Na, ebből mi lesz? Tíz perc alatt elkapkodták a jegyeket a fradisták, ezrek ragadhatnak kint
FRISSÍTVE: Nem nyitnak meg újabb szektorokat a vendégeknek, a PSN Zrt. arra kéri a jegy nélkül maradt fradistákat, hogy ne induljanak el a mérkőzésre. Nem túlzás, a válogatott világbajnoki selejtezői mellett az ősz leginkább várt futballeseménye az NB III-as PMFC Fradi II. elleni összecsapása. Tíz perc alatt elfogytak a vendégeknek szánt belépők, így rengeteg fradista maradt hoppon. Sokan azonban jegy nélkül is elindulnak Pécsre. Mint arról hírportálunkon elsőként beszámoltunk, a Ferencváros első számú labdarúgó-csapatának mérkőzéseit bojkottáló drukkerek ezrei érkeznek Pécsre,...
Pécsett meccseltek az U14-es kosárlabdacsapatok
Pécsett rajtolt az U14-es korosztály legrangosabb nemzetközi megmérettetése, a European Youth Basketball League. Hat nemzet kilenc csapata lépett pályára a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a Rátgéber Akadémia négy mérkőzéséből két győzelmet aratott.A Rátgéber Akadémia akárcsak tavaly, idén is több korosztályával indul Európa legrangosabb utánpótlás-versenysorozatában, az EYBL-ben. A nemzetközi megmérettetések sorát az U14-es csapat kezdte el Pécsett, a Rátgéber Akadémia házigazdaként hat nemzet kilenc csapatát látta vendégül a Lauber Dezső Sportcsarnokban egy nagyszerű hangulatú,...
Négy pécsi ping-pongos is bekerült a magyar válogatottba
Remekül szerepelt a PTE PEAC Kalo-Méh asztalitenisz szakosztálya az évadnyitó utánpótlás országos ranglistaversenyen, amit Budapesten rendeztek meg. Az egyesület versenyzői közül többen is bekerültek a különböző korosztályos válogatottakba. Az U12-es mezőnyben Balogh András harmadik helyen végzett, újonc egyéni kategóriában Hőgye Dániel második, míg serdülő egyéniben Hőgye Gábor harmadik lett.Talán ennél is nagyobb dicsőség, hogy a PEAC versenyzői közül Hőgye Dánielt beválasztották a serdülő-, Hőgye Gábort és Németh Mártont az ifjúsági-, Nagy Krisztiánt pedig a felnőtt magyar...
Győzelemmel kezdett Dárdai...
Szép góllal, majd egy drámai találattal nyerte meg első bajnoki meccsét.Langyos első félidőt követően, 0-0-s eredmény mellett...
A pécsi Sors Tamásnak is...
Letették az esküt a szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban tartandó paralimpián versenyző magyar csapat tagjai a...
Világbajnoki címet szerzett...
A Mohácsi TE 1888 Nimród Íjász Szakosztályának versenyzője aranyérmet szerzett a Sopronban rendezett világbajnokságon....
Hazai pályán kapott ki a...
Nem sikerült megőriznie száz százalékos mérlegét a PMFC-nek az NB III-ban. A piros-feketéket a Szigetszentmiklós győzte le....
Az egyik legkeményebb...
Nehéz mérkőzés előtt áll a Pécsi MFC. Szombat délután az erős játékosállománnyal rendelkező Szigetszentmiklós látogat...
Jönnek a fradisták! Ígérik,...
Nemrég csak feltételes módban írtunk a Ferencváros mérkőzéseit bojkottáló drukkerek esetleges pécsi látogatásáról. Pénteken...
Már kaphatók jegyek a szeptemberi PMFC-Fradi derbire
A nagy érdeklődésre való tekintettel a PMFC már ezen a héten megkezdi az FTC II. elleni mérkőzés belépőinek árusítását.Két izgalmasnak ígérkező hazai mérkőzés elé néz a PMFC, hiszen előbb augusztus 27-én a tavaly még NB II-es Szigetszentmiklóst fogadják Kollerék, majd szeptember 11-én a Ferencváros II. látogat Újmecsekaljára, akikkel a piros-feketék fej-fej mellett vezetik a tabellát.Nem kérdés, egy Pécs - Fradi meccs mindig presztízstalálkozó, így van ez most is, hiába beszélünk NB III-as bajnokiról. A találkozó iránt érzékelhetően nagy az érdeklődés, ezért már ezen a héten...
