jutnának hozzá.A napilap által idézet KSH adatok azt mutatják, hogy...

Monok: az ombudsman vizsgálatot indított

A kisebbségi ombudsman a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapnak nyilatkozva azt mondta: amennyiben valóban azt tartalmazza a monoki önkormányzat rendelete, hogy nem kaphat gyermekvédelmi támogatást az önkormányzattól az a szülő, akinek a gyereke az iskola felszólítása ellenére sem látogatja az oktatási intézményt, akkor az alkotmányba ütköző. Amennyiben jogsértő az önkormányzati határozat, akkor a közigazgatási hivatalhoz fordul, hogy kezdeményezzék a rendelet megszüntetését - nyilatkozta Kállai Ernő, aki szerint sok mindenben megérett a szociális törvény a...

A Volánok a gázolaj miatt kompenzációt várnak

Az üzemanyagárak emelkedése ellenére a Volán-cégek rövid távon nem terveznek jegyáremelést, inkább abban bíznak, hogy veszteségeik egy részét az állam kompenzálja - írta a napilap.A legnagyobb autóbuszos cégnél, a Volánbusznál az újsággal azt közölték, hogy mivel a társaságnak nincs ármegállapító hatásköre, az üzemanyag árának emelkedéséből adódó többletköltséget közvetlenül nem érvényesítheti a menetdíjakban. A Magyar Hírlap információi szerint arra lehet számítani, hogy a közlekedési társaságok ilyenfajta hiányát veszteségkiegyenlítés címén az állam kompenzálja. Az idén a...