Az agrártárca egyeztet a meggytermelőkkel
2008. június 27. péntek 20:26
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn délelőtt a feldolgozókkal tárgyal, szerdán pedig a termelőkkel találkozik a tárca képviselője - mondta Budai Bernadett.
Az agrárkormányzat tudja, hogy a gyümölcsárak súlyos problémát jelentenek. Éppen ezért a kormány közvetítő szerepet játszik majd a termelők és a felvásárlók között, az árba azonban nem szólhat bele. Ugyanakkor a hitel lehetősége felmerülhet a tárgyalások során - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nagy bajban vannak az idén Magyarországon a meggytermelők, mivel a feldolgozók az általuk termelt gyümölcsöt csak az önköltség feléért akarják átvenni tőlük.
Jakab István, a szövetség elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte "maffiamódszereket" alkalmaznak a felvásárlók a termelőkkel szemben. A Magosz a termelők védelmében a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) kíván fordulni kartell gyanúja miatt.
Most annak ellenére kínálnak kevesebbet a meggyért, hogy Magyarországon közepes terméssel lehet számolni, viszont Európa nagy részén mintegy 30 százalékkal, de van olyan térség, ahol ennél is többel csökkent az átlagos meggytermés kilátása.
A Magosz adatai szerint a múlt évben mintegy 45 ezer tonna meggy termett, az idei várható meggytermés mintegy 58-60 ezer tonna lehet. Az önköltség 90-120 forint között van, a meggytermelőknek 40-80 forint közötti árat ajánlanak a feldolgozók. A legmagasabb árat a kézzel szedett meggyért kínálják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...