Dinnyések: ahol a part szakad
2008. július 05. szombat 22:38

- A kilencvenes évek végén egy-egy nagyobb termelő még busás haszonnal zárta a szezont, s akár egy családi házat is fel tudott húzni a pár hónap alatt összehozott profitból. Ma a szerencséseknek még éppen megéri dinnyeüzlet, de sokan nullszaldó közelében vagy veszteséggel zárják ezt az évet is - vetítette előre a várható dinnyepiaci forgatókönyvet a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal sellyei falugazdásza, Simon Vince.
Évről évre rostálódnak
Simon Vince utalt rá: minden évben egyre kevesebb a dinnyetermelő, mert aki két-három egymást követő évben bukik az üzleten, végleg lemond a termesztésről. A nyereség egyre zsugorodó mértéke pedig azokat is elriasztja a további próbálkozásoktól, akik korábban még láttak némi fantáziát a dinnyézésben.
Mint utalt rá: tíz évvel ezelőtt még kétezer hektáron termelték azt a bizonyos mézédest, idén viszont már kétszázon sem. Ráadásul évről évre egyre többen hagynak fel a termesztéssel - mára száznál is kevesebb a gazdák száma. Egyre jobban félnek belevágni ugyanis a hektáronként több mint félmilliós befektetést igénylő üzletbe.
Az ágazatban összetett problémahalmaz zúdult ráadásul az utóbbi években a dinnyésekre: szinte minden költségük (üzemanyag, magok, fólia, műtrágya) sokszorosára emelkedett, miközben az eladási árakat szinte bebetonozta a piac. Az EU-ba történő belépésünkkel pedig a korai dinnyetermesztés - azaz a nem szabad földes - vált gyakorlatilag okafogyottá. A görög és spanyol gyümölcsök miatt ugyanis szinte már pultra sem kerül a nyár első felében a magyar áru.
Simon Vince bízik benne, hogy a hazai csúcsidőszakra, azaz július második felére, lecseng a mediterráneumban szezon, s így sikerül túladniuk a gazdáknak a portékáikon.
Persze így is a külföldiek miatt mélyre nyomott árakon - azaz kilónként száz forint körüli áron kaphatjuk majd meg a főszezonos dinnyét, míg a termelőknek most is csak 70-100 forintot fizet a kereskedő a 200 forintért kínált áruért cserébe.
Hogy a végső ellehetetlenülés ne fenyegesse a gazdákat, egy ideje cseh és lengyel exporttal próbálkoznak - nem kevés sikerrel -, s az idei első szállítmányok már úton is vannak. A szakemberek szerint e kivitel további fejlesztése jelentheti a kiutat.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...