"Gyurcsány MSZP-frakciónak nézi az országot"
2008. július 05. szombat 17:27
A fideszes politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány nem akar elszámolni az energia- és élelmiszerár-robbanásból, illetve azok hatásaiból származó költségvetési többletbevétellel, amit a legnagyobb ellenzéki párt szerint vissza lehet juttatni az emberekhez.
Tállai András szerint több száz milliárd forintnyi többletbevétel származik részben a januárban 290, ma több mint 340 forintba kerülő benzin literenkénti 8-10 forint többlet-áfájából, a többszörös gázáremelés forgalmi adótöbbletéből és az erős forintárfolyamból fakadó kamatmegtakarításból.
A politikus működési zavarokat, sőt működésképtelenséget lát a kormány munkájában.
Úgy vélte, egy normálisan működő kormányban nem fordulhatna elő, hogy a Fidesz szerdán elhangzott javaslatára először Veres János pénzügyminiszter, tehát a beosztott reagált elutasítással csütörtökön, majd azt követően a kormányfő, tehát a főnök ismételte el pénteken ugyanazt.
Tállai András szerint Gyurcsány Ferenc önmagával is többször ellentmondásba keveredett, hiszen június 20-án még úgy fogalmazott Brüsszelben, hogy a meg lehet vitatni mind az áfa, mind a jövedéki adó, mind az energiacégek extraprofitját lefölöző úgynevezett Robin Hood-adó kérdését. Hozzátette azt is, hogy az élelmiszer- és energiaárak emelkedése összeroppanás kockázatával járó terhet ró egyes háztartásokra, gazdasági szektorokra, ezért nem elegendőek a szokásos alkalmazkodási eszközök.
Az ellenzéki politikus ellentmondást lát abban is, hogy először Gyurcsány Ferenc beszélt arról, hogy nem lát forrást adócsökkentésre, majd Veres János Nyíregyházán úgy fogalmazott: vannak költségvetési tartalékok, amiből adó- és járulékcsökkentést szeretnének, minimum 250 milliárd forint értékben.
Tállai András szerint a kormány inkább propagandára költené a többletforrásokat, mert arról akarja meggyőzni a népet, hogy jó neki a magas áfa.
Hangsúlyozta: a Fidesz-frakció a képviselői eskü utolsó mondatának szellemében tette meg áfacsökkentési javaslatát. Az eskü szerint a képviselőnek a Magyar Köztársaság fejlődése érdekében és népe boldogulásáért kell dolgoznia.
Felhívta szocialista, szabad demokrata és MDF-es képviselőtársait: ők is vegyék elő az eskü szövegét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...