Tizenkét évet kapott a pécsi G. László, aki tavaly szúrt le egy férfit egy belvárosi bár előtt
2016. április 05. kedd 14:35

Jogerősen tizenkét év fegyházra és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla G. Lászlót, aki tavaly egy belvárosi bár előtt halálosan megsebesített egy férfit.
A bíróság megállapítása szerint a 25 éves, büntetett előéletű G. László 2015. február 20-án két sör és egy marihuánás cigaretta elfogyasztása indult szórakozni, az este folyamán azonban még több boltban és szórakozóhelyen is vásárolt szeszes italt.
Ennek köszönhetően az éjszakai órákra már jócskán ittas állapotba került, amikor a belvárosi Monte Cristo nevű szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy 28 éves férfival. A vitának a férfi ismerősei vetettek véget azzal, hogy visszahívták őt a szórakozóhelyre.
G. László azonban hangosan bekiabált a tőle idősebb férfinak, közben elővette a zsebéből a nyolc centiméter pengehosszúságú kését, amit a háta mögött tartott. A 28 éves férfi mit sem sejtve megindult a bejárat felé, s amikor az utcára lépett, megpróbálta megütni G. Lászlót, aki elhajolt és azonnal nagy erővel mellkason szúrta. A kés a férfi szívét érte, így hiába szállították kórházba, az életét már nem tudták megmenteni.
A késelő a bűncselekményt követően a helyszínről elmenekült, a rendőröknek viszont sikerült négy órán belül elfogniuk.
Az elsőfokú bíróság G. Lászlót emberölés bűntette miatt 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla az ítéletet helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.
EQM
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...