Négy edzőmeccs vár a PMFC-re a szezonrajtig
2016. július 19. kedd 17:18

Véglegessé vált az augusztus első hétvégéjén kezdődő NB III-as bajnokságra készülő PMFC felkészülési programja. A felnőtt csapatra még négy edzőmeccs vár a szezonrajtig. Ez július végéig heti 2-2 találkozót jelent, amiből három nemzetközi mérkőzés lesz, ugyanis két horvát és egy szerb csapat ellen is játszanak. Augusztus 1-től azonban már csak edzésekkel hangolnak az első bajnokira.
Most szerdán 18 órától a Stadion utcai füves edzőpályán fogadják a szintén NB III. Közép-csoportban szereplő Szentlőrincet. Soros ellenfelükkel azért nem a stadionban meccselnek, mert pályakarbantartóik jelenleg a gyep megújításán dolgoznak. Belépni a Stadion utca felől tudnak majd szurkolók.
Szombaton Horvátországba, Visnjevacra utaznak, ahol 18 órától lépnek pályára a helyi harmadosztályú csapat ellen.
Július 27-én, szerdán 18 órától ismét idegenben játszanak, akkor a szintén horvát harmadik ligás Pozega otthonában.
Július 30-án, szombaton 18 órától megint csak egy külföldi gárda, a szerb harmadosztályú FK Bačka 1901 lesz az ellenfél a főpróbán, de ekkor már hazai környezetben.
A szakmai stáb szerette volna, ha a felkészülési meccsek minél nagyobb részét itthon tudják játszani, sajnos ez a két horvát csapat esetében azért nem jöhetett létre, mert télen ők jöttek Pécsre, így illő volt most viszonozniuk a látogatást.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...