Mányoki Attila átúszta hosszában a Balatont
2008. július 06. vasárnap 18:03
A partot érő Mányoki Attila a távirati irodának elmondta: az egész távot borzasztó nehéz volt teljesítenie, mert már az elején viharos szélben kellett haladnia. Az éjszakai hideg nem zavarta, mert a víz kellően meleg volt. Jelenleg leginkább pihenésre, fekvésre vágyik, de pillanatnyilag a média kíváncsiságát kell kielégítenie.
Úgy fogalmazott: élete legnagyobb teljesítményét hajtotta végre.
A szervezők és a hosszútávúszó tudomása szerint a Balatont eddig ennyi idő alatt még senki nem úszta át hosszában, egyhuzamban. Az egyetlen úszó, akiről hírt adtak, a mozgáskorlátozott Szénási Ferenc volt, aki 1961-ben 39 óra alatt teljesítette a távot, de arról nem szól a dokumentáció, hogy megállt-e úszás közben.
Mányoki Attila szombat délután 14:13-kor rajtolt Balatonkeneséről, és vasárnap 15:45-kor ért célba Keszthely városi strandjánál.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...