Király Gáboré a szezon védése az UEFA-szavazáson
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa nyerte a szezon védése díjat az európai szövetség (UEFA) honlapján tartott szavazáson. Király 54 228 szavazatot kapott, ez az összes voks 34,5 százaléka. A második az orosz Igor Akinfejev, a harmadik pedig az olasz Gianluigi Buffon lett, egyaránt 14-14 százalékkal. Király a franciaországi Európa-bajnokságon a belgák ellen 4-0-ra elvesztett nyolcaddöntőben Kevin De Bruyne szabadrúgását tolta a keresztlécre, ezzel a védéssel nyerte meg a 2015/16-os európai labdarúgóidény legnagyobb védése közönségdíjat. A hárítástól a kapus egyik...
Hazatértek riói hőseink: a városházán köszöntötték a pécsi olimpikonokat
A Rio de Janeiróban szerepelt pécsi olimpikonokat, Kenderesi Tamás bronzérmes úszót, Csonka Zsófia sportlövőt és Szabó Tünde maratonfutót köszöntötte csütörtökön Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester.A pécsiek fantasztikus helytállásról tettek tanúbizonyságot - méltatta az ötkarikás játékokon nyújtott teljesítményüket az ünnepségen a városvezető, aki Kenderesi Tamás (képünkön) 200 méter pillangón nyert bronzérmére utalva felidézte: előzőleg 1968-ban szerzett olimpiai érmet pécsi színekben indult versenyző. Lovász Lázár, a Pécsi Mecsek atlétája a mexikóvárosi olimpián...
Hazai pályán játszik...
A PMFC az NB III Közép-csoportjának hétvégi fordulójában a tavaly még a másodosztályban szereplő Szigetszentmiklós együttesét...
Rekordszámú nemzet és...
Csúcsot döntött a résztvevő nemzeti olimpiai bizottságok és sportolók száma a riói olimpián. Az első Dél-Amerikában rendezett...
Továbbra is hibátlan a...
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Pécsi MFC az NB III. Közép csoportjában. Ezúttal a piros-feketékhez hasonlóan szintén újonc...
A román határnál...
Az NB III-as bajnokságban hibátlanul szereplő PMFC a Méhkeréki SE otthonába látogat vasárnap délután. Nehéz meccs lesz. A...
Hosszú Katinka viszi a...
A vasárnapi lesz a riói olimpia utolsó versenynapja, amelyen férfi maratonfutásban Csere Gáspár és Józsa Gábor,...
Megvédte címét a női...
Megvédte Rióban olimpiai bajnoki címét a magyar női 500 méteres kajaknégyes. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes...
Storck kijelölte az augusztus végi összetartás keretét
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte azt a tizennyolc fős keretet, amely hétfőtől egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben.A nemzeti együttes a világbajnoki selejtezősorozat szeptember 6-i rajtjára készül. Az első ellenfél a Feröer-szigetek lesz Tórshavnban. A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint hétfőn a keret Magyarországon szereplő játékosai kezdik meg a munkát Telkiben néhány olyan labdarúgóval, akik az elmúlt időszakban mutatott teljesítményükkel hívták fel magukra a német szakvezető figyelmét. A...
Kozák Danuta megnyerte Magyarország 7. aranyérmét
A kajakos Kozák Danuta nyerte Magyarország 500. olimpiai érmét: az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve győzött az 500 méteres versenyben a riói játékokon.Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy...
Pokoli hangulat lehet a PMFC-Fradi meccsen, több ezer zöld-fehér fanatikus érkezhet
A ferencvárosi szurkolók körében terjedő hírek szerint ezrével jöhetnek fradisták a PMFC elleni, szeptember 11-én esedékes mérkőzésre. A fanatikusok - akiknek többsége bojkottálja az első számú csapat mérkőzéseit - jelenlétükkel demonstrálni is akarnak a klubvezetés ellen. Legutóbb Csepelen tartottak hasonló megmozdulást, akkor tízezren voltak a lelátón. Immár évek óta tart a huzavona a Ferencváros szurkolói csoportjai, illetve a klub vezetése között. A B-közép tagjainak túlnyomó része a Groupama Aréna 2014-es átadása óta nem látogatja a zöldek mérkőzéseit, elsősorban a...
A rovat további témái
- Aranyérmes a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó
- A Méhkeréki SE otthonába látogat vasárnap a PMFC
- Aranyeső hullhat a magyarokra az olimpia keddi napján
- Legyőzték az ausztrálokat, elődöntősök női pólósaink
- Dárdai és Storck is bekerült a legjobb húszba a német Kicker Év Edzője-szavazásán
- Fantasztikusan szerepelt Sipos Tímea, a pécsi szervátültetett lány az Európa-bajnokságon
« Előző
1917 | 1944 | 1971 | 1998 | 2025 | 2052 | 2079 | 2106 | 2133 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...

