Jobban van Sárosi Laura, hazaengedték a kórházból
2016. július 29. péntek 13:52

Hazaengedték a kórházból az olimpiai induló tollaslabdázó Sárosi Laurát, akit kedden szállítottak be vakbélgyulladás gyanújával.
"Otthon" - írta közösségi oldalán pénteken délelőtt Sárosi, aki húsz év után szerzett olimpiai kvótát magyar tollaslabdázóként.
Sárosi Laurára csütörtökön az MTI-nek elmondta, valószínűleg vírusos hasi nyirokcsomó-gyulladás okozta a panaszait, amelyek vakbélgyulladásra utaltak. Pár nap diéta és pihenés vár rá, a tervek szerint jövő csütörtökön utazik Rióba. A tollaslabdázók augusztus 11-én kezdik meg szereplésüket az ötkarikás játékokon.
A világranglistán 65. magyar versenyző az olimpián az indiai Pusarla Venkata Sindhu (10.), valamint a kanadai Michelle Li (20.) társaságában szerepel az M csoportban. Előbbivel még nem találkozott, míg a pánamerikai bajnoktól július elején két szettben kikapott egy kanadai verseny negyeddöntőjében.
A férfi és női egyéni versenyben is 13 csoport van, amelyekből a csoportgyőztesek jutnak tovább. Az első három kiemelt versenyző csoportjának győztese közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a tíz másik csoportelső egymással mérkőzik a nyolc közé jutásért.
Legutóbb 1996-ban, az atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó, akkor Ódor Andrea indult.
MTI - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kocsmákat és boltokat látogatnak meg...
- Százharminc éves a Pécsi Nemzeti...
- Fura kórban, munkamániában szenved a...
- Még tíz napig tart a fokozott...
- Az év madaráról hallhatunk érdekes...
- Régiós találkozóra hívja a fiatalokat...
- Csaknem megduplázódott a vadbalesetek...
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Még hetekig pótlóbuszozhatunk a pécsi...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri