Nem a melegeket ütötték a rendőrök

2008. július 05. szombat 18:35

Nem a melegeket ütötték a rendőrök
Óriási rendőrségi készültség mellett megkezdődött a melegek, illetve a felvonulásukat ellenzők demonstrációja szombat délután Budapesten. A két menet egymással szemben indul el az Erzsébet térről, illetve az '56-osok teréről.

Az MTI tudósítói szerint a rendőrség hatalmas erőkkel készül a rend fenntartására.

Az Erzsébet téren és a környező utcákban rengeteg különböző rendőrségi jármű gyűlt össze, mindenhol védősisakkal, pajzzsal, gázálarccal, védőmellénnyel és lábszárvédővel felszerelt rohamrendőrök vannak. Az '56-osok terén a Műcsarnok és az Időkerék közötti terület jelölték ki a rendőrök a gyülekezésre.

Az Erzsébet téren a felvonulók nagyjából 600-an vannak, többen olyan világhírű művészek portréit tartják, akik nyilvánosan vállalták másságukat. Sokan transzparensekkel, szivárványszínű napernyőkkel érkeztek.

Felpofozták Hornt és Orosz Józsefet

A melegfelvonulás után ellentüntetők megtámadták azt a rendőrautót, amelyben Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkár próbálta elhagyni a teret. Kő találta el Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, megütötték Horn Gábor szabad demokrata ügyvivőt, és megverték Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét.
A parlamenti pártok közül az MSZP és az SZDSZ fejezte ki szolidaritását a megtámadottakkal.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Köztársaság szégyenének nevezte a melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat.

Az Erzsébet tér környékén már megjelentek a demonstráció ellenzői, őket a rendőrök folyamatosan ellenőrzik. Egyesektől tojásokat koboztak el.

Az Erzsébet téren több ismert közéleti személy is megjelent, köztük Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő és Szetey Gábor volt államtitkár.

Az '56-osok terén mintegy 100 tüntető van, nagyjából ugyanennyi rendőr van a helyszínen. Sokan a homoszexuálisokat gyalázó táblákat tartanak. A környék szórakozóhelyei megteltek az érdeklődőkkel.

Az Andrássy úton - ahol a két csoport majd elhalad egymás mellett - kora reggel állították fel a fémkordonokat, a lámpaoszlopokra térfigyelő kamerákat szereltek. A bekötőutakon rendőrautók és csapatszállító teherautók állnak, az '56-osok tere környékén szintén kordonnal zárták le az indulási és érkezési területet. A főváros felett rendőrségi helikopter köröz.

A nagyobb útkereszteződésekben 80-100, teljes védőfelszerelést viselő rendőr várakozik, az Oktogonnál a csapatszállító teherautók mellett vízágyúk is felsorakoztak. Nem közlekedik a kisföldalatti és több útszakaszon forgalomkorlátozást, illetve teljes lezárást vezettek be.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány pénteki sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy számítanak-e rendzavarásra, közölte: arra készülnek, ami az interneten olvasható. Az internetes publikációk szerint szélsőséges szervezetek a melegrendezvény megzavarását tervezik.

Tavaly a jelentős számban jelenlévő rendőrök két oldalról sorfalt alkotva védték a Meleg Méltóság Menete résztvevőit. Akkor a felvonulást több száz ellentüntető kísérte végig, akik tojásokkal, üvegekkel és homokkal töltött nejlonzacskókkal dobálták a felvonulókat.

A Jobbik és a Magyar Nemzeti Front tagjai és a velük szimpatizáló ellentüntetők folyamatosan provokálták a felvonuláson részt vevőket. A Jobbik szombat délelőtt közleményben fenyegette meg a melegeket, azt írva, hogy "most még visszafordulhatnak, még mielőtt az ébredő és szerveződő társadalmi ellenállás falaiba ütköznek!"


FRISSÍTVE (16:07)

Az MTI információi szerint rendőri intézkedésre került sor az Oktogonnál a melegfelvonulás ellenzőivel szemben szombaton, egy időben a bejelentett demonstrációk kezdetével.

