Eddig még soha át nem élt forróság tör ránk kedden
A sok napsütés mellett kevés gomolyfelhő lesz az égen, kedden elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, zivatar. A légmozgás csak zivatarok környezetében erősödhet meg, de ott akár viharos széllökés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 19 és 25 fok között valószínű, csak kevés helyen lehet ennél hűvösebb, ugyanakkor vízpartokon, városokban ennél melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 36 és 42 fok között alakul, az abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is megdőlhet.
Brutálisan erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek!
A figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható kedden az ország egész területén - közölte az MTI-vel a HungaroMet Zrt. A közleményben arra kérték az embereket, hogy fokozottan védekezzenek a napsugárzás által okozott leégés ellen, és ha lehetséges, kerüljék a napozást napközben 11 és 15 óra között.Vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata mindenképpen javasolt, hiszen normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - írták.A várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető a...
Kilencvenegy éves melegrekord dőlt meg vasárnap
Vasárnap is megdőlt a napi országos és budapesti melegrekord, hajnalban pedig új fővárosi és egyben országos napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord is született - közölte a HungaroMet Zrt. hétfőn a honlapján. Azt írták: vasárnap kissé tovább erősödött az eddig is nehezen viselhető hőség. A legforróbb órákban több helyen is 40 Celsius-fok fölé emelkedett a csúcshőmérséklet, így ismét megdőlt az országos napi legmagasabb maximumhőmérséklet rekordja.A Budakalászon mért 40,7 fok az 1935-ben Szarvason ugyanezen a napon rögzített 39,9 Celsius-fokos napi...
Huszonhét határsértőt...
Huszonhét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Tovább fokozódik a hőség,...
A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen -...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Hárman tűntek el szombaton...
Három ember tűnt el a Dunában szombaton, egyikük holttestét megtalálták, kettőt még keresnek - közölte a Budapesti...
Tényleg aranyáron adják a...
Ahogy az lenni szokott, már a nyári szezon kezdetén elárasztották a hírportálokat a méregdrága Balatonról szóló...
Kiváló minőségű magyar...
Hamarosan nagy mennyiségben érkezik a piacra a szabadföldi magyar görög- és sárgadinnye, amely a termelők várakozásai...
Kiválónak bizonyult a nagy tavaink vízminősége
Az idegenforgalmi szempontból is kiemelt jelentőségű tavak - a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó - természetes fürdőhelyeinek többsége továbbra is kiváló besorolású, a fürdőzésre alkalmas folyószakaszokon kijelölt strandok 90 százaléka jó vagy kiváló minősítést kapott. A Dunán és a Tisza felső folyásán található fürdővizek esetében is javuló tendencia figyelhető meg az utóbbi években - közölte Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az Európai Unió minősítési rendszere alapján készített értékelése alapján. A minősített magyarországi természetes...
Már lehet jelentkezni a nyári honvédelmi táborokba
Elindult a jelentkezés a Magyar Honvédség idei honvédelmi táboraiba, és több helyszínen még vannak szabad férőhelyek. Az egyhetes, bentlakásos programok között légierős, légvédelmi, búvár-, páncélos-, lovas hagyományőrző és túlélőtáborok is szerepelnek, az év egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó újdonsága: a dróntábor - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t. A résztvevők napirendjében reggeli torna, csapatépítő foglalkozások és "katonai élmények" is szerepelnek, amelyek tartalmassá teszik a nyári szünetet. A táborokban a Magyar Honvédség alakulatai...
Minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség
Egész évben hasonló intenzitással toboroznak a vállalatok diákokat, akik átlagosan csaknem bruttó 2200 forintos órabérrel kalkulálhatnak - közölte a Profession.hu az MTI-vel. A cégek diákmunka iránti igényét egyre kevésbé jellemzi szezonalitás, a nyári időszakot megelőző hetekben ugyanis közel azonos mennyiségű hirdetést adtak fel diákok számára az állásportálon, mint az év első hónapjaiban és ez a tavalyi trendekkel is összhangban van.A közlemény idézte Kispéter Almát, a Profession.hu szenior toborzási és kiválasztási szakértőjét, aki elmondta egyre több...
Idén is lesznek magyar...
A Zadar és Pula környékén nyaralók számára éjjel-nappal elérhetőek lesznek a szolgálatot ellátó magyar...
Pénteken is folytatódik,...
Nagyrészt felhőtlen vagy derült, napos idő várható, ma a középső és déli, délkeleti, holnap a középső és északkeleti megyékben...
Dupla nulla lett a...
A rendőrök a múlt héten célzott közúti ellenőrzéseket tartottak a vármegye útjain, csatlakozva az európai szintű ROADPOL...
Drágul a lottó, cserébe a...
Egységesen 500 forint lesz a hazai számsorsjátékok alapára az augusztus 3-i sorsolásoktól, két kivételtől eltekintve: a Kenó...
Baranyára szólóan is...
A tartós csapadékhiány és az országot sújtó kánikula okozta fokozott tűzkockázat miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi...Már több krízishelyzetben...
A Lélektér vonal érdemi segítséget jelent a lelki problémákkal küzdőknek, a lelki elsősegély szerepe nyáron...
Egyre forróbb: negyven fok közelébe emelkedik a hőmérséklet
Csütörtökön is nagyrészt derült, napos idő várható, a középső és déli megyékben lehetnek gomolyfelhők. Az északias szél holnap jellemzően mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 20 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb, míg a vízpartokon, nagyobb városokban melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 31 és 37 fok között alakul.
Megdőlt a legalacsonyabb vízállás rekordja a Velencei-tavon
Szerda reggel 7 órakor megdőlt a mérések kezdete óta valaha észlelt legalacsonyabb vízállás rekordja a Velencei-tavon, az agárdi vízmérce jelenleg 52 centméteren áll - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t. Siklós Gabriella elmondta, hogy a vízügyes szakemberek által a helyszínen észlelt vízállásról van szó, amely alacsonyabb, mint a 2022 szeptemberében mért érték, ami 53 centiméter volt. Megjegyezte, hogy a korábbi napokban is volt olyan mérés az agárdi vízmércén, amely 52 centimétert mutatott, ám azt nem szélcsendben rögzítették, ezúttal...
Szökés miatt körözik a Pécsett is megfordult zalai ál-Jézust
Nem kezdte meg a börtönbüntetése letöltését, ezért elrendelték a körözését annak a zalai férfinak, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől. A Zalaegerszegi Törvényszék szerdán az MTI megkeresésére közölte: Turkoly Miklós Endre nem vonult be a börtönbe büntetése megkezdésére, és elővezetni sem tudták tartózkodási helyéről. A zalai törvényszék büntetésvégrehajtási bírója ezért elfogatóparancs alapján körözést adott ki a 73 éves férfi ellen.A bíróság korábbi közlése szerint a magát gyógyítónak és lelket mentőnek feltüntető férfi évtizedeken...
A rovat további témái
- Megdőlhet a nyári áramfogyasztási rekord
- Hőség: harmadfokúra emelik a riasztás szintjét
- Döntött a védett üzemanyagár kivezetéséről a parlament
- Bezárással tiltakoznak a kisbenzinkutak az elmaradt támogatások miatt
- Ma dönthet az Országgyűlés a védett üzemanyagárak megszüntetéséről
- Kedden is kitart a kánikula, 35 fok is lehet
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...

