Római-kori bazilika az Ítélőtáblánál?

Római-kori bazilika az Ítélőtáblánál? Mint arról beszámoltunk, a Kossuth téren zajló ásatásokon huszonöt római sírt tártak fel a régészek (lásd jobbra fent, a kapcsolódó írások között - a szerk.) - de a város több pontján is dolgoznak a szakemberek.  Tóth Zsolt vezetésével a Rákóczi út és a Jókai utca kereszteződésénél, az Ítélőtábla melletti irodaház építését megelőző próbafeltárások zajlanak. Dr. Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok régészeti osztályának vezetője munkatársunknak azt mondta, számítottak rá, hogy a Postapalotától délre húzódó épületmaradványok folytatását ezen területen is megtalálják...

Hétfőtől: Táncmaraton Pécsett

Hétfőtől: Táncmaraton Pécsett A találkozón Lengyelország, Törökország és a vajdasági magyarság néptáncegyüttesei képviselik kontinensünk különféle kulturális színeit, magukkal hozva hagyományos táncaikat, zenéjüket és viseletüket. Őket kiegészítve Pécs legszínvonalasabb magyar és nemzetiségi együttesei jelenítik meg a házigazda város gazdag kulturális örökségét, bemutatva a környéken élő magyar, horvát, sváb és cigány lakosság hagyományos tánckultúráját. Ez az első ilyen formában szervezett táncmegmozdulás - mondta a Pécsi Újság.hu-nak Vass Oszkár, az esemény főrendezője.Vass lapunknak azt is elmondta, nem...

Álljon meg a menet: elzálogosítják Pécs jövőjét!

Álljon meg a menet: elzálogosítják Pécs jövőjét! A manufaktúrának az elmúlt hónapokban végrehajtott tőkeemelés után továbbra is megmaradt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felé egy 260 milliós tartozása, melynek kiegyenlítését 2017-ig kell a részvénytársaságnak teljesítenie. Az MFB ellenben kevésnek találta - az EKF-ben nem érintett - gyárépületekre bejegyezni kívánt hatszázmilliós jelzálogot, így újabb biztosítékot kérve további négy ingatlanra - például az Örökség Házra, vagy a Pécs TV otthonára - jegyeztek be jelzálogot, 300 millió forint értékben.Mint megtudtuk, az Európa Kulturális Fővárosa-program előfinanszírozásához,...

Pécsi gimnazista, Bartha...

A versenyt megnyerő végzős pécsi gimnazista, Defa (Bartha Márk) a stílussal még gyerekkorában, főként az MTV-n és videókon ismerkedett, ám komolyabban három és fél éve foglalkozik a...

Négy év letöltendő a...

Az első fokon eljáró Pécsi Városi Bíróság szombaton meghozott ítéletében az elsőrendű vádlottat, a 24 éves O. Zsoltot bűnösnek találta közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért négy év...

A Férfi Főzőegylet újabb...

A Férfi Főzőegylet újabb ajánlatai Levesek:Gombás- juhtúró krémlevesHozzávalók: (4 személyre): 12 dkg brindza (juhtúró), 20 dkg gomba (ha lehet erdei), 10 dkg...

Lezárul a Kelemen-éra...

Lezárul a Kelemen-éra vizsgálata A PVV Zrt. éléről tavaly nyáron közös megegyezéssel távozott Kelemen László vezérigazgató. A rendőrség tavaly nyomozást...

MSZP: a választmány üzent...

Simon Gábor emlékeztetett arra, hogy felhatalmazást kapott a választmánytól, tárgyaljon Gulyás Józseffel, az SZDSZ országos tanácsa elnökével a két párt közötti együttműködés...

Tűzróka a pécsi állatkertben

Tűzróka a pécsi állatkertben Tűzróka a pécsi állatkertben. Két tűzróka és négy európai szürkefarkas érkezett a pécsi állatkertbe, melyeket az új kifutóban...

Somogy: "fesztivál" a Területrendezési Tervről

A Fidesz Somogy megyei képviselőcsoportja közleményben reagált az elhangzottakra. Mint írták, a szocialista képviselők nyilatkozatából úgy tűnik, "végképp cserbenhagyták a somogyi embereket". Gyenesei István független somogyi országgyűlési képviselő pedig azt mondta: a somogyiak számára elfogadhatatlan a parlament elé terjesztett Országos Területrendezési Terv (OTT).Kolber István a sajtótájékoztatón kiemelte: a területfejlesztés és a területrendezés két külön fogalom, amit azért fontos szétválasztani, mert előbbi rögzített dokumentuma az Új Magyarország Fejlesztési Terv,...