A rendőrök könnygázt vetettek be, az ellentüntetőket az Aradi utca felé szorították, a villamosok az Oktogon előtt vesztegelnek.


FRISSÍTVE (16:40)

Folyamatosan dobálják tojásokkal és sörös dobozokkal a melegek felvonulását az Andrássy út két oldalán álló ellentüntetők. Az MTI tudósítói szerint több embert eltaláltak már.

A Meleg Méltóság Menete az Erzsébet térről rohamrendőrök és teherautók sorfala között halad a Városliget irányába. Mintegy másfél ezer ember vesz részt a felvonulásban.

A kamionokról zene szól, mögöttük mennek transzparensekkel és szivárványszínű zászlókkal a másságukat nyíltan vállalók és szimpatizánsaik.

A bekötőutaknál több száz bámészkodó és ellentüntető várakozik, akiket rohamrendőrök sorfala és fémkordon választ el a demonstrálóktól. Az út két oldaláról folyamatosan gyalázzák és dobálják a melegeket.

A Liszt Ferenc téren nagyjából 100-200, árpádsávos zászlókkal megjelent ellentüntető várja a menetet.

Szintén elindult a melegek felvonulása ellen tiltakozók menete az '56-osok teréről. A néhány száz tüntető némelyikének csomagjait átvizsgálták a rendőrök. Korábban ellentüntetők az Oktogonnál felgyújtottak egy rendőrségi mikrobuszt.


FRISSÍTVE:
(VASÁRNAP, 09:30)

Vasárnap hajnali adatok szerint ötvennyolc embert vettek őrizetbe az előző napi melegfelvonulás során történt összecsapásokban, illetve azt követően - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK honlapján olvasható tájékoztató szerint nyolc rendőr sérült meg. Azt egyelőre nem tudni, hány emberrel szemben indítanak eljárást.

Szombat délután a budapesti Andrássy úton haladó Meleg Méltóság Menetét és a rendőröket szélsőséges csoportok dobálták meg különböző tárgyakkal, így például petárdákkal, füstbombákkal, Molotov-koktélokkal. Több helyen megrongálták a kordonokat, a Hősök terén pedig megbontották a burkolatot, és rendőrökre támadtak.

A közlemény szerint nyolc rendőr jellemzően fej-, és lábsérülést szenvedett, kettőt közülük savval öntöttek le. A támadások során 13 szolgálati gépkocsiban keletkezett anyagi kár.

Ötvennyolc embert hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás elkövetése miatt állítottak elő.

A rendőrség vasárnap reggel még nem tudott tájékoztatást adni arról, hány emberrel szemben indítanak eljárást.

A Meleg Méltóság Menete az Erzsébet térről indult az Andrássy úton a Városliget felé szombat délután. Ugyanebben az időben indult meg az ellentüntetők menete is az 56-osok teréről az Erzsébet tér felé. A melegek és szimpatizánsaik nagyjából másfél ezren, az ellentüntetők menetének tagjai néhány százan voltak. Mindkét felvonulást rendőrök vették körbe.

A melegek menetét az Andrássy út teljes hosszában gyalázták és dobálták az út mindkét oldaláról. Az első erős támadás a Liszt Ferenc térnél, a Rendszerváltó Fórum rendezvényének helyszínén érte a felvonulókat. A térnél a tüntetők megpróbálták megbontani a kordont, rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.

A Liszt Ferenc térinél is nagyobb összecsapás helyszíne volt a Hősök tere, ahol csuklyás, maszkos tüntetők támadtak a rendőrökre. A kordonokat ledöntötték, a rendőröket megdobálták. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be, a tömeget a Városliget, valamint a Dózsa György úton a Keleti pályaudvar, illetve a Váci út felé szorították ki.


FRISSÍTVE:
(VASÁRNAP, 16:36)

A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik ez ügyben az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

MTI - Fotó: MTI