Vigyázat: gyilkos pc-vírus terjedőben!

Szakemberek szerint az ilyen e-mailt szabad kinyitni, még ha olyan személy is küldte, aki rajta van az ismerősök, levelezőpartnerek névsorán. (Még véletlenül se nyisd ki!) Eddig minden esetben egy, a fogadó által ismert név szerepelt feladóként. Az e-mailt azonnal törölni kell és utána kikapcsolni a computert.  A "quota invitation" a leggonoszabb vírusok közé tartozik a CNN közlése és a Microsoft osztályozása szerint. Péntek délután fedezte fel a MCAfee és egyelőre nincs ellene ellenszer ("olimpiai lángot" gyújt, mely "elégeti" a...

Pécsi bevásárlókosár: drágább a hús

Pécsi bevásárlókosár: drágább a hús Vásárlási akciónk célpontjai továbbra is a Metro (1.), a Budai Vámnál (2.) és a Makay úton (3.) található Tesco, valamint a gyárvárosi Lidl (4.), illetve az Árkádban lévő Interspar (5.) voltak. Választékunkban négy kategória szerint szerepelnek az azonos márkájú és kiszerelésű tételek, így a higiénés termékek, az italok, alapvető élelmiszerek, illetve a nem alapvető élelmiszernek tekinthető, ám szinte mindennap fogyasztott termékek. Ahogy korábban, néhány esetben ezúttal is kivételt kellett tennünk, mert azonos márkájú árura (egy-két kategóriában) nem mindenütt leltünk, ilyen...

Elbocsátások a megyei kórházban

Elbocsátások a megyei kórházban Az elmúlt hónapokban tovább nőtt a Baranya Megyei Kórház adóssága, amely immár eléri az 1,7 milliárdot - ebből kilencszázmilliót a lejárt számlák tesznek ki. A megyénél úgy számolnak, hogy évente további négyszázmillióval emelkedik ez az összeg. A vezetés szerint akár kezelhetetlenné is válhat a kintlévőség, így újabb, sokadik konszolidációs csomaggal megint csak "racionalizálást" hajtanak végre az intézményben. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke azt mondja, látni kell, hogy ha a tavalyi egészségügyi átalakítások következtében kialakult...

Újhullám filmklub: Furcsa...

Újhullám filmklub: Furcsa Játék Hazánkban a szélesebb közönség A zongoratanárnő című filmje után ismerte meg, amelyet az irodalmi Nobel-díjas Elfriede Jelinek...

Várják a városháza megmentőjét

Várják a városháza megmentőjét Mint beszámoltunk róla, a város ötmilliárd forintot vár a Magasház, a Zrínyi laktanya és területe, a 10-es tömb - azaz a...

"A Balkán kapuja" - az...

"Amikor 2005 végén kiderült, Pécs kapja a lehetőséget, hogy 2010-ben egy komplett német régió és Isztambul mellett Európa Kulturális Fővárosaként valahogy megpróbálja felkarcolni...

Tavaszi vadászlovaglás a...

Tavaszi vadászlovaglás a Mecsekben Képünkön: Több mint harminc ünneplőbe öltözött lovas részvételével tavaszi vadászlovaglást tartott az Orfűi Lovas Klub a...

Biblia-maraton hétfőtől a...

 A Biblia-maraton résztvevői a pécsi egyházi iskolák diákjai, tanárai, szülők, nagyszülők, és gyülekezeti tagok. A programot a város egyházi iskolái által biztosított zenés félórák...

Vasárnap akár huszonhárom...

Várható időjárás vasárnap estig: Hajnalra csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. Vasárnap az ország északi felén többször megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak néhol lehet...

Traffipaxos mérések vasárnap Pécsett

08.15 - 12.00 óráig Fokozott ellenőrzés13.00 - 13.45 óráig 6-os út pellérdi elágazó14.00 - 14.45 óráig 57-es út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Makay u.16.00 - 17.00 óráig Pécs, Zsolnay út

Meggondolták magukat: kaphat norvég pénzt a megye

Meggondolták magukat: kaphat norvég pénzt a megye A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még márciusban hozott döntést az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program keretében megvalósítandó projektekről. Akkor a baranyai önkormányzat által - a Régészeti Múzeum felújítására, s az épületben kialakítandó úgynevezett „Hagyományok Házára" - beadott pályázatot nem támogatták.Az NFÜ egy hónappal ezelőtti döntése szerint a támogatandó projektek esetében az értékeléskor - az adható száz pontból - hetvenöt pontnál húzták meg a határt, a megyei elképzelés viszont csak hetvenegyet kapott. A napokban azonban úgy...

Egy este Törőcsik Marival

Egy este Törőcsik Marival És egy törékeny alkatú, de végtelen munkabírású művésznő, Törőcsik Mari, ki az elmúlt fél évszázadban film- és színpadi szerepek egész sorával, valamint lényének kedves, kifinomult bájával meghódította Magyarországot és egész Európát.Díjait, hazai és külföldi elismeréseit felsorolni lehetetlen: legjobb női alakítás díja Chicagóban, Karlovy Varyban, Cannes-ban, Taorminában, Salermóban, három alkalommal is életműdíj, itthon pedig két Kossuth- és Jászai Mari- díj, Kiváló Művész-díj és 2000-ben a Nemzet Színésze elismerés.Ezzel az estével a kivételes tehetségű Törőcsik Mari előtt...

Utolsó estéjéhez érkezett a...

A könnyűzenei program mellett ma az is kiderül, hogy melyik egyetemi kar csapata nyerte a négy napja tartó diákrektorvetélkedést: az eredményhirdetésre este 10 órakor kerül sor a...

Átadták a Káplár László Jó...

Az újságíró emlékét őrző alapítvány Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idején adja át évről évre a róla elnevezett Jó Ember Díjat. Az emberi kezet ábrázoló...

Vívótermet avatott Szili...

Vívótermet avatott Szili Katalin Képünkön: Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vív Gál Csaba vívó mesteredzővel, akiről vívótermet neveztek el Pécsett, a...

Immár milliárdossá vált a...

Immár milliárdossá vált a pécsi távfűtő kintlévősége Ugyan a pécsi távfűtési díjak a 2007-es gázár-kompenzációs rendszer átalakítása után nem mozdultak, mégis azzal számolnak a...

Pécs Arcok - Hamar Zsolt:...

Pécs Arcok - Hamar Zsolt: - Karmesternek lenni nem átlagos foglalkozás.- Zongorázni hatévesen kezdtem, de utána a zeneszerzés irányába indultam...

Fúvós térzene a belvárosban

Fúvós térzene a belvárosban A többek közt Békéscsabáról és Kézdivásárhelyről érkező zenekarok, a Széchenyi, Jókai, valamint a Színház téren húsz-húsz...

Az eboltások helyszínei jövő héten Pécsett

Az oltás díja kutyánként 2500 Ft. A 81/2002 (IX.4.) FVM rendelet 8.§ (2) bekezdése szerint a veszettség elleni immunizálással egyidejűleg kötelező az ebek féreghajtó szerrel való kezelése is. A féregtelenítés díja az eb testtömegétől függően 100-500 Ft között van.A kedvtelésből és sport célból tartott állatok tartásáról és védelméről szóló 1997. évi 29. számú Pécs MJ Város Önkormányzati rendeletben foglaltak alapján az ebeket megkülönböztető jelzéssel kell ellátni. Az azonosító jellel nem rendelkező eb tulajdonosai a „bilétát" az oltás helyén vehetik át. A...

Jövő szerdán Pécsre jön Gyurcsány Ferenc

Információink szerint jövő héten szerdán Pécsre látogat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, aki a Tüzér utcai MSZP-székházban este fél hattól a szocialisták zártkörű egyeztetésén vesz részt. A találkozó egyik témája a kisebbségi kormányzás lesz.A pártelnök-miniszterelnök pécsi látogatása az elmúlt héten kezdődött országjárás baranyai állomása.

Szerencsejátékok: már ATM-en keresztül is

A Szerencsejáték Zrt. fogadási rendszeréhez kacsolódva a játékosok megjátszhatják „gyors tipp"-jeiket az OTP ATM hálózatán keresztül is. Az ATM-es csatornán előzetes regisztrációt követően az Ötöslottó, a Hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Kenó érhető el.