"Inkább a labdába rúgjanak bele, mint a kormányba"
2008. június 28. szombat 18:52
Megjegyezte: érdemi politikai vita volt, amelyben majdnem huszan szóltak fel.
Simon Gábor szerint az évadzáró választmányi ülés erősítette azt a kettős funkciót, ami a testület politikai szerepfelfogásából adódik: a pártban és a kormányzati működésben a korrekció illetve a stabilitás biztosítása.
Az MTI beszámolója szerint az ülés szünetében, korábban tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a választmány tagjainak véleménye alapján készítettek egy 130 oldalas, belső használatra szánt kiadványt "Kormányszervo", avagy a nagy nyári műhelymunka" címmel.
Ebben - ismertette - megfogalmazták többek közt: a cselekvőképes kormányzásra van szükség annak érdekében, hogy 2010-ben eséllyel induljon az MSZP a választásokon.
Kérdésre válaszolva szakpolitikusként hangsúlyozta: nem kizárni kell az embereket a segélyezésből, hanem együttműködésre bírni őket, ami egyébként most is szerepel a törvényben. Felhívta a figyelmet arra, hogy az összes munkanélküli negyven százaléka 30 év alatti -írja az MTI.
A monoki önkormányzat döntésével - miszerint szociális segélyt csak az kap, aki közmunkát is végez - kapcsolatos népszavazásról úgy vélekedett: ez nem olyan kérdés, amelyet ilyen módon kell eldönteni, mert ez nem szolgálja a szakmai szempontokat. Ne politikai akciózgatás, és egymásra licitálás legyen az ügyben! - jelentette ki.
Simon Gábor a választmányi ülésen a miniszterelnöknek egy kormányvédőt adott át, mondván "a testület védi a kormányt". Az újságírók közt pedig egy focilabdát sorsoltak ki, azzal az instrukcióval, hogy "inkább ebbe rúgjanak bele, mint a kormányba".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...