Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót az olimpia megnyitóján
Döntöttek a riói csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki közgyűlésén. A kvótaszerzés még nem zárult le, az augusztusi játékokon a jelenlegi állás szerint húsz sportágban 162 magyar sportoló indulhat.A megnyitón a magyar zászlót London kardvívó bajnoka, Szilágyi Áron viszi majd. A küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt - a négy évvel ezelőttihez hasonlóan - Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg...
Fűrész marad Pécsett, Kaposi Amerikában folytatja
A szerződése a legutóbbi szezon végén lejárt, ám a PEAC-Pécs megállapodott Fűrész Diánával a közös folytatásról: a rutinos, válogatott irányító-hátvéd a következő idényben is a pécsi női kosárlabdacsapatot erősíti.Fűrész Diána (képünkön) korábban többször is hangoztatta, hogy a PEAC-Pécs csapatától szeretne visszavonulni. Egy ideig úgy tűnt, hogy mindez nem valósulhat meg, ám miután újabb egy éves szerződést kötöttek vele, könnyen lehet, hogy valóra válik a játékos álma.- Dia rutinjára, tapasztalatára egy olyan, a fiatalok fejlődését és beépítését is fontos feladatának tartó...
Játék nélkül mehet tovább a BL-selejtezőben a Fradi
A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata játék nélkül kerül a harmadik fordulóba a Bajnokok Ligája selejtezőjében, miután a második körre kisorsolt ellenfele, az albán Skenderbeu keresetét szerdán elutasította a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). Thomas Doll meghosszabbította szerződését a Fradinál. Az európai szövetség (UEFA) néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán egy évre kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, de a CAS - ahogy a honlapján tudatta - elutasította a beadványt, egyúttal helyben hagyta az...
Két arannyal, két ezüsttel...
Június 29. és július 3. között a szlovákiai Léván rendezte a Magyar Látványtánc Sportszövetség a Látványtánc...
A PMFC játékosai megkezdték...
Lassan végre vége az ínséges, PMFC-meccsek nélküli időszaknak, a csapat ugyanis hétfőn megkezdte a felkészülést. Ezen a héten...
Ibizán megdumálták: kitört...
A magyar válogatott csatára, Szalai Ádám a közösségi oldalán tett közzé egy Ibizán készült fényképet, ahol a...
Hét spanyol futballklub is...
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak - köztük a Barcelonának és a...
Szinte teljes a megújuló...
Nem teltek munka nélkül az elmúlt hetek a megújuló PINKK Pécsi 424-nél. A klub három éves szerződést kötött Ruják Nórával,...
Óriásit repült a női...
Egészen elképesztő eredménnyel, 7,31 méterrel nyerte meg az amerikai atlétikai olimpiai válogatóversenyt Brittney Reese, a női...
Győri János elbúcsúzott a PMFC-től - továbbra sem tudni, miért távozott
Nem hosszabbította meg szerződését Győri János, a PMFC sportigazgatója, aki a csapat honlapjának adott interjúban emlékezett vissza az elmúlt időszakra. Győri János elsős gimnazistaként ment a PMFC-hez futballozni, a felnőtt csapatban 1996-ban mutatkozott be a BVSC ellen. A „nagyokhoz" idősebb Dárdai Pál hozta fel, de debütálására már Herke Imre irányítása alatt került sor. Összesen 75 bajnokin lépett pályára a PMFC mezében, két periódusban. 2006-ban már két nemzeti csapatban lejátszott meccsel és egy bajnoki címmel a háta mögött tért vissza Mecsekaljára....
Rekordidőt úszott az olimpikon a Balaton-átúszáson
Két riói olimpikon, Papp Márk és Risztov Éva volt a leggyorsabb a 34. Suzuki Balaton-átúszáson, amelyen 8223-an szálltak vízbe. Papp Márk (képünkön) új rekordot jelentő, 58.30 perc alatt teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot, míg a nőknél a 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov 1:00.58 óra alatt ért célba.A néhány profit és a lelkes amatőröket tökéletes időjárás, verőfényes napsütés fogadta, a Balaton vize pedig 26-27 fokos volt. Az úszókat a szokásoknak megfelelően a nagyjából ötvenméterenként felsorakozó vitorlások segítették frissítővel vagy...
