Újra kapható lesz a kullancs-vakcina

2008. július 17. csütörtök 16:18

Jövő hét közepétől korlátozott számban ismét rendelkezésre áll majd a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni, nem támogatott védőoltás a felnőttek részére - tájékoztatta a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedő csütörtökön az MTI-t.

A közlés szerint a vakcinát a gyártó korlátozott mennyiségben azok számára teszi elérhetővé, akik a védettség kialakulásához szükséges oltássorozat közül az elsőt idén júniusban már megkapták, ugyanis a védettség feltétele az egy hónapon belül beadott második oltás.

Ha ez elmarad, nem alakul ki a megfelelő védettség, amihez három oltásra van szükség. A gyártó cég tízezer darab vakcináról gondoskodott, egy vakcina bolti ára körülbelül négyezer forint.

A gyártó az oltóanyagot szervezési okokból kizárólag a Gyöngy Patikák hálózatában terjeszti, így közel hatszáz helyen lesz kapható július 23-ától.

Annak érdekében, hogy valóban azok kapják meg az oltást, akik a júniusi oltás megismétlésére várnak, az oltóanyag gyógyszertári kiadásának feltétele az oltási könyv bemutatása, vagy az orvosi recepten szereplő jelzés, hogy a felírt készítmény az oltási sorozat második tagja - tájékoztatott a gyógyszer-nagykereskedő cég.

(mti)