A diósgyőri arénát választották a tavalyi év stadionjának
A DVTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database. A lengyel honlap - amely a versenyt kilencedszer hirdette meg - másfél hete tette közzé a tízes listát, amelyen még egy magyar létesítmény, a MOL Aréna Sóstó is szerepelt. A top tízben a magyarok mellett négy orosz, két kínai, valamint egy-egy török és ausztrál aréna kapott még helyet. A Stadium Database a szakmai zsűri döntésének megszületése után kiemelte, hogy korábban még egyszer sem végzett az élen olyan kicsi létesítmény - 15 ezres -, mint a diósgyőri, de ha van olyan,...
Vas László, a PMFC trénere szerint rajtra kész a csapat, a játékosok szeretnének bizonyítani
Megerősödött kerettel, sikeres felkészülést követően vág neki a PMFC a hétvégi NB III-as tavaszi rajtnak. Vas László minden mérkőzésen a maximumot várja el a játékosaitól, nem lesz ez másként a bajnoki győzelemre esélyes Szeged-Grosics Akadémia ellen sem. A vezetőedző bízik abban, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét tavasszal. - Mennyire elégedett a téli felkészüléssel?- Elégedettségről majd csak a bajnokság végén, a számok tükrében tudunk beszélni, de az elvégzett munka remek volt. A fiúk mindent beleadtak és tették a dolgukat úgy, ahogy azt kell. Az...
Fradistákkal erősített a PVSK-Mecsek Füszért
Másfél éves szerződést kötött a PVSK-Mecsek Füszért OB I-es vízilabdacsapatával két tehetséges fradista, Gál Dávid és Turnai András a középszakaszban már Lukács Gergely vezetőedző rendelkezésére állhat. Fontos együttműködési megállapodást kötött az FTC-Telekom Waterpolo és a PVSK-Mecsek Füszért, amelyről De Blasio Domenico szakosztályvezető számolt be:- Nagyon nagy előrelépésnek tartom, hogy egy olyan kimagasló eredményekkel és nagy múlttal rendelkező klubbal sikerült együttműködési megállapodást kötnünk, mint a Ferencváros. A két együttes vezetősége abban állapodott...
Michelisz mellett Tassi...
A Honda Racing hétfői bejelentése szerint Tassi Attila vezeti majd a japán gyártó egyik autóját a túraautó-világkupa (WTCR)...
Kozármislenyi döntetlennel...
A PMFC utolsó téli felkészülési mérkőzésén 1-1-es döntetlenre végzett a Kozármisleny FC vendégeként. Vasárnap délután játszotta nyolcadik, egyben utolsó téli...Kozármislenyben tartja...
Vas László együttese nyolcadik, egyben utolsó edzőmeccse alkalmával a Kozármisleny otthonában lép pályára február 24-én,...
Egy legendás játékos...
1975. február 22-én, hazai pályán kezdte a labdarúgó NB I tavaszi szezonját a PMSC gárdája. A dr. Dunai János vezette...
Beszélgetésre várják...
Február 23-án, 18:00 órától PMFC szurkolói ankétra kerül sor a Made in Pécs Caféban (Király-Kazinczy utca sarok). ...
Véget értek a megyei leány...
A tél folyamán zajlottak a leány utánpótlás futsal bajnokságok, amelyeken az elmúlt hétvégén hirdettek eredményt...
Hat újonnan igazolt játékossal vághat neki a tavaszi pontvadászatnak a PMFC
Teljessé vált a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának játékoskerete, a téli átigazolási időszak alatt a piros-feketékhez szinte minden posztra erősítést jelentő focistát sikerült szerződtetni. Vas László vezetőedző két kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal vághat neki a tavaszi harmadosztályú pontvadászatnak, a csapatot hat új játékos erősíti. De Oliveira Ayrton 1997-ben született Budapesten. Édesanyja magyar, míg édesapja révén brazil vér is csörgedezik az ereiben. A középpályás tehetségére hamar felfigyeltek a felcsúti akadémiánál, ahol szép sikereket ért el az...
A Babarc, a Vajszló, a Kökény és a Szigetvár került a döntőbe
A megyei III. és IV. osztályú csapatok is befejezték a Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokság selejtezőit. A Babarc, a Vajszló, a Kökény és Szigetvár labdarúgócsapatai lesznek ott a vasárnapi négyes döntőben. Ahogy már beszámoltunk róla, vasárnap eldőlt, hogy a megyei I. és II. osztályú csapatoknál - maga mögé utasítva a fináléban a PEAC-ot - a Szederkény lett a műfű bajnoka. A megyei III. és IV.-esek egy héttel később kezdték a Csofém Téli Nagypályás Műfüves ligát, így náluk hétvégén csak a selejtezőknek lett vége.Az alacsonyabb osztályok együttesei szintén négy...
Az összes jegy elfogyott a horvátok elleni Eb-selejetezőre
Telt ház előtt játszhat majd a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes horvátokkal az Európa-bajnoki selejtezősorozat első hazai mérkőzésén. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának híre szerint kedd délelőttre minden jegy elkelt a március 24-én esedékes találkozóra, melyet a Groupama Arénánban rendeznek. Az MLSZ emlékeztet rá, hogy a belépőket múlt péntektől elsőként a szurkolói klub tagjai vásárolhatták meg, egységesen húszszázalékos kedvezménnyel, majd hétfőtől mindenki előtt megnyílt a vásárlás. A klubtagok nagy számban éltek az elővásárlási...
Már megvásárolhatóak a...
Március elején elrajtol az NB III Közép-csoportjának tavaszi idénye. Éppen ezért mostantól a PMFC Stadion utcai klubházában...
A Szederkény nyerte meg a...
A Szederkény vasárnap délután a négyesdöntő fináléjában tizenegyesekkel megverte a PEAC-ot, s ezzel megnyerte az idei Csofém...
Hetedik edzőmeccsét...
Hetedik téli felkészülési mérkőzésén elszenvedte első vereségét a PMFC NB III-as labdarúgócsapata, amely szombaton a Baranya...
Negyvenhat évvel ezelőtt...
1973. február 16-án alakult meg a PMFC jogelődje, a Pécsi Munkás Sport Club. Mintha ma lett volna! Na...
A férfi gyorskorisoké az Év...
Rekordot jelentő 439 szavazat alapján hirdettek győzteseket csütörtökön az M4 Sport-Az Év sportolója gálán. Az...
Újabb felkészülési...
A Vas László vezette piros-feketék eddigi legerősebb ellenfelüket legyőzve továbbra is hibátlanok a felkészülés során. Szerdán...
Véget értek a helyosztók a CSOFÉM Téli Műfüves bajnokságban
A hétvégén véget értek a Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokság helyosztói a megyei I. és II. osztályú labdarúgócsapatok számára. A legjobb négy gárda vasárnap egy minitornán dönt az érmek és a kupa sorsáról. Egy hónappal ezelőtt huszonnyolc megyei I. és II. labdarúgócsapat veselkedett neki az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága által szervezett Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokságnak, de már csak négyen maradtak talpon a kupáért folytatott harcban.A selejtezők négy fordulón keresztül, négy városban, Mohácson, Kozármislenyben, Pécsett és Szentlőrincen...
Burján Csabával nyert világkupát a magyar férfi váltó
Az olimpiai és Európa-bajnok magyar férfi váltó lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának összetett győztese. A vk záróállomásán, az olaszországi Torinóban még pénteken kizárták a Burján Csaba, Krueger Cole, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex összeállítású kvartettet, amivel veszélybe került az elsőség. Azonban az eredmények szerencsésen alakultak, mivel a rá egyedül veszélyes kínaiak nem tudtak döntőbe jutni. Magyar staféta korábban még soha nem nyert összetett vk-t.
A Bonyhádot is lenyomta a PMFC a hátsó füvesen
A héten a második, zsinórban ötödik téli felkészülési mérkőzését is sikerrel zárta a PMFC NB III-as labdarúgócsapata, amely szombat délelőtt a Tolna megyei I. osztályban szereplő Bonyhád VLC gárdáját fogadta a Stadion utcai hátsó füves pályán. A jó iramú előkészületi összecsapás 2. percében a fekete mezes vendégek első próbálkozása a hazai bal alsó kapufát találta el. Ezt követően viszont fokozatosan átvették a rendkívül hasznos találkozó irányítását a felforgatott felállásban pályára lépő piros-feketék, akik közül a 26. minutumban Kondor Kristóf jobbról...
A rovat további témái
- Euro 2020: a Hősök terén lesz a szurkolói zóna
- Csányi Sándort közfelkiáltással választották ismét FIFA-alelnökké
- Az edzők nyerték meg a baranyai MLSZ focitornáját
- Szlovák-magyar: az összes jegy elfogyott a vendégszektorba
- Játékvezetői tanfolyamot is indít a baranyai szövetség
- Vári Attila: történelmi aranyérmet és sportfejlesztéseket hozott Pécsnek a tavalyi év
« Előző
999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 | 1161 | 1188 | 1215 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...

