Már kaphatók jegyek a szeptemberi PMFC-Fradi derbire
2016. augusztus 26. péntek 15:38

A nagy érdeklődésre való tekintettel a PMFC már ezen a héten megkezdi az FTC II. elleni mérkőzés belépőinek árusítását.
Két izgalmasnak ígérkező hazai mérkőzés elé néz a PMFC, hiszen előbb augusztus 27-én a tavaly még NB II-es Szigetszentmiklóst fogadják Kollerék, majd szeptember 11-én a Ferencváros II. látogat Újmecsekaljára, akikkel a piros-feketék fej-fej mellett vezetik a tabellát.
Nem kérdés, egy Pécs - Fradi meccs mindig presztízstalálkozó, így van ez most is, hiába beszélünk NB III-as bajnokiról. A találkozó iránt érzékelhetően nagy az érdeklődés, ezért már ezen a héten megkezdik a belépők árusítását.
A találkozóra, csak úgy, mint az összes hazai mérkőzésre egységesen 500 forintba kerülnek a jegyek.
A vendég szurkolók számára megnyitják a nyugati, Vendég szektort is, ahova 1000 szurkoló tud belépőt vásárolni.
Azokat a pécsi drukkereket, akik csak most tudják kiváltani szezonbérletüket, még mindig várják a klubházba, ahol 5000 Forintért vásárolhatják meg az évad összes hazai találkozójára érvényes belépőt.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

