Rövidpályás gyorskorcsolya vb: Burján Csaba elődöntős

2019. március 08. péntek 10:52

Rövidpályás gyorskorcsolya vb: Burján Csaba elődöntős

A két olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra jutott elődöntőbe 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán a pénteki selejtezőből. 

 

 

Liu Shaolin végig elöl helyezkedett, dél-koreai riválisával csatázott az éllovas pozícióért, de ahogy Li Dzsune Szeo elment mellette, a 23 éves ferencvárosi mindig azonnal visszaelőzte, így a célvonalon is elsőként haladt át.

A pécsi versenyző szintén gond nélkül és futamgyőztesként lépett tovább a legjobb 21 közé. Burján hosszú körökön át negyedikként "utazott" a futamában, majd négy körrel a vége előtt minden vetélytársát körbekorcsolyázva élre állt, vezető helyét pedig már nem is engedte át senkinek.

A harmadik magyar férfi induló, Varnyú Alex nem járt szerencsével, ugyanis szinte végig negyedik helyen haladt, ráadásul az utolsó két körre leszakadt, mivel nem bírta a táv 2015-ös világbajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov tempóját.

A nőknél Jászapáti futamát rengeteg pozíciós harc jellemezte, félkörönként változott a sorrend, majd a 20 éves szegedi versenyző hét körrel a vége előtt átvette a vezetést, s olyan tempót kezdett diktálni, hogy csupán két ellenfele tudta követni, azaz a továbbjutása biztossá vált. Végül az orosz Jekatyerina Jefremenkova mögött második lett.

Bácskai Sára Luca pont ugyanezt a taktikát választotta, hét kör volt hátra, amikor élre tört, de előbb egy kínai ellenfele előzte meg, majd két körrel a vége előtt a dél-koreai Kim Dzsi Ju és a táv tavalyi Európa-bajnoka, az olasz Martina Valcepina is elszáguldott mellette, így negyedikként éppen búcsúzott.

A vb programja az 500, majd az 1000 méteres selejtezőkkel folytatódik.

MTI