Lendvai: esély a valódi politikai vitára
2008. július 17. csütörtök 18:30

A politikus példaként három témakört sorolt fel. Mint mondta, arra kell választ keresni, mi a gazdasági növekedés forrása, hogy áll Magyarországon a demokrácia, és mi a szociálpolitika feladata. Lendvai Ildikó mindhárom témakörben ismertette pártja álláspontját, illetve a jobboldal eddig nyilvánosságra került, többféle elképzelését.
Hangsúlyozta: látja annak a veszélyét, hogy a vita elsilányodik, és lesz, aki - megijedve a közvélemény reakcióitól - felelőtlen ködösítésbe kezd. Ennek már vannak jelei - fogalmazott a frakcióvezető. Mint mondta, az MSZP-frakció komoly és tiszta beszédet szeretne, amelyhez komoly és tiszta álláspontok kellenek.
Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták a gazdasági növekedés új forrását a szakképzetlenek és az alacsony képzettségűek munkába állításában látják. Megjegyezte: ez markánsan eltér a Fidesz elképzelésétől, a legnagyobb ellenzéki párt ugyanis 1000 milliárd forintos kiadáscsökkentést szeretne.
Lendvai Ildikó szerint a jobboldalon három markáns elképzelés is megjelenik: a Fidesz által országgyűlési határozatban is benyújtott koncepció, Matolcsy György javaslata és a Jobbik indítványai. Úgy látja, a Fidesz elnökének nyilatkozatai mintha mind a háromból merítenének, "utalás szinten még a Jobbik újraállamosítási elképzelése is megjelent".
A frakcióvezető szerint lehet erről vitázni, de ahhoz tudni kellene, pontosan mit akar a Fidesz.
Kitért arra, hogy a demokrácia kérdéseiben is eltérés van a két nagy párt álláspontja között. A MSZP továbbra is a gyülekezési törvény módosítást szeretné, a Fidesz szerint viszont csak rendőri feladatok vannak, a szélsőjobb pedig új alkotmányozást és népszavazást szeretne.
A frakcióvezető több részt is idézett" a szélsőjobb egyik idolja", a Tomcat néven publikáló blogger internetes megnyilvánulásaiból, amelyekben többek között gyerekek akasztásáról és roma csecsemők mikrohullámú sütőben megégetéséről írt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani jogszabályi keretek az ilyen megnyilvánulásokkal nem tudnak mit kezdeni.
Minimum gondolkodni kell a jogszabály-módosítás újabb lehetőségein - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó azt mondta, az MSZP kezdeményezése, miszerint ugyanazon a helyen ne lehessen tüntetést és ellendemonstrációt tartani, nem sérti a demokratikus alapjogokat.
Szintén eltérőnek nevezte a Fidesz és az MSZP álláspontját a szociálpolitikai kérdésekben, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt hozzányúlna a családi támogatásokhoz, míg a szocialisták nem, hanem inkább azt erősítenék, hogy a családi pótlék valóban a gyerekekhez jusson el, és átalakítanák a szociális segélyezési rendszert.
A szélsőjobboldal elképzelései között pedig még a teljes abortusztilalom is megjelenik - jegyezte meg. Az MSZP ezen a területen is várja a Fidesz pontos elképzeléseit.
MTI - MTI Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...