Órát lehetne igazítani hozzájuk: egyre több fecske, gólya érkezik vissza Baranyába

2016. április 03. vasárnap 17:56

Órát lehetne igazítani hozzájuk: egyre több fecske, gólya érkezik vissza Baranyába

Szinte napra pontosan ugyanakkor tűntek fel a gólyák, fecskék első népesebb csapatai a megyében, mint egy évvel ezelőtt. Március utolsó hetétől már tömegesen érkeznek kedves madaraink, mindazonáltal a fecskék helyzete korántsem rózsás: előfordulhat, hogy a század közepére a még most is több százezres helyett csak néhány száz, maximum egy-két ezer párban lesznek jelen Magyarországon, figyelmeztetnek a szakemberek.  

A tavasz csalhatatlan jeleként a gólyák, fecskék közül is egyre többen térnek vissza Baranyába is, s már csaknem mindenütt megfigyelhetők.

A madártani egyesület közlése szerint március 13-án a kölkedi Nagyréten két molnárfecske hasította a levegőt, majd 16-án a sumonyi halastavaknál már hat példányból álló füsti fecske csapat húzott be a nádasba éjszakázni.

Lakott területen március 20-án látták az első madarat, Cserdiben, egy nappal később Pécsett, a somogyi városrészben négy molnárfecske, Márokon pedig két füsti fecske tűnt fel.

Azóta pedig már folyamatosanérkeznek nemcsak a fecskék, hanem a gólyák is: utóbbiak közöl egyes példányok csaknem napra pontosan ugyanakkor tértek vissza, mint egy évvel korábban.

A madarak kilátásai viszont sajnos nem túl fényesek. A gólyák és a fecskék száma is csökken, megeshet, hogy az évszázad közepére a fecskék a még most is százezres helyett csak néhány száz, legfeljebb egy-két ezer párban lesznek jelen Magyarországon, figyelmeztetnek a szakemberek.

Kölked, a gólyák földje

A gólyák esetében is tetten érhető a csökkenés: egy tavaly nyári felmérés során 196 fészkelőpárt számoltak össze Baranyában, ami az egy évvel korábbinál 4,4 az 1996. évinél 34,2 százalékkal kevesebb. A fészkelőpárok 26,5 százaléka nem repített fiókákat.
Baranyában tavaly 137 településen 236 gólyafészket vettek nyilvántartásba, ebből 38 lakatlan volt, kettőt magányos gólyák foglaltak el. A legtöbb gólya Kölkeden költött, ott 18 párt figyeltek meg. 

Ennek hátterében a fészkelőhelyek megszűnése, a nem megfelelően végzett szúnyogirtás miatt a táplálék csökkenése és a klímaváltozás mellett mi magunk is állunk.

- Az a helyzet, hogy a fecskék és a gólyák már nem szívesen látott vendégek a magyar portákon - nyilatkozta korábban a Pécsi Újság.hu-nak Bank László, a Magyar Madártani Egyesület megyei csoportjának vezetője. - Pontosabban szeretik őket most is, de csak akkor, ha valaki más házánál fészkelnek. Nagyon sok hívás fut be hozzánk például azzal, hogy helyezzünk át gólyafészket, de erre nincs mód, ugyanis csak azt fogadják el, amit saját maguk választanak.

Sajnos előfordul az is, hogy a fecskefészkeket egyszerűen leverik, mivel sokan nem kérnek a fészkek környezetében keletkező koszból, piszokból.

A madarak fogyatkozását számok is alátámasztják. Tavaly a megye tíz településén végzett fecskeszámlálás alapján füsti fecskéből 2014-ben még 576, egy éve viszont már csak 466 pár költött, míg a molnárfecske-állomány 226-ról 193 párra csökkent. A madárvonulás egyik jelentős magyarországi központjában, a sumonyi halastavak nádasaiban az őszi vonulás során is lényegesen kevesebb fecske gyűlt össze, mint korábban. Amíg 2014-ben a vonulás fő időszakában 2,5 millióra becsülték a Sumonyban éjszakázó fecskék számát, a 2015-ös maximum mintegy félmillió volt, és a madarak az előző évihez képest sokkal kevesebb időt töltöttek a területen.

Képünkön: (archív) molnárfecskék etetik fiókáikat egy ház eresze alatt.

M. B.