Átadták az idei Gül Baba Díjakat

A közlés szerint a Magyar Iszlám Közösség azoknak a munkáját ismeri el a díjjal, akik évek óta igyekeznek előremozdítani a szervezet magyarországi és külföldi segélyakcióit. A hazai csoport az elmúlt években több százmillió forintnyi adományt gyűjtött, és juttatott el magyarországi szegényeknek, valamint a világ rászorulóinak - tájékoztatott az MTI.A Magyar Iszlám Közösség 2006 óta jutalmazza a Gül Baba Díjjal a munkájukat segítőket. A szervezet először az iraki háború kirobbanásakor vált ismertté; akkor több mint 80 millió forintnyi gyógyszert és egészségügyi felszerelést...

Tenyérnyi festményeket mutatnak be Kaposváron

A hazai és külföldi művészek alkotásait bemutató kiállítást immár harmadik éve a Festők Városa Hangulatfesztiválhoz kapcsolódó programként láthatják az érdeklődők - közölte az MTI-vel Szabó Károly Attila ötletgazda. A kiállítás főszervezője arról is beszámolt, hogy már javában érkeznek az alkotóktól a tíz darabból álló minikollekciók, ám úgy tűnik, a rendezvény évről-évre népszerűbb a hazai és a külföldi alkotók között, így a nagy érdeklődésre való tekintettel május 15-ig meghosszabbították a képek leadási határidejét. Eddig a legtöbb képet külföldről küldték el a mostani...

Öt férfi rabolt ki egy idős embert Miskolcon

Dobi Tamás közölte: az eset még szombatra virradóra történt, amikor is az öt gyanúsított megtámadta a 67 éves férfit, majd elvették tőle az összes értékét, a pénzét és az óráját. Hozzátette: miközben a mentőszolgálat munkatársai ellátták a nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett embert, a rendőrség a pontos személyi leírásnak és a gyors intézkedésnek köszönhetően elfogta az öt elkövetőt.

Ünnepi mise a nemzeti...

Ünnepi mise a nemzeti kegyhelyen A vasárnapi szentmisén és azt követő körmeneten zarándokok ezrei vettek részt. A pápai nuncius számos pap segítsége mellett...

Barlangban rekedt egy pár a...

A Bükk-hegységben található Kecskelyuk nevű barlangból nem tudott kijönni szombat este egy fiatal pár, egyikük lába ugyanis a sziklák közé szorult. A tűzoltókat riasztották, ők pedig a...

Hevesi üzemi baleset: két...

Elmondta: az egyik hasi sérülést szenvedett munkás állapota életveszélyessé vált, őt ezért kellett megműteni, míg másikuk térdműtéten esett át. Két társuk csonttöréseket szenvedett a...

Fának csapódtak - egy...

A szombat esti balesetben súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett 17 éves izsáki nőt, valamint a nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett 21 éves kunszállási fiatalembert...

Referendum lesz egy zalai...

A több mint 1200 helyi választópolgárnak arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy egyetért-e a legfeljebb 20 megawatt teljesítményű, biomasszát felhasználó létesítmény építésével. A...

A volt pécsi szerkesztő...

A Jancsi meséi alcímet viselő mesefüzérről szólva Szigethy Katalin, a Naphegy Kiadó főszerkesztője elmondta, hogy az életképekben elbeszélt történetek egy év eseményeit szedik csokorba a...

A magyarok szeretik a közösségi oldalakat

Az adatokból kiderül, hogy Magyarország a második legaktívabb a résztvevő országok közül a közösségi oldalakon való aktivitás tekintetében: a megkérdezettek 79,9 százaléka készítette már el a profilját közösségi szájton, ennél többen csak a Fülöp-szigeteken tették ezt (83,1 százalék). Az átlag a vizsgált országok körében 58,8 százalék. Magyarország felülmúlja az átlagot az internetes videók megtekintésével is. A megkérdezettek 86,5 százaléka nézett már videót az interneten, míg a világátlag 82 százalék - számol be az MTI a felmérésről.Világszinten 70,2 százalék a blogolvasók...

Túlnyomóan napos, tavaszi idő lesz

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig:A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és néhol zápor is kialakulhat. Többfelé megélénkül, a Tiszántúlon helyenként megerősödik az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18, 23 fok között alakul. Európai helyzetkép: Kontinensünk legnagyobb részének időjárását döntő mértékben anticiklon határozza meg. Hatására általában sok a napsütés, csupán keleten növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet, és ott főként a délutáni, esti órákban...

Tűsarkúban futottak versenyt a magyar hölgyek

Az egyik, fiatal nőknek szóló divatmagazin szervezte a versenyt, amelyre 1300-an jelentkeztek és közülük közjegyző előtt 100-at sorsoltak ki. A szabályok szerint cipő sarka nem lehetett 8 centiméternél alacsonyabb és másfél centiméternél szélesebb, nem lehetett csizmában vagy lábra erősített tűsarkúban futni, és a magyar állampolgárságú, rajthoz álló hölgyeknek be kellett tölteniük a 18. életévét. Először médiaszemélyiségek futották végig a 100 méteres távot, kedvcsinálóként, igaz, egymás kezét fogva, de őket nem kötötték a szigorú szabályok. Maróy Krisztina, a magazin...

Elvitték az ötös lottó 588...

Nyerőszámok: 4 (négy)44 (negyvennégy)47 (negyvenhét)63 (hatvanhárom)89 (nyolcvankilenc)Joker-szám: 146980.A 3 darab Jokerre, egyenként 19.647.985 forintot fizetnek.Nyeremények:Az 1...

Autó ütközött motorossal a...

A mentők a motorost a helyszínen próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Navracsics Tibor: hármas...

Ma körülbelül három millió ember a szegénységi küszöb alatt él, s további másfél millió küzd a lecsúszás ellen - jelentette ki az ellenzéki politikus. Navracsics Tibor szerint Gyurcsány...

A Fidesz minden településre...

A politikus szombaton egy budai piac előtt tartott sajtótájékoztatóján számolt be kezdeményezéséről, hozzátéve, hogy az elkövetkező hónapokban egyeztetni fog polgármesterekkel és...

Vaselemek dőltek hat...

A munkások éppen a tetőszerkezeti elemek festését végezték, miközben ez idáig ismeretlen okból feldőltek az acél pilonok - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság...

Családi ház égett Pilisen,...

Dobson Tibor elmondta: Pilis belterületén égett egy kétszintes családi ház alsó szintje. Két tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre. Az oltás során egy férfi holttestét hozták ki az...

Mikola: a felelősségre vonás nem maradhat el

"A Fidesz és a KDNP sikerének kell elkönyvelnünk a társadalombiztosítás megvédését" - fogalmazott Mikola István sajtótájékoztatón, hozzátéve: ennek a sikerének három állomása van. Első a szociális népszavazás, amikor az emberek elsöprő többsége utasította el a lakossági sarcokat a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, s így ezt a kormánynak vissza kellett vonnia. A siker állomásaként említette a politikus azt, hogy a kormány rákényszerült az egészségügyből korábban elvont bevételek pótlására, ami elsősorban a háziorvosokat érintette - számol be az MTI.Szintén a siker...

Szűcs Erika a közösségekre számít

Szűcs Erika a közösségekre számít Az új szociális és munkaügyi miniszter szerint e félelmeket a helyi közösségi együttműködésben lehetne tompítani. Álláspontja szerint ennek érdekében új elemeket is be lehet építeni a hajléktalanellátás rendszerébe, ebben pedig az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködése meghatározó lehet, hiszen ők tudják, milyen feladatokat lehetne megoldani. Szűcs Erika úgy látja, minden településen lehet találni olyan értelmes tevékenységet, amivel megteremthető a kapcsolat a helyi közösség és az ott élő hajléktalanok között. Ezek között említette a lakókörnyezet gondozását,...

Nyílt napot tartanak a mentőállomásokon

Az 1948. május 10-én alakult Országos Mentőszolgálat nyílt napján az érdeklődők ellátogathatnak a lakóhelyükhöz közeli mentőállomásokra, megismerkedhetnek a mentéshez használt eszközökkel, járművekkel, a mentők tevékenységével, munkakörülményeivel, és az életmentési technikákat is bemutatják nekik - áll a közleményben.Ezen a napon reggel 9-től 16 óráig fogadják a mentők a felnőtteket és gyerekeket, Budapesten a Markó utcai, Pest megyében a váci és ceglédi mentőállomáson. Más megyékben telefonon lehet érdeklődni arról, hol tartanak nyílt napot, az interneten pedig a www.mentok.hu...