Római hagyományok Dunaszekcsőn
2008. július 14. hétfő 21:56
A mai Dunaszekcső területén az I. században kőerődöt építettek a rómaiak, mely később nagy településsé nőtte ki magát. A Lugio nevet viselő település, valamint a Duna bal partján épült contra Florentia jelentős szerepet töltött be Pannonia védelmében, a limes fenntartásában.
A Limes Táborban általános és középiskolai csapatok részvételével ókori kalandtúra zajlik három napon keresztül, ahol elméleti és gyakorlati feladatokat egyaránt teljesíteniük kell a táborozóknak. Emellett nagy hangsúlyt kap az ismeretterjesztés - a hat napos programsorozatban számos előadás és látványosság várja az érdeklődőket, így többek közt legionárius felvonulás és gladiátor-játékok, ókori divatbemutató és ételkóstoló.
A majd egy hetes esemény keretein belül kerül sor a Magyar Limes Szövetség konferenciájára is, mely dr. Visy Zsolt kezdeményezésére jött létre, célja pedig az ókori emlékhelyek, gyűjtemények feltérképezése és megőrzése. A tábor eseményei, programjai, a kalandtúra, az előadások, valamint az esti koncertek minden érdeklődő számára szabadon látogathatóak.
A tábor július 15-én veszi kezdetét.
Időpont: 2008-07-15 - 07-20
Helyszín: Dunaszekcső - Dunafalva
Kezdés: 18:00
H. A. - Fotó: lugio.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Játszott a Kikeletben és a Rigóderben...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...
- Baranyára is kiadták a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...