Érmet akarnak az olimpián vízilabda-válogatottaink
A magyar férfi és női vízilabda-válogatott egyaránt éremért utazik a riói olimpiára - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. "A legfontosabb dolog, hogy mindenki egészséges, és az a tizenhárom játékos, akit kijelöltem, százszázalékos állapotban a rendelkezésemre áll - nyilatkozta az MTI-nek Benedek Tibor. - Még az itthon edzéseken játszunk az U20-as válogatottal, ott pedig el tudjuk majd kezdeni azoknak az elemeknek a gyakorlását, amit eddig nem. Ugyanakkor még közel két hetünk van, teljesen ott tartunk a felkészülésben, ahogyan azt előre megterveztük."A szakember...
A vitorlás szövetség elnöke, a pécsi dr. Kollár Lajos szerint éremmel térhetnek haza az olimpiáról
Pontszerzésben reménykedik, viszont dr. Kollár Lajos amondó, némi szerencsével akár érmet is nyerhetnek a magyar vitorlás versenyzők a riói olimpiáról. A szövetséget vezető pécsi professzor lapunknak úgy nyilatkozott, fantasztikus sportolókat küldenek a játékokra. A szigorú doppingellenőrzések miatt rendkívül oda kell figyelni. Szép reményekkel indulnak az ötkarikás játékokra a magyar vitorlázók. A versenyszámokban három magyar sportoló indulhat, rajtuk kívül két szörfös szerzett még kvótát. Őket ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy kalap alá veszi, hazánkban viszont két...
Pécsi úszósikerek az I. Országos Cápa Bajnokságon
Több mint hetven egyesület részvételével zajlott Budapesten a Tüske uszodában az I. Országos Cápa bajnokság.A fiúknál a 2004 és 2005-ben született korosztály, míg a lányoknál a 2005 és 2006-os korosztály legjobbjai mérték össze tudásukat. Az ANK Úszóklub három versenyzővel vett részt az év legnagyobb korosztályos versenyén. Keszthelyi Henriett, Péter Alex és Séner Martin képviselte az egyesületet.Jancsik Árpád az ANK Úszóklub edzője értékelte az eredményeket.- Meglepően jól szerepeltek sportolóink, Keszthelyi Heninek bár nem sikerült döntőbe jutnia, de dicsérendő, hogy mindenből...
Győzelmével a Hungaroring...
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször...
Magyar Nagydíj: a nagy eső...
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati,...
Újabb izgalmas futam lehet...
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíj, melyet 31. alkalommal rendeznek...
A magyar-portugál is ott...
A magyar-portugált a franciaországi Európa-bajnokság legjobb öt mérkőzése közé választotta a kontinentális szövetség (UEFA)....
Első hazai edzőmeccsét...
Bízva az időjárásban, ezúttal már tényleg lejátszhatja második edzőmérkőzését a PMFC. Márton Gábor vezette együttes - a...
Négy edzőmeccs vár a...
Véglegessé vált az augusztus első hétvégéjén kezdődő NB III-as bajnokságra készülő PMFC felkészülési programja. A felnőtt...
Jól szerepeltek a PTE-s strandkézisek és a strandröpis fiúk az egyetemi bajnokságon
Videó! A Pécsi Tudományegyetem női strandkézilabda-csapata a negyedik, a fiúk az ötödik helyen végeztek a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB), Velencén. A férfi strandröplabdások megnyerték a bajokságot. A tornát az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) rendezték meg, ahol a pécsi lányok az első játéknapon a Budapesti Corvinustól elszenvedett vereség után a BME csapatát simán verték. A harmadik mérkőzésen rettenetes hőségben maradtak alul a Testnevelési Egyetem csapatával szemben, míg az utolsó találkozón drámai csatában,...
Százötvennyolc magyar sportolóért szoríthatunk Rióban
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban.A sportszakemberekkel - sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai - együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja."A MOB 294...
EL-selejtező: előnyben a Videoton, a Loki és az MTK is kikapott
Hazai pályán játszották a magyar csapatok első csütörtöki mérkőzésüket a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában. A Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától.Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata "megfogta" a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a...
Másfél millió euróért...
Az olasz labdarúgó Serie A-ban legutóbb 14. Bologna leszerződtette a magyar bajnokságban címvédő Ferencvárostól az...
Játék nélkül lett hatodjára...
A Ferencváros labdarúgócsapata első bajnoki mérkőzésén veheti át a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódított el, ezzel...
Egy helyet javított a...
A magyar válogatott egy helyet javítva - a török együttessel holtversenyben - 19. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)...
Több hajót megrongált a...
A rossz időjárás miatt a várt 600 helyett 485 hajó indul a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjon, a szerda esti vihar komoly...
Új igazgatókkal, régi-új...
Sajtótájékoztatót tartott a PMFC és a PSN Zrt. július 13-án, szerdán a csapat Stadion utcai klubházában. Az eseményen két új...
Ez is összejött: Gera...
Az UEFA honlapján meghirdetett közönségszavazáson is Gera Zoltán találata győzött, amelyet a portugáloknak lőtt a...
Bonyhád ellen, idegenben lép pályára a PMFC szerdán
Javában zajlik az augusztus 6-án startoló NB III-as szezonra való felkészülés a PMFC felnőtt labdarúgócsapatánál. Márton Gábor tanítványai napi egy-két edzéssel készülnek a Stadion utcában, de a száraz alapozás mellé ettől a héttől már edzőmeccsek is párosulnak. A mieinkre ráadásul egyből a „Bajnokok Csatája" vár.Az együttes idei első felkészülési mérkőzését július 13-án, szerdán este 18:30-kor idegenben vívja a Tolna megyei I. osztály bajnokának, a Bonyhád VLC-nek a sporttelepén. Köllő Roland alakulata ugyan megnyerte megyei bajnokságát, ám a piros-fehérek nem...
Két edzőmeccset is játszik a PMFC a héten
Egy héttel ezelőtt Márton Gábor vezetőedző irányításával megkezdte a felkészülést a Baranya megyei I. osztályt fölényesen megnyerő, így az NB III Közép-csoportjába felkerülő PMFC labdarúgócsapata. A piros-feketék napi egy-két kőkemény edzéssel készülnek a szezonra, ezen a héten pedig már edzőmeccseken is láthatják a szurkolók, hol tartanak a mieink.A mecsekaljaiak előbb július 13-án, szerdán 18:30-kor a Tolnai megyei I. osztály bajnokával, a Bonyhád VLC-vel mérik össze tudásukat. A rendezői részről "Bajnokok Csatájaként" aposztrofált felkészülési találkozót a Pécstől...
A szenvedély neve: foci, amiből évtizedek óta képtelen kigyógyulni Havasi Lajos
Mondjuk a szamárköhögés, a kanyaró, meg a bárányhimlő az, amit már régen tud az orvostudomány kezelni. De létezik egy kór, a futball, amiből egyeseket nem lehet kikúrálni. Ilyenben „szenved" Havasi Lajos, aki nem jár terápiára. Egyszer, gyermekkorában valamit elkapott, most, 59 évesen meg már nem keresi a gyógyírt. Bár pályára már tényleg ritkán lép, de folyamatosan követi az eseményeket a képernyőn keresztül, meg élőben is. Minden egy pécsi, Szabadság utcai zárt udvarban, egy dühöngőben kezdődött. Aztán jöhetett a nagyobb tér, az igazi játék. Amiből...
A rovat további témái
- Tagokat toboroz a PEAC kosár- és futsal csapataiba
- A csoportkörös szavazást Gera gólja nyerte, a végső voksoláson is diadalmaskodhat
- Lélegzetvisszafojtva készül Franciaország az esti döntőre
- Kiss Miklós mesteredző tartott az úszóoktatók számára konferenciát Pécsett
- Gera gólja lehet a foci Eb legszebb találata
- Nem Kassai vezeti a labdarúgó Eb vasárnapi döntőjét
« Előző
1998 | 2025 | 2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

