Mindössze egy jelentkező a városi ingatlancsomagra
Mint korábban megírtuk, egy csomagban szeretne megszabadulni Pécs önkormányzata jó néhány ingatlanától: a többek között a Magasházat is tartalmazó együttesért öt milliárdot kívánnak kapni Tasnádi Péterék.Információink szerint - a tegnap lejárt határidőig - egy jelentkező vásárolta meg a 2 millió forintos dokumentációt. A hírzárlat egyelőre teljes.Ismert, Pécs az elmúlt időszakban hitelképtelenné vált, így néhány hete hatvannégy városi ingatlanra - köztük a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokra - kellett jelzálogjogot bejegyezni, s az EIB-hitelkeretet is beszámítva immár 31 milliárdos...Eltűnt huszonegy kínai diák a PTE-ről
A dél-kínai Fucsian (Fujian) tartományból származó fiatalok - másik tizenegy hallgatóval együtt - áprilisban érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, hogy részt vegyenek az egyetem három hónapos angol nyelvű előkészítő kurzusán. A huszonegy diák azonban egy napon kiköltözött az egyetem vendégházából, és távozott, ám erről előzetesen senkit sem tájékoztattak - mondta el Győrffy Zoltán.Álmosné Kajdy Ella, a PTE nemzetközi oktatási központjának vezetője a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a huszonegy diákot egyazon kínai ügynökség hozta Pécsre. Az egyetem jelezte a történteket...Traffipaxos mérések szerdán Pécsett
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Zsolnay út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, József A. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Siklósi u.13.00 - 13.45 óráig: Pécs Athinay út14.00 - 14.45 óráig: 57-es főközlekedési út15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Megyeri út.16.00 - 17.00 óráig: Pécs, Makay I. útAz egyház is segíti az EKF...

Kevesebbet adnak a multik is

Várostörténeti: 4000 év...

Vádemelési javaslat a...
"A rendőrség negyvenöt rendbeli állatkínzás vétségének elkövetése címén javasolta a vádemelést a napokban. Ha a gazdasági társaság ügyvezetőjének bűnössége beigazolódik, a bíróság...A Széchenyi gimi...
Iskolánk, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs legrégebbi állami fenntartású középiskolája az elmúlt tanévben ünnepelte a Köztársasági Elnök Úr fővédnöksége alatt...Embercsempész kerítőt...
Egy személygépkocsi vezetőjének igazoltatása során derült ki, hogy a 31 éves Sz. E. pécsi lakos ellen ún. schengeni elfogató parancs van érvényben. A rendőrök elfogták, később őrizetbe...Ami összeköti Sienát az Üllői úttal
A Manchester United - Barcelona derbire 77 ezer fogadást kötöttek (ez második a rangsorban), 69 millió 300 forint értékben (ami viszont az első), míg a Chelsea - Liverpool összecsapás 81 ezer fogadást generált (a legtöbbet a héten), 55 millió 200 ezer forint befizetésével (heti második). A Szerencsejáték Zrt. a MU - Barca meccs kapcsán fizette ki a legtöbb, 200 ezer híján 36 milliós nyereményt, ezt a Premier Liga egyik tradicionális összecsapása, az Arsenal - Everton (London - Liverpool) követte 31 millió 900 ezer forinttal.A Juventus, becenevéhez „méltóan" játszva (ti....Pécsi Borbörze a Város Boráért
A megmérettetésen, melyen a város polgárai közül bárki részt vehetett, mint bíráló, csak a Pécsi Borúthoz tartozó szőlőterületeken termett borokat nevezhették be a gazdák, akik személyesen kínálták termékeiket a borbörzén. A közönség a következő borokat tartotta arra érdemesnek, hogy ezek egyike legyen Pécs Város Bora 2008-ban:Fehérborok:1. Rajnai Rizling Szabó Pince2. Ravasz Cuvée Lisicza Borház3. Chardonnay 2007 Radó Pince és Cirfandli Wekler PinceRosé borok:1. Cabernet Sauvignon Indivinum2. Rosé Cuvée Lisicza Borház3. Kékfrankos Püspöki PinceVörösborok:1. Cabernet Franc 2006...Internetakadémiát rendez a T-online

Hagyományőrző Pünkösdölő a...
A kereszténység a Húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a Szentlélek eljövetelét. A vallási megemlékezés mellett igen erős az ünnep folklór jellege is hazánkban. Népi hagyományaink...Új gyermekotthon Mohácson

Erdei fotópályázatot hirdet...
A pályázaton mindenki részt vehet, aki ezekben a vendégházakban száll meg, és pihenése során fényképeket, illetve videót készít a természetről, az aktív kikapcsolodás legemlékezetesebb...Nevelt lánya szült...
A férfit erőszakos közösülés és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével gyanúsítják, de szemérem elleni erőszak gyanújában is folyik a nyomozás. A rendőrök igazságügyi pszichológus...Vedres Csaba az ÖPE...
Vedres Csaba zongoraművész, a szentendrei Péter-Pál templom kántora, zeneszerzőként és muzsikusként egyaránt gazdag tapasztalatokkal rendelkezik az ún. "komolyzene" és az ún....Ünnepi hulladékszállítási...
Május 12-én (Pünkösd hétfőjén) lesz hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol hétfőre esik a szállítási nap. Kérik a lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig...A pécsi Havasi János is pályázott az MTV-elnökségre
Kuratóriumi tagok tájékoztatása szerint az első menetben pályázó Hammer Ferenc, Rudi Zoltán és Szabó Stein Imre is beadta anyagát.Havasi János, az MTV határon túli szerkesztőségének vezetője megerősítette az MTI-nek indulása hírét, annyit közölve, hogy "klasszikus közszolgálati tévét" írt le elképzeléseiben. A jelöltek között van a fiatalon a köztelevízióban műsorvezetősködő, most a műszaki egyetemen tudományos munkatársként tevékenykedő Marcsa Attila és a korábban a Szabadság téren éveken át tevékenykedő Székely Ferenc is.Sorrendben ez a második pályázat a tisztségre;...Traffipaxos mérések kedden Pécsett
08.15 - 09.00: 57-es út 09.15 - 10.00: Pécs, Siklósi út 10.15 - 11.00: Pécs, Zsolnay út11.15 - 12.00: Pécs, Makay út13.00 - 13.45: Pécs, Bacsó B. út14.00 - 14.45: Pécs, Nagy I. út15.00 - 15.45: Pécs, Siklósi út16.00 - 17.00: Pécs, Megyeri út"Cyberjazz" turnényitó a ZeneParkban

« Előző
52248 | 52269 | 52290 | 52311 | 52332 | 52353 | 52374 | 52395 | 52416 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Elhunyt Mokos Tibor, a Pécs TV...
- Nyomozás indult a Dunába fulladt...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...
- Önök szerint normális, hogy ez...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Teherautót lopott egy részeg...