A pécsi Sárosi Laura negyeddöntőt játszott Kanadában, irány az olimpia
Az olimpiai induló Sárosi Laura a negyeddöntőig jutott a tollaslabdázók kanadai nyílt bajnokságán Calgaryban. A viadal honlapjának beszámolója szerint a nemzetközi Fair Play-díjas versenyző az első fordulóban rendkívül szoros csatában, három játszmában búcsúztatta Thi Trang Vut, a vietnamiak legjobbját. "Ez volt az egyik legnehezebb mérkőzés, amit valaha játszottam" - írta a közösségi oldalán Sárosi.A második körben a magyar játékos sima sikerrel folytatta szereplését, két szettben legyőzte a kanadaiak ázsiai származású tollaslabdázóját, a 16 éves Qingzi Ouyangot. A...
Vallomás: a pécsi tréner,...
"Bántó ezt hallani, de valóban gyengék, megélhetési edzők vagyunk", írta Facebook-oldalán a pécsi pro licences edző,...
A pécsi Konkoly Zsófia...
Konkoly Zsófia fiatal kora ellenére már több szép eredménnyel is büszkélkedhet. A pécsi úszó mindössze tizennégy esztendős, de...
Két éremmel zárták a...
Az Olimpici Párbajtőr Grand Prix Magyar Bajnokság derbijét Balatonfüreden az Sz-L Bau Balaton rendezte június 16-21-e között....
Emelt fővel búcsúztunk -...
A magyar játékosok egybehangzó véleménye szerint annak ellenére emelt fővel búcsúztak a franciaországi labdarúgó...
Király bravúrjai ellenére...
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott Belgiumtól a franciaországi Európa-bajnokság vasárnap esti nyolcaddöntőjében,...
Naná, hogy Toulouse-ban is...
Egyelőre megbecsülhetetlen, hány magyar érkezett Toulouse-ba, a magyar-belga összecsapásra. Az viszont biztos, hogy pécsiek is...
RIA, RIA, HUNGÁRIA: Gera szeretné, ha még büszkébbek lehetnének a magyarok
Védekezésben rendkívül koncentráltnak kell lennie vasárnap a magyar labdarúgó-válogatottnak a belgák elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőn Bernd Storck szövetségi kapitány szerint. Gera Zoltán, csapatunk középpályása szerint tudják, hogy már büszkék rájuk a magyar emberek, de azt szeretnék, ha még inkább azok lennének. "Saját magunkkal kell foglalkoznunk. A szervezett védelem és a fegyelmezett játék lesz a legfontosabb" - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a német szakember, aki kifejtette, megérdemelten jutott a legjobb 16 közé csapata, amely folyamatos...
Michelisz harmadik lett az időmérőn Portugáliában
Pole-pozícióra esélyesként kezdte meg az időmérőt a portugáliai Vila Realban Michelisz Norbert, ám végül be kellett érnie a harmadik rajthellyel, miután sorsdöntő körében hibázott.Jól kezdődött a portugáliai hétvége Michelisz Norbert számára, ugyanis miután a pénteki teszten a leggyorsabbként nyitott, a szombati szabadedzéseken második helyen végzett, így okkal reménykedhetett az első öt rajthely valamelyikének megszerzésében.A himesházai pilóta az időmérő első szakaszában rögtön olyan gyors kört tudott futni, ami bőven elég volt a második szakaszba való továbbjutáshoz.A Q2-ben...
Rólunk szólnak a hírek, velünk van tele a sajtó: Gera gólja az Eb eddigi legszebbje
Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Az UEFA holnapjának látogatói szombaton 11 óráig szavazhattak az általuk legszebbnek tartott gólra a tíz jelölt közül. Gera találata a voksok 74 százalékát begyűjtve lett az első.A Magyarország-Portugália találkozó 19. percében egy magyar szögletet követően a portugálok kifejelték a labdát, a tizenhatos vonalán a kapu felé álló Nani hátracsúsztatta, éppen Gera Zoltánhoz, aki mellel maga elé tette, majd 23...
A rovat további témái
- Szerb bíró vezeti válogatottunk nyolcaddöntős meccsét
- Íme, itt az ajándékunk: a csoda, ami biztosan nem három napig tart
- Íme David Guetta nekünk szánt klipje - nézze meg!
- Vannak még szabad jegyek a Magyarország-Belgium meccsre
- Varázslatos este Lyonban: hit, remény, szeretet, erre egyszerűen nincsenek is szavak
- Nekünk már nyolc: Gera nélkül állhat fel szerdán a magyar válogatott Ronaldóék ellen
« Előző
2025 | 2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