Kultúrák a mi utcánkban: uniós fotópályázat

A pályázaton kortól és származástól függetlenül minden európai lakos részt vehet, csupán annyi a dolga, hogy fogja a fényképezőgépét, és kilép a bejárati ajtón.A nevezés módjáról és a fotóvalkapcsolatos kikötésekről további információ itt:http://www.street-cultures.eu/843.0.html?&L=12A dijak:1. az első díj egy Canon EOS 5D típusú professzionális digitális fényképezőgép 24-105 mm-es optikai lencsével. Az első díj győztese ezen kívül egy utazást is nyer, 3 európai fővárosba (minden városban 2 napot tölthet el, ez összesen 6 nap). (Az első díj értéke kb. 5000 €) 2. a második...

Más diákigazolványával utazott, az ellenőrök elkapták

Az ellenőröknek gyanússá vált a használó azonossága, ezért rendőrt hívtak. Később megállapították, hogy az eredeti tulajdonos elhagyta az igazolványát, amelyet később legalább három alkalommal, összesen 31.000 forintos blicceléseknél mutatták fel. A lányt ezért előállították és okirattal való visszaélés miatt hallgatták ki gyanúsítottként a pécsi nyomozók.

EKF: Mészáros teázni hívta...

Többek között szó volt arról, hogy a turisták száma fokozatosan nőni fog, ami azt jelenti, hogy már most stratégiát kell kidolgozni a hulladék eltakarításra, a szálláshelyek...

Magyar Bálint Pécsett: jön...

Kék nejlonköpeny, pedellus bácsi, szénszünet... Még mindenki jól emlékszik a közelmúlt iskoláira, tanóráira, azonban sokkal kevesebben tudják elképzelni, hogy milyen is lesz a jövő. Ebben...

Több száz biciklis lepte el...

A Városháza előtt kiterített molinón megszámlálhatatlan aláírás gyűlt össze, emlékeztetendő a városvezetést, hogy a bringás infrastuktúra fejlesztése elsősorban szándék kérdése, nem lehet...

Eboltások a jövő héten a...

Az oltás díja darabonként 2500 Ft. A 81/2002 (IX.4.) FVM rendelet 8.§ (2) bekezdése szerint a veszettség elleni immunizálással egyidejűleg kötelező az ebek féreghajtó szerrel való...

"A Rákból mentünk nulladik...

- Mi tagadás, meglehetősen nehéz elérni Önt. Két hónapja jelentkeztünk be egy interjúra, s mostanra kaptunk lehetőséget.- Az...

You Jane-koncert a Laborban

You Jane-koncert a Laborban A komlói gyökerű banda hadilábon áll a stílus meghatározását illetően: „leginkább zenei csemegének nevezném...

Vasárnapi zenekari koncert az Ágoston téren

A rendezvénysorozat a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány szervezésében valósul meg és a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program 2008-as felvezető évének hivatalos programja.Az első koncertre április 27-én kerül sor a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar közreműködésével. További időpontok: május 25., június 29., július 27., augusztus 31. és szeptember 28.

Nekiment egy férfi a közterület felügyelőnek

Elsodorta a közterület felügyelőt, majd elhajtott az a 39 éves pécsi férfi, akit csütörtök délelőtt a József utcában ellenőriztek volna. A felügyelő nem sérült meg, s értesítette a rendőrséget. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták, ellene a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást.

Tasnádi Péter közleménye a Leőwey gimi átadásáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának célja, hogy a Leőwey Klára Gimnázium, mint egyik legértékesebb oktatási intézményünk, a jövőben is megfeleljen az ott tanulók és dolgozók elvárásainak. Az intézmény elköltöztetése sem a város vezetésének, sem a gimnázium tanulóinak és dolgozóinak, sem Pécs lakosságának nem érdeke. Az egyház és az önkormányzat kapcsolatában mindig a konszenzusra törekedtünk. Célunk most is ez, ám számunkra ugyanolyan fontos a Leöwey Klára Gimnáziumban folyó magas színvonalú oktatás feltételeinek zavartalan biztosítása. Ezért reálisan két lehetőséget látunk:...