Többször megnövekszik a gomolyfelhőzet

Várható időjárás az ország területére péntek estig: Pénteken a napsütés mellett többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan valószínű zápor, zivatar.A délnyugati szelet napközben már többfelé erős lökések kísérik, elsősorban zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24 és 28 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában: Északkelet-Európa fölött ciklon örvénylik, amelynek hátoldalán hideg levegő árasztotta el a Skandináv-félsziget északi felét és...

Mikola: számoljanak el a másfél évvel!

Mikola: számoljanak el a másfél évvel! Mint Mikola István fogalmazott, jelentős pénzek vesztek el, az elszámolás pedig a továbblépés, az "újraépítkezés" feltétele. A fideszes képviselők elmondták, hogy az egészségbiztosítási pénztárak megalakítására, a vezérigazgatók kinevezésére, a különböző hirdetésekre, reklámkampányokra, tanácsadói díjakra 1,5 milliárd forintot költött a kormány az adófizetők pénzéből - immár feleslegesen.Ami a részleteket illeti, a 22 regionális pénztár létrehozása 440 millió, a pénztárak vezérigazgatóinak fizetése 500 millió, a kommunikációs kampány 403 millió, hirdetések, médiavásárlás...

A kisebb cégek nem látnak fantáziát az EU-ban

A nemzetközi céginformációs szolgáltató Coface-csoport magyar tagja a 100 hazai "kistigris" helyzetét elemezte 2007-ben is, és eredményükre jellemző, hogy a 2006-os listáról egyetlen cég tudott olyan ütemben fejlődni, hogy az új rangsorba is bekerüljön. A felmérésbe a 375 millió és 1,1 milliárd forint közti árbevételt elérő cégek kerülhetnek be.A cégek közt kevés az eredeti üzleti ötletre, újításra épülő vállalkozás, sokan még mindig a nagyvállalati kiszervezések vagy a privatizáció talaján, esetleg kényszerből jöttek létre. Ráadásul igen alacsony, 15 százalék a...

Demján: szakértői kormányt...

A küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatón Demján Sándor ügyvezető elnök hangsúlyozta: a vállalkozásoknak olyan kormányra van szükségük, amely többséggel rendelkezik, és az ország...

Hatástalanították az...

A tűzszerészek a bombából kivették mind a két gyújtószerkezetet, amelyeket a helyszínen robbantanak fel - közölte az ezredes. Hozzátette: a bombatestet elszállítják a helyszínről. A...

42 százalék használ...

A nem jogtiszta programok használata miatt a magyarországi veszteség elérte az évi 125 millió dollárt, ez átszámítva körülbelül 20 milliárd forintot jelent. A világ legtöbb országában...

Ásóval verték szét a...

Bíró Gábor tájékoztatása szerint szerda este a férfit annyira felbőszítette, hogy nem állt mellé a szerencse, hogy hazament, majd nem sokkal később egy ásóval tért vissza. Nekiesett a...

Újabb óriásbombát találtak...

A tűzszerészek úton vannak a helyszínre, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.Hujber Éva, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a területet lezárták, a bomba miatt 3-4 ezer embert...

Ősszel húz csak bele az...

A lap úgy tudja, az egypárti kabinet nem rendeletileg akar kormányozni. A számokban bíznak arra alapozva, hogy az elmúlt hat évben az ellenzék az elfogadott törvények több mint...

Könnyen felborulnak a tűzoltóautók?

Kormos Csaba, a szakszervezet ügyvivője az MTI-nek elmondta: a szakszervezetnél többen is jelezték, hogy probléma van egy bizonyos típusú tűzoltóautóval - hivatalosan tűzoltó fecskendővel - és egy bizonyos típusú műszaki mentőautóval. Az instabil járműveket három éve adták át, azóta három baleset is történt, ezekben ketten életüket vesztették - mondta. Emlékeztetett arra: Szolnokon egyszerűen "eldőltek" a járművel a tűzoltók, abban a balesetben személyi sérülés nem történt. Jászberényben viszont 2006 februárjában meghalt egy tűzoltó, amikor csekély sebességnél felborult...

