Rosberg nyert Hamilton és Vettel előtt Monzában
2016. szeptember 04. vasárnap 15:43

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat vasárnap.
A második helyről rajtoló német versenyzőnek ez volt pályafutása 21., s idei hetedik futamgyőzelme.
Rosberg mögött csapattársa, a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, aki továbbra is vezet a pontversenyben, de előnye két pontra csökkent. Harmadikként a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel ért célba.
Balesetmentes volt a rajt, de több pozíciócserét is hozott: az élről induló Hamilton az első kanyar után már csak a hatodik volt, ugyanis Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas és Ricciardo is megelőzte. A kerékcserék kezdetére két helyet javított a brit pilóta, az élen haladó Rosberg előnye pedig ekkor már több mint tíz másodperc volt.
Az első boxkiállások után ugyanaz maradt az első négy sorrendje, mint előtte, de a Ferrari taktikájában két kerékcsere szerepelt, a Mercedesek viszont csak egy-egy alkalommal álltak ki, így Hamilton a második helyre került, Vettel és Räikkönen elé. Ebben a kvartettben a hajrá már nem hozott izgalmakat, mert túlságosan nagy volt az időkülönbség az autók között, Daniel Ricciardo viszont megelőzte Valtteri Bottast, ezzel előrelépett az ötödik helyre.
A világbajnoki sorozat két hét múlva Szingapúrban folytatódik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

