"A világbékét is szolgálja az EKF"
2008. július 04. péntek 17:25

Amíg a világ arról beszél, hogy civilizációk csapnak össze, három teljesen különböző kultúrájú város bizonyítani fogja: képes az összefogásra - hangsúlyozta Ertugrul Günay sajtótájékoztatón.
Utalt rá: Essen iparváros, Pécs a Balkán kapuja, Isztambul régi kulturális központ, de céljuk most közös, az, hogy ismertté váljanak egymás és a világ számára.
Hangsúlyozta: Törökország olyannyira fontosnak tartja az EKF-program eredményes megvalósítását, hogy törvényt alkotott róla, partnereivel pedig nemcsak 2010-ig, hanem azt követően is szoros kapcsolatot kíván ápolni, lehetőséget biztosítva a különböző kultúrák bemutatkozására.
Azt mondta, ennek egyik jele az is, hogy a törökországi Izmitben múzeum nyílik Thököly Imre emlékére, egy új, Osmanye-ban épülő kulturális központjuk pedig Bartók Béla nevét veszi fel.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter arról szólt: először fordul elő, hogy a címet az Európai Unióhoz régen, újonnan és a jövőben csatlakozó ország városai kapták. Megítélése szerint Essen, Isztambul és Pécs "jó trió lehet", megvan ugyanis az együttműködési szándékuk a program sikeréhez.
Hozzátette, ezért a három város és országaik képviselői a jövőben többször találkoznak majd, hogy megvitassák a programmal kapcsolatos kérdéseket, ehhez Magyarország partnerséget, barátságot és együttműködést ajánl.
Tasnádi Péter, Pécs polgármestere beszámolt arról, hogy a baranyai megyeszékhely önkormányzata 300 millió forintot különített el a város török kori emlékeinek, köztük két dzsámi és egy fürdő rekonstrukciójára.
Mészáros András, az EKF főigazgatója azt jegyezte meg, hogy Törökország és Magyarország kulturális értékei is piacképesek, ezért reményét fejezte ki, mindkét város lehetőséget kap a másikban való bemutatkozásra.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Először értékelik pontozással a...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Minden 25 év alatti diáknak jár az...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...