Újabb kísérlet az önkéntes adóslista felállítására

A lap csütörtöki számában az áll, hogy az önkéntes alapon szolgáltatott adatokkal legalább 4-5 évet venne igénybe az adatbázis kialakítása és legalább 10 évbe kerülne a használható lista létrejötte, ha csak az új hiteleket vennék számításba.Nagy Róbert ugyanakkor arra mutatott rá, hogy ha jogszabály rendelkezne a már meglévő hiteltörténetek rögzítéséről, úgy a rendszer fél-egy éven belül készen állhatna.

Lendvai-Szanyi párharc a szocialista frakcióban?

A lap csütörtöki számában Lendvai Ildikó, a jelenlegi frakcióvezető megerősítette, ő biztosan vállalja az újbóli megmérettetést.A Magyar Nemzet ismertette az MSZP Ésszerűség és Felelőség Platform Hajdú-Bihar megyei Szervezete megyei elnökségének felhívását is, melyben egyebek mellett az áll: "valódi áttörést a reformok terén nem hozott és nem is fog már hozni a miniszterelnök-pártelnök jelenlegi politikája". A lap által idézett testület úgy látja, az MSZP számára nincs más kiút, mint egy új, hiteles baloldali politika, egy hiteles vezető képviseletével.

A Fidesz megkezdi a...

A televízió információi szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a fideszes választókerületi elnökök, a fideszes megyei elnökök és polgármesterek mellett a párt parlamenti frakcióját,...

Megszüntették a...

A PKKB április 26-án hozta meg végzését, amely ellen fellebbezésnek nincs helye - tette hozzá a fideszes parlamenti képviselő.Az ellenzéki politikusok tavaly február elején a Parlament...

Helyenként zápor, zivatar...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, csütörtökön helyenként várható zápor,...

Szilvásy kész egyeztetni az...

Szilvásy kész egyeztetni az ellenzékkel Az ügy előzménye, hogy Szabó Máté általános ombudsman a titkosszolgálatokról szóló törvény módosítását javasolta, mert...

Egyre több az anorexiás,...

Egyre több fiatal magyar lány gondolja úgy, hogy meg kell felelnie egy olyan csontsovány ideálnak, amelyet a tévében, a divatlapokban lát - mondta Gábor Edina, az OEFI főigazgatója....

Szakbizottsági elutasítás...

Szakbizottsági elutasítás Gyeneseinek A testület 14 igen, 11 nem és 4 tartózkodás mellett nem támogatta Gyenesei István jelölését, tehát a testület többsége nem...

30 milliós versenybírság az Auchan-nak

A GVH vizsgálata alapján, az Auchan tavaly májusi, júliusi, augusztusi és októberi akciós újságjában olyan termékek is szerepeltek, amelyeket az akció egész időtartama alatt nem lehetett megvásárolni. Olyan is előfordult, hogy a hirdetett termékekhez a vevők az akció kezdetekor nem juthattak hozzá, vagy az akciós termék egy-két nap alatt elfogyott.A GVH szerint az önmagában nem jogsértő, ha egy hirdetett termék nem áll rendelkezésre végig az akció ideje alatt, hiszen a várható kereslet pontosan nem mérhető fel. Az viszont a versenytörvénybe ütközik, ha a hirdetett termék az akció...

Több száz kilós bombát találtak Budapesten

Elmondta: az Infopark teljes területét, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi épületeit is lezárták és kiürítik. Az MTI értesülései szerint várhatóan kora estig lesz zárva a terület. A tűzszerészek már a helyszínen dolgoznak. Az infoparki építkezések során már több második világháborús bombát is találtak.

Szili: a műemlék-felújítás javítja a versenyképességet

Az Országgyűlés elnöke Varga Kálmánnak, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatójának társaságában tekintette meg az 1810 és 1815 között Pollack Mihály tervei alapján épült, állami kézből ki nem adható műemlékegyüttest, és rövid sétát tett a kastélyhoz tartozó - egy tavat is magában foglaló - 34,2 hektáros parkban.Szili Katalin az MTI-nek elmondta: a dégi látogatás után az ozorai műemlékegyüttest keresi fel, majd Somogyváron az ottani emlékhely fejlesztési lehetőségeit megvitató konferencián vesz részt, azt követően pedig megtekinti a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt.Felhívta a...