Ismét talpra áll-e a manchesteri óriás?

2019. március 10. vasárnap 18:39

Ismét talpra áll-e a manchesteri óriás?

Gazdag, és a topklubok közt is igen tartalmas történelme során vált a Manchester United a megújulás és a soha meg nem alkuvás szimbólumává, úgy a futballpályán, ahogy azon kívül is. 

Elég csak a Matt Busby által fémjelzett fiatalok csapatát megemlíteni, akik minden
előzetes kételyt megcáfolva halmoztak sikert sikerre Angliában és azon kívül, egészen a labdarúgás egyik legsötétebb napjáig: 1958. február 6-án a csapat gépe balesetet szenvedett a müncheni repülőtéren felszállás közben, ez többek közt nyolc labdarúgó életét követelte.


A csapatnak a nulláról kellett építkeznie, azonban viszonylag rövid időn belül (jórészt saját nevelésű fiatalokkal) ismét Anglia és Európa krémjébe verekedte magát a United.

A csapat legsikeresebb időszaka kétség kívül Sir Alex Ferguson 1986-tól 2013-ig tartó
regnálása alatt zajlott. A skót edzőlegenda Unitedje magáénak tudhat 5 FA kupát, 2
Bajnokok Ligáját és 13 bajnoki címet.


Mi történt azóta?

A 2013-14-es szezonra a Manchester United vezetősége Sir Alex-szel karöltve találta
alkalmasnak a szintén skót David Moyes-t a klub hagyományainak és sikereinek
továbbvitelére. Az új edző a Community Shield elhódításán és a Bajnokok Ligája
negyeddöntőjéig jutáson kívül (ahol a Bayern búcsúztatta őket) nem ért el említésre méltót, a bajnokságban pedig kifejezetten szenvedett a korábbi bajnokcsapat. Moyes a szezon végét sem élte meg, a vezetőség 13 meccsel a bajnokság befejezte előtt menesztette őt, és Ryan Giggs-et nevezte ki a következő mérkőzésekre, ám a korábbi legenda sem tudott már javítani a szezonon, a United a 7. helyen végzett.

Nagy nevek, kis eredmények 

A 2015-2016-os Premier League-et már a korábban több csapatnál is bizonyító holland
szakemberrel, Luis Van Gaal-lal kezdte meg a Manchester United, ám az új kapitány
eredményei helyett inkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sajtótájékoztatók alatt többször is elfelejtette saját játékosainak nevét. Van Gaal emellett súlyos összegek elköltésével sem tudott továbbjutni a Bajnok Ligája csoportkörből, így 3. helyen végezve az Európa Ligába kerülő Unitedet a Liverpool búcsúztatta, továbbá a bajnokságban elért helyezés is csak egy kiábrándító 5. helyezésre volt elég, a holland sem élte meg a következő szezont.

A Manchester United vezetősége ezután a portugál sztáredzővel, José Mourinho-val próbálta ismét a labdarúgás elitjébe segíteni a csapatot a következő szezonban. A Sir Alex-éra óta Mourinho volt az első United edző, aki jelentősebb sikert ért el a csapattal. Első szezonjában bezsebelte az Európa Ligát és a Ligakupát, a Community Shield-et, de a bajnokságban csak 5. helyezést ért el csapat. Az EL megnyerése miatt azonban ismét indulhattak a legmagasabb szintű sorozatban, a BL-ben. A következő szezonban csoportját megnyerő Unitedet azonban az alacsonyabban sorolt Sevilla az első egyenes kieséses körben kiütötte, ezzel hamar összetörve a BL reményeket, viszont a bajnokságban a győztes City mögött 2. helyen végzett a csapat. Mourinho költekezése és sikerei nem voltak kielégítők, a harmadik szezonjában pedig a játékosaival és a szurkolókkal egyaránt megromlott a viszonya, a Premier League-ben pedig az elmúlt évtizedek legrosszabb startjával negatív rekordot döntött, így a harmadik szezonját Mourinho sem tölthette ki, 2018. december 18-án a klub
bejelentette közösségi oldalán, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak az edzővel.


Újra a győztes úton?

A szezon végéig ideiglenesen kinevezett edző nem más, mint Ole Gunnar Solskjaer, akiről a Manchester Unitedet kedvelő emberek igencsak szép emlékeket őrizhetnek: nem utolsó sorban az ő 93. percben szerzett góljával lépett Európa trónjára 1999-ben, Barcelonában csapata.

A norvég edző visszahozta a támadófocit Manchester vörös oldalára, a bajnokság 8. helyéről indulva rohamléptekben haladt egyre feljebb a tabellán, jelenleg a 4. helyet foglalja el a United, ezzel immár BL-induló pozícióban. Sokat mondó érdekesség, hogy mikor José Mourinho-t kérdezték, mi kellene a negyedik hely eléréséhez, a válasza az volt, hogy „egy csoda". Mindemellett Solskjaer-nél sikeresebben egy Manchester United edző sem kezdte pályafutását.

Úgy tűnik, a csapat hagyományaihoz visszatérve a mutatott játék is a régi formára emlékeztet, apró szépséghiba volt a Bajnokok Ligájában, a Párizstól elszenvedett 2-0-ra végződött hazai vereség, de egy építkezőfélben lévő csapattól ez talán nem elfogadhatatlan eredmény, ugyanakkor a csapatra még várt egy visszavágó Franciaországban. S ott 3-1-re nyerve tovább is jutottak!

Vajon Solskjaer lesz az, aki visszavezeti a Manchester United csapatát Európa elitjébe?

(Képeink a Manchester United - Paris Saint-Germain mérkőzésen, az Old Traffordban készültek.)

Pauska Marcell - Fotók: P. Zs.