A pécsi MSZP-irodába is érkezett fehér poros boríték

A borítékot, amelyen címzettként az MSZP, feladóként a "Ferenci Bt." volt feltüntetve, az iroda alkalmazottai kinyitották, majd értesítették a rendőrséget - mondta Fuchs Gábor.A szocialista politikus hozzátette: a nyomozók jelenleg helyszínelnek az épületben.Szerdán több mint egy tucatnyi budapesti MSZP-iroda, valamint az SZDSZ XIII. kerületi irodája kapott fehér port tartalmazó borítékot. A küldemények feladójaként egy esetben egy fiktív kft., a többi esetben fiktív személyek és címek szerepeltek. A küldeményeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat...

Gázrobbanás: halálos tömegszerencsétlenség ügyében nyomoznak

A minősítés megváltoztatását a halálos kimenetel mellett a sérültek magas száma indokolta - mondta Fellegi Norbert alezredes. Hozzátette, hogy időközben sikerült dokumentálni, pontosan hol történt szerdán a robbanás, innentől kezdve a szakértői bizonyítás a nyomozás fő feladata. A felelősöket a bíróság kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja.A rendőrség korábban kevésbé súlyos bűncselekmény, közveszély okozása és foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen.Brandtmüller István statikai...

Gázrobbanás: az Allianz Hungária sajtóközleménye

A tegnapi napon az Ybl Miklós u. 6. szám alatt bekövetkezett gázrobbanás hatalmas károkat okozott, magában az épületben, a környező építményekben, gépjárművekben egyaránt, illetve sajnos emberéletet is követelt.Az első felmérések és becslések alapján a vagyoni kár meghaladhatja a 100 millió Ft-ot is.Az Allianz Hungária Biztosítóhoz a tegnapi napon már érkezett kárbejelentés. Az Allianz munkatársai már kiszálltak helyszíni kárfelmérésre. A károk felmérése és az adatok feldolgozása folyamatos. A társaság a lehető leggyorsabban megtéríti a károkat, ahol szükség van, ott kárelőleget...

Gázrobbanás: meghalt a...

A baleset legsúlyosabb sérültje egy idős asszony volt, aki a gázrobbanás helyszínén lévő lakóházban tartózkodott. Ő súlyos légúti égési sérülést szenvedett, az orvosok nem tudták az...

Százak kerülnek az utcára...

Százak kerülnek az utcára megint A szakmai körökben már tényként kezelt hírt Ásványi Szabolcs, a UWYTA ügyvezetője is megerősítette a Pécsi Újság.hu-nak: nem...

Bírságok: köbre emelt szívatás

Bírságok: köbre emelt szívatás Póráz nélkül sétáltatott eb, tiltott helyre történő behajtás, szemetelés, rongálás - többek között mindezen szabálysértések...

Tasnádi Péter közleménye a...

Tasnádi Péter közleménye a Széchenyivel kapcsolatban "Több sajtóorgánumban megjelentek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola átszervezésére vonatkozó információk....

Vizsgaidőszakban...

Vizsgaidőszakban költöztetnék őket? A PTE vezetése Uránvárosból a belvárosba költözteti rektori hivatalát, ám az új központ helyén jelenleg egy kétszázhatvan...

Traffipaxos mérések...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Siklósi út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Bacsó B. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Makay út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Zsolnay út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, József A....

Római kori freskótöredéket találtak

Római kori freskótöredéket találtak G. Kovács Magdolna (j2) és Horváth Éva (j) restaurátorok Pécs belvárosában, a Kossuth téri a mélygarázs építését megelőző régészeti feltáráson dolgoznak, ahol nagyméretű, alakot ábrázoló színes freskótöredéket találtak. A lelet mentését megkezdték a Janus Pannonius Múzeum régészeti restaurátorai. A ritka freskótöredék a római korból ( II.-III. sz.) származik.

Tóth Krisztina felolvasóestje

Tóth Krisztina felolvasóestje 2003-ban a Csimota Könyvkiadó gondozásában jelent meg kisgyereknek szóló verseskötete Londoni mackók címmel. 2005-ben a Síró ponyva a Szépírók Társaságának Díját kapta.Fény, viszony című, Csortos Szabó Sándor fotóssal közösen készített kötete 2004-ben jelent meg - a költőnő ezen utolsó kötetéből olvas fel csütörtökön, este hatkor a Művészetek és Irodalom Házában."Tóth Kriszta versei úgy tudnak a magyar költészet legnemesebb hagyományainak közelében maradni, hogy közben folyton távolságteremtő gesztusokat tesznek. Egyszerre vallják és tagadják a Nyugat vers és...

Magyarországra hozza Robin Cookot az Alexandra

A népszerű orvoskrimik világhírű szerzője május 13-án délután 5 órakor közönségtalálkozón vesz részt a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, majd 6 órakor ugyanott dedikál.Robin Cook orvosnak tanult, diplomáját a Columbia Egyetem, illetve a Wesleyan Egyetem orvostudományi karán szerezte, posztgraduális tanulmányait a Harvardon fejezte be. A mai napig úgy gondol magára, mint egy orvosra, aki ír, és nem úgy, mint egy íróra, aki történetesen éppen orvos. Néhány éve még praktizált egy oktatókórházban, saját bevallása szerint csak a szabadidejében írt. Az írást ma is kihívásnak tartja...

Gázrobbanás a Mecsek Áruháznál

Gázrobbanás a Mecsek Áruháznál Úgy tudjuk személyi sérülés is történt, több mentő is szolgálatot teljesít a helyszínen - a sérülés tényét egyelőre az...

Spanyol befektető venné meg...

„Az ajánlat megfelel az önkormányzat által elvárt tartalmi és formai követelményeknek. Még május végén a közgyűlés elé kerülhet elfogadásra, júniusban pedig megköthetjük a...

A Fidesz-KDNP frakció a...

"Felháborítónak tartjuk, hogy most már hónapok óta nem képes a városvezetés egyértelmű választ adni arra a kérdésre, mi lesz a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola sorsa. Az...

Óriási az érdeklődés a...

Hosszú sorok kígyóztak a kedden megnyílt jegypénztárak előtt, ahol az első vásárló hajnali két órakor foglalt helyet magának, hogy biztosan legyen belépője választott darabjára. A nap...

Pécs Városi Kártya-fórum:...

A holnap (csütörtökön) 13.00 órára meghirdetett Pécs Városi Kártya Vállalkozói Fórum a rövid jelentkezési határidő miatt elmarad.Az új időpont: 2008.05.20. 13.00A helyszín...

Szombat: nyílt nap a...

Az érdeklődők 10.00-12.00 óra között vehetnek részt a fél óránként induló szakvezetésen, ahol megtekinthetik a már feltárt részeket.Érdeklődni Nagy Erzsébet régészeti osztályvezetőnél...

Bajnaihoz fordult De Blasio Antonio EKF-ügyben

A néppárti képviselő levelében aggodalmának adott hangot, és arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program nagy beruházásainak kivitelezési munkálatai nem kezdődhetnek meg a támogatási szerződések megkötése előtt. De Blasio Antonio rámutatott, hogy a szerződések létrejöttének előfeltétele, hogy a Bajnai Gordon irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közzétegye az Európai Unió és a magyar kormány által biztosított támogatások feltételrendszerét. Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a tervbe vett beruházások megvalósítása...

Másodfokon az unokáját megerőszakoló nagyapa

Mint ismert, az elsőfokú ítélet bűnösnek mondta ki a vádlottat és 6 év 2 hó fegyházra ítélte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az 56 éves nagyapa megerőszakolta 2005. június végén 14 éves unokáját, aki ennek következtében teherbe esett. A terhesség megszakítására a Baranya Megyei Kórházban került sor november 26-án

Vir szigeti házrombolások: elutasított kereset

A lap informátorára hivatkozva azt közölte, hogy az ítélet elfogult volt, ráadásul a bíró megfeledkezett a bizonyítási eljárásról, így a céget képviselő eszéki ügyvédek arra számítanak, hogy a fellebbviteli bíróság semmissé teszi a határozatot.A Baracuda vállalat negyven apartmant épített - írja az Új DN. - Igaz, engedély nélkül, de a szigetnek soha nem volt beépítési terve.Viren két évvel ezelőtt kétszáz, többségében baranyai család vesztette el nyaralóját. A károsultak figyelik a Baracuda perét, ha ugyanis a társaság sikerrel jár, a volt tulajdonosok összességében több...