Kósa szerint stréber szerepet játszik az ország
2008. június 29. vasárnap 16:47
A miniszter előadásában a Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozójának első napján, vasárnap, azt mondta, hogy az újonnan csatlakozott országok közül Magyarország kiemelkedően teljesít, az összes rendelkezésre álló forrásnak a 93 százalékát le tudtuk hívni az ez év végéig rendelkezésre álló forrásokból.
Az MTI beszámolója szerint hangoztatta azt is, hogy a kormány célkitűzése, hogy a leghátrányosabb 33 térségnek ne keljen az erősebb vetélytársakkal versenyeznie, ezért pályázat helyett külön programot szervez részükre, mert a nagyobbak elszívnák a forrásokat a kisebbek, fejletlenebbek elöl. E térségekben 1 millióan élnek - hívta fel rá a figyelmet.
Bajnai Gordon arról is szólt, hogy az idén elindultak a határon túlnyúló fejlesztések. A kormány minden szomszédos országgal külön programot dolgoz ki. Most nyáron Romániával és Szlovákiával kezdődnek el a közös határ menti fejlesztések a környezetvédelemben, ezen kívül ipari parkok létesülnek, új határátkelő helyek jönnek létre és kerékpárutak épülnek.
A miniszter rámutatott arra is, hogy az építési beruházások gyorsításának elősegítésére harminc jogszabályt módosítottak, s ennek köszönhetően van építkezés, amely 180 nappal rövidülhet meg.
Kósa Lajos beszédében leszögezte: ma az önkormányzatok a működőképesség határához jutottak. A kormány ugyanis mind több feladatot hárít rájuk, miközben a finanszírozáshoz szükséges pénzeket folyamatosan megvonja. Az uniós pénzek legfeljebb a szinten maradáshoz elegendőek, mert a korábban elvont források pótlását szolgálják, így a felzárkózásra már nem futja - állította.
A polgármester arra is kitért, hogy a kormány sok esetben ellenségesen kezeli az önkormányzatok jobbító szándékú kezdeményezéseit, mint például a monoki polgármester esetében (az önkormányzat feltételekhez kötötte a segélyek kifizetését). E téren szemléletváltásra lenne szükség - hangsúlyozta.
A tanácskozáson kiosztották a Polgármesteri Ezüstlánc-díjakat. A Magyar Polgármesterek Szövetsége által alapított kitüntetést Bátovszki György, Csömör és Szuhán András, a kárpátaljai Bene település polgármestere vehette át Gémesi Györgytől, a világtalálkozót szervező szövetség elnökétől - közölte az MTI.
A világtalálkozó szekcióülésekkel folytatta munkáját, hétfőn pedig plenáris ülésen tanácskoznak a résztvevők.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...