Szekeres Imre nyilatkozott a harckocsi-ügyben
2008. július 18. péntek 11:47
A honvédelmi miniszter arra a sajtóhírre reagált, amely szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indít a Defense Solutions nevű amerikai fegyverkereskedő cég vezetője ellen, amely részt vett 77 magyar T-72-es harckocsi Irakba juttatásában is.
Mint a miniszter kifejtette, a cégvezető elleni nyomozás teljesen független a magyar harckocsik szállításától. Többször el kellett volna mondani - hangsúlyozta - , hogy Iraknak adtuk át a páncélosokat, az amerikai kormány fizette rendbehozatalukat, és nem mi választottuk ki azt a céget, amely ezt bonyolította.
A Magyar Nemzet írása szerint a magyar kormány 2005-ben adott ajándékba 77 darab T-72-es harckocsit az iraki hadseregnek, de az üzletben az amerikaiak által választott résztvevőként a Defense Solutions is részt vett. Az amerikai cég több százezer dollár értékben újítatta fel a járműveket a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cégével, a HM Currus Zrt.-vel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...