Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy méter alá is eshet a vízszint
2025. október 20. hétfő 08:14

A hajózás szempontjából kritikus 150 centiméter alá csökkent a vízszint a Dunán Mohácsnál, s a folyó az előrejelzés szerint tovább apad.
Gyakorlatilag évek óta jellemzően alacsony volt a Duna vízszintje, olyannyira, hogy sokszor a a személy- és teherhajók forgalmát is zavarta, olykor el is lehetetlenítette.
Amióta mérik, még soha nem volt olyan alacsony a folyó vízállása, mint 2018-ban, aminek az oka a csapadékszegény időjárás volt.
Akkor egyre-másra dőltek meg a negatív csúcsok, Mohácsnál azóta 55 centiméter számít az új kisvízi rekordnak.
Az elmúlt napok során egy kisebb árhullám vonult le a folyón, azonban a víznek nincs utánpótlása.
Az előrejelzések szerint a vízszint csökkenése Mohácsnál is tovább tart, olyannyira, hogy már másfél méter alá esett.
Hétfőn 134 centis vizet mértek, jövő szombaton pedig a vízállás az előrejelzés szerint alig haladja meg az egy métert.
Ahhoz, hogy emelkedjen a vízhozam, csapadékra lenne szükség, ennek kapcsán azonban fontos tudni, hogy ha Magyarországon esik is az eső, az csak a Zala és a Zagyva szempontjából számít.
Minden más folyónál - így a Duna esetében is - a külföldi vízgyűjtő területen lehullott csapadék a mérvadó.
A hajósokat is aggasztja a tartósan alacsony vízjárás, a 150 centis víz ugyanis kritikus határnak számít, az alatt a nagyobb merülési mélységű hajókat csak félig rakodják, nehogy zátonyra fussanak.
2011 őszén a teljes hajóforgalom leállt, több héten keresztül vesztegeltek a vízi járművek az országhatártól délre.
A rév mohácsi oldalán egyébként megfigyelhető, milyen jó szolgálatot tesz a néhány évvel ezelőtt meghosszabbított rámpa, aminek köszönhetően a komp forgalma zavartalan, jellemzően nem kellett korlátozásokat elrendelni még kis víznél sem.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Köd és ború: esőre is számíthatunk...
- Megállhat a koronavírus-fertőzések...
- Hétfőig lehet jelentkezni a középfokú...
- Több mint tíz százalékkal emelkedik a...
- Az uniós átlag háromszorosával nőtt...
- Ezzel a csodás fotóval nyerte meg a...
- Új gyanúsítottat hallgattak ki a...
- Bestiális kegyetlenséggel végzett...
- Nyolc év kényszerpihenő után lép...
- Vadgázolás miatt félpályán halad